Tényleg kell egy kis mazochista hajlam ahhoz, hogy az ember elkezdjen kínaiul tanulni. Igaz, hogy több mint egymilliárd ember beszéli a világon, de a kínai nyelv ismerete – főleg, ha felületes – Magyarországon nem sok haszonnal kecsegtet. Viszont az alapszintű tudás elérése is több ezer óra ráfordítást és rendkívüli erőfeszítést igényel. Ilyen gondolatok futnak át az agyamon, miközben a HSK 3-as kínai szintfelmérő vizsga kezdetére várok. Ez valahol az alapfok és a középfok közötti senki földjén helyezkedik el. Nem kevesen tolonganak a folyosón. Eddig a szintig még sokan eljutnak, de tovább már kevesen. Pedig félig megtanulni kínaiul végképp nincs értelme. Az a hír járja, hogy a legfelső fokra, a HSK 6-ra összesen egy magyar jelentkezett, rajta kívül csak kínaiak próbálkoznak. Igen: a saját nyelvükből vizsgáznak, mert olyan bonyolult, hogy időnként nekik is fel kell frissíteniük tudásukat, főleg ha hosszabb ideig élnek külföldön. Az órákon sem csak a diákokat kínozzák a kínai karakterekkel, sokszor a tanároknak is gondolkodniuk kell írás közben, és néha ők is hibáznak. Tanult kínaiak között is találkozni olyanokkal, akiknek gondot okoz olyan hétköznapi szavak leírása, mint a „veszít”. Ilyenkor előveszik a mobilt, latin betűkkel bepötyögik a szó kiejtését, mire – több variáció mellett – a helyes írásjel is megjelenik. Ekkor sem lehetnek biztosak a dolgukban, mert az sem mindegy, hogy milyen sorrendben vetik papírra a vonalakat.
Ha belelapozunk egy több tízezer jelet tartalmazó kínai szótárba, pláne öngyilkosságnak tűnik a tanulás. A tanárok hosszú perceken át magyaráznak egy-egy szót vagy kifejezést, mert semmi sem egyértelmű. A találkozni szóra több mint tízféle karakter létezik, attól függően, hogy meglepetésszerűen vagy szántszándékkal, idegennel vagy ismerőssel, pályaudvaron vagy utcán találkozunk. Nem véletlen, hogy a kínai írás modernizációja állandóan napirenden van. 1949-től bevezették az egyszerűsített karakterek használatát, de az egyik tésztaféle jele így is 57 vonásból áll. Mostanában a számítástechnika terjedése miatt kezdi egyre több kínai elfelejteni a karaktereket, amelyeket gyerekkorában megtanult. Ezek után elgondolkodtató, hogy egy külföldinek mennyire érdemes ezzel kínlódnia. Különösen időszerű lehet a dilemma nálunk, amikor mind több szülő fontolgatja, hogy a gyerekét beadja egy kínai nyelvet is oktató iskolába, amelyekből egyre több van, hála az erősödő diplomáciai kapcsolatoknak. Sokan vannak úgy vele, hogy a mai világpolitikai-világgazdasági tendenciákat elnézve a kínai nyelvtudás felértékelődik.
Most volt itt a kínai miniszterelnök, Magyarországon zajlott le a 16+1 Kína–Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó. Biztosan lesznek jelentős beruházások (a számunkra értelmetlen Budapest–Belgrád-vasútvonalon kívül is), ahol tárt karokkal várják majd a kínaiul tudó magyarokat, gondolhatnánk. Ám ez nem ilyen egyszerű. A kínaiak és a nyugatiak közötti üzleti tárgyalás általában angolul folyik, sőt a kínaiak nem feltétlenül örülnek, ha olyan külföldibe botlanak, aki beszéli a nyelvüket. (Hacsak nem Mark Zuckerbergről, a Facebook alapítójáról van szó, aki néhány éve egy kínai egyetemen fedte fel mandarintudását.) De egy olyan kínai cégnél, amellyel érdemes egy európainak üzletelnie, úgyis tudnak angolul. Egy olyan céggel viszont, ahol csak kínaiul tudnak, az európaiaknak nem sok dolga lehet.
Persze ha valóban meg akarjuk ismerni a keleti gondolkodásmódot, akkor érdemes az írásjeleket tanulmányozni. Ezek mind egy-egy szótagot jelölnek, mert a kínaiak képekben, kifejezésekben gondolkodnak. Szakértők szerint ez a holisztikus, ugyanakkor pragmatikus szemlélet mutatkozik meg Kína gazdaságpolitikájában is, hiszen nem kötelezi el magát egyetlen választott modell mellett, mindenből a számára működő elemeket válogatja össze. Így sokkal inkább jellemző rájuk a hosszú távú gondolkodás és az ehhez szükséges türelem. Ez a végtelen gyakorlatiasság az oka annak, hogy Magyarországban sem a barátot keresik, hanem a helyet, ahol pénzt tudnak költeni és keresni. Ennek fényében viszont mi, magyarok általában értelmetlen dolgokat próbálunk rájuk tukmálni.
Pedig ha a nyelvet tényleg csak a mindenre elszántaknak ajánlatos is elsajátítani, sok mindent érdemes megtanulni az ázsiai nagyhatalomtól. Így azt, hogy az oktatástól és az innovációtól nem szabad sajnálni a pénzt. Ők tudatában vannak annak, hogy az alacsony bérezésű összeszerelő modell a mai világgazdaságban fenntarthatatlan. Kína ma már rakétákat és műholdakat juttat az űrbe, mesterséges intelligenciát, robotokat, okosautókat és szuperfegyvereket fejleszt. Ha nem fektetünk a tudásba és a technika fejlesztésébe, már nem sokáig lehetünk az ázsiai óriás kitüntetett partnerei Kelet-Közép-Európában.
