Lassú búcsú a szociáldemokráciától

Vajon mi vár erre az eszmei áramlatra a legutóbbi politikai fejlemények tükrében?

Az emberközpontúság és a növekedésalapú gazdaság kritikája összekötötte a szociáldemokratákat a konzervatívokkal.

Utóbbiaktól azonban a szociáldemokráciát határozottan elválasztotta az antropológiai optimizmus, az egyenlőségelv és a tekintélyek kritikája (beleértve a vallási és nemzetállami tekintélyek bírálatát is).

Mindegyik nagy eszmeáramlat kialakította viszonyát a történelmi időhöz. A liberalizmus, a konzervativizmus és a szocialista-szociáldemokrata hagyomány különféleképpen gondolkodott a múlt-jelen-jövő hármasságról. A liberálisok a jelent, a konzervatívok a múltat választották zsinórmértékül, a szocialista-szociáldemokrata hagyomány ellenben mindig a jövőre irányult. A szociáldemokrácia eszmei válságának lényege most abban áll, hogy napjainkban a két fő komponense, az embercentrikusság és a jövőközpontú szemlélet kerül feloldhatatlan ellentétbe egymással. Sőt: a technikai változások az „emberközpontú” jelzőt teszik zárójelbe, minthogy világunk egyre inkább gépközpontú.

A szociáldemokrácia lényegét sokszor szeretik leegyszerűsíteni a munkásság érdekeinek védelmére, ám

a szociáldemokrácia valójában az európai humanizmus hagyományainak, a felvilágosodás legjobb tradícióinak hordozója volt,

egyszerre lévén sikertelen és sikeres az eszmék történetében. Sikertelen, amennyiben a végső cél, a kizsákmányolástól mentes társadalom nem valósult meg. Ám ha nem a politikai célok megvalósítását, hanem az elvekhez való hűséget és a moralitást tekintjük mércének, a szociáldemokrácia tisztán áll az eszmei-politikai irányzatok között.

A szociáldemokraták is követtek el hibákat, mulasztásokat. Talán politikai bűnöket is. Ám azoknak, akik az emberi jogokat lábbal tipró cselekedetekhez adták nevüket, nem volt maradásuk a szociáldemokrácia zászlaja alatt. Az I. világháborús iszonyat és a bolsevik igézet hatása alatt azok, akik a reformok terápiája helyett a kommunizmus sebészkésére esküdtek fel, eltávolodtak, a kommunista pártokba olvadtak be. A másik oldalon néhányan kollaboráltak a nácizmussal – mint a belga Munkáspárt vezetője, Hendrik de Man –, de ők is kihullottak. Mindazonáltal

a szociáldemokraták nem állítottak fel megsemmisítő táborokat, nem hajtottak végre tömeges kivégzéseket. Ők maguk voltak deportálások és kivégzések áldozatai.

A XIX. századi gyarmatosítás iránt is csekélyebb mértékben rajongtak, mint a liberálisok és a konzervatívok. A brit Munkáspárt kiállt a koncentrációs táborokba zárt búrok mellett, a német szociáldemokraták elítélték a hadsereg namíbiai népirtását.

De mi vár a szociáldemokráciára a legutóbbi politikai fejlemények tükrében? Sokan az internacionalizmus visszatérésében látják a baloldali megújulás útját. Pesszimizmusra késztethet bennünket, hogy a történelem tanúsága szerint mindeddig a tőke sokkal hatékonyabb volt az együttműködésben, mint a baloldal. A tőke urai sok tekintetben – életvitelükben, fogyasztási szokásaikban – hasonlók, míg az amerikai, a magyar, az iraki kurd, az indiai és a mianmari munkás vagy alsó középosztálybeli életmódja, mentalitása, kommunikációs és kulturális gesztusrendszere csak nagy erőfeszítésekkel hozható közös nevezőre. Ez magyarázza, hogy a kapitalizmus félperifériáján és perifériáján miért a vallásos, etnonacionalista pártok szerzik meg az elégedetlenek szavazatait a baloldal helyett.

Az elit életvitele, fogyasztása mindig internacionálisabb, mint a társadalom alsó rétegeiben élőké.

Utóbbiak minél kevésbé képzettek, annál nagyobb a különbség. A harmadik világban jelenleg a globális világrend elleni lázadás nem baloldali színekben, szakszervezeti zászlók alatt, hanem konzervatív, tradicionalista, sok esetben etnonacionalista vagy kulturális esszencialista mozgalmakban testesül meg. Gondoljunk csak a muszlim vagy hindu fundamentalizmusra, amely a globális életvitelű nagypolgárság által mellőzött, annak helyébe lépni kívánó középosztály és a diplomás fiatalság forradalmát idézi fel, a vallásos nyomorgó néptömegek asszisztálásával! Kérdés, hogy egy európai baloldal mit tud ezzel kezdeni.

A sors iróniája, hogy ma nem alakul ki munkásmozgalom. A harmadik világban sem. A globális piaci rend elleni lázadás fundamentalista jelszavakkal történik. Ez és a robotizáció kiszámíthatatlan következményekkel járhat ezekre a társadalmakra. Mindeközben Európa is változik, átalakul. Olyan tömegek jelennek meg itt, amelyek nem ismerik az európai politika hagyományait, ám a kétkezi munkások egyre nagyobb arányát teszik ki. A szociáldemokrácia előtt álló kihívások kezelhetetlennek tűnnek.