Egy skót, egy gibraltári, egy északír és egy angol besétál egy bárba. Majd mindannyian távoznak – mert az angol menni akar. Ismerik a viccet? Azért nem, mert ez teljesen komoly. Valami ilyesmi történt tavaly júniusban, amikor Nagy-Britannia választópolgárai az Európai Unióból való kilépés mellett döntöttek. Azóta eltelt másfél év, a kérdőjelek pedig csak sokasodnak. Nem csoda, ez az első alkalom, hogy az Európai Unió egyik tagállama – amúgy angolosan – a távozás mellett dönt.
Nem állíthatjuk, hogy a brexit előzmény nélküli lenne. Kevesen emlékeznek, de már 1975-ben is – munkáspárti kezdeményezésre – napirendre került a britek kilépése az Európai Gazdasági Közösségből. Az akkori népszavazáson a bent maradás mellett döntöttek, de az elkövetkező évtizedekben számos közösségi integrációs folyamat alól kivonták magukat, amelyekben nem szerettek volna részt venni (Schengen, közös valuta, alapjogi charta).
Brit szemszögből a XX. század második fele jószerével azzal telt, hogy saját magukat győzködték az európai közösséghez tartozás előnyeiről. Ma már tudjuk, hogy ez csak átmenetileg sikerült. A részben a birodalmi nosztalgia, részben az évszázados demokráciahagyományok, részben a drága uniós „tagdíj” miatti kesergés által fűtött euroszkepticizmus a kétezres évek második felére a brit politika minden szintjét átjárta. Ezzel párhuzamosan a gazdasági válság, majd a kelet-európai, még később a közel-keleti és afrikai bevándorlók érkezése megerősítette a populista és eurofób UKIP-ot, illetve a kormányzó konzervatív párt euroszkeptikus szárnyát is. David Cameron akkori miniszterelnök lépéskényszerbe került, a többi meg, ahogy mondani szokás, történelem.
Az azóta zajló „válóper” első szakasza eleinte egymás erejének felméréséről szólt. A 2017 júniusában kezdődött kilépési tárgyalások menetrendje szerint először három témakörben kellett megegyezni, hogy áttérhessenek az igazán fontos kereskedelmi kérdésekre. Ide tartozott a Nagy-Britanniában élő uniós munkavállalók és az EU területén élő britek jogi helyzete, az ír–északír határvonal problematikája és a London által a kilépéskor fizetendő pénzösszeg körüli vita. Közel féléves huzavona és több „végső határidő” elnapolása után felszállt a fehér füst: a tárgyalás első fele lezárult, megfelelő garanciákban egyeztek meg a felek, jöhetnek a kereskedelmi egyezkedések. Jelen megállapodás szerint minden uniós állampolgár eddigi jogai továbbra is érvényesülhetnek, nem lesz fizikai határvonal Észak-Írország és Írország között, a britek pedig minden pénzügyi kötelezettségvállalásukat teljesítik. Sok kanyar vezetett idáig, és legyünk őszinték: messze még a végső pillanat, így nehéz kétkedés nélkül bízni abban, hogy nem lesznek újabb cikcakkok.
