Gyors halált mindenkinek!

Az idősek tisztelete nem merülhet ki abban, hogy karácsonykor megdobjuk őket egy-két Erzsébet-utalvánnyal.

Azóta elment a másik nagyanyám és az egyik nagyapám is. Mindent megtettünk, igen, mélyen a zsebünkbe nyúltunk, hogy ők már elkerüljék az elfekvőt. Ez sikerült is, de így is mindenhol csak részvétlenséggel, fásultsággal, szenvtelenséggel, reménytelenséggel találkoztunk. Nagyapámat végső stádiumos rákbetegként szinte naponta akarták kitenni a kórházból, mondván, segíteni már úgysem tudnak rajta. Az idősotthonok viszont nem fogadták, arra hivatkozva, hogy ilyen súlyos beteget nem vállalnak. Az otthoni ápolás igénybevételével is próbálkoztunk, de az állapotfelmérés során csak napi egyórás (!) gondozást állapítottak meg neki, noha sem enni, sem öltözni, sem vécére menni nem tudott egyedül.

Sok mindenben történt előrelépés az elmúlt években, de az idősgondozás terén jottányit sem haladtunk. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár egyik fő vállalása több mint két évvel ezelőtti hivatalba lépésekor az volt, hogy leválasztja az amúgy is súlyos szakemberhiánnyal küzdő, a terhek alatt lassan összeomló egészségügyről az idősek ápolását. Vagyis azokat az idős betegeket, akik orvosi ellátásra már nem, csak ápolásra szorulnak, átadja a szociális szférának. A terv az volt, hogy az elfekvőkből ápolási osztályokat csinálnak, ahol nincs állandó orvosi jelenlét, de megfelelő szakápolást kapnak életük utolsó időszakában az idősek. Hosszú ideig nem történt semmi, majd tavaly augusztusban bejelentették: a következő két évben uniós forrásból országszerte majdnem kéttucatnyi szakápolási központ jöhet létre, amelyek összességében csaknem háromezer embert fogadhatnak.

Azóta újabb 15 hónap telt el, és még mindig nem történt egy kapavágás sem. Nagy kérdés az is, hogy ha egyszer valóban megépülnek ezek a központok, honnan szereznek elég szakápolót. A súlyosan alulfinanszírozott szociális szféra az egészségügynél is nagyobb létszámhiánnyal küzd, mivel a nagyon kemény munkáért csak éhbér jár, és a dolgozók menekülnek a területről. Úgy tűnik, mintha a cél nem a gondozás fejlesztése lenne, pusztán az, hogy az egészségügy megszabaduljon az életük végén járó, súlyos állapotban lévő idősektől.

Az Orbán-kormány sokszor és sokat beszél arról, hogy milyen fontos az idősek tisztelete és megbecsülése, hiszen ők egész életükben értünk dolgoztak. Csakhogy az idősek tisztelete a legkevésbé sem merül ki abban, hogy karácsonykor megdobjuk őket néhány ezer forinttal vagy egy-két Erzsébet-utalvánnyal. A mindenkori kormány egyik alapvető feladata, hogy az életüket végigdolgozó emberek számára biztosítsa a körülményeket a méltó halálhoz is. Aki erre nem áldoz, a pénzt kénye-kedve szerint másra költi, az nem tiszteli az időseket. Legfeljebb a szavazatukra hajt.