Fényárban úszott a terem. Kórus, kürtök, harsonák zengtek a karzaton, uszályos estélyi ruhákban vonultak a hölgyek a frakkos urak oldalán az ünnepre terített asztalokhoz. Csillogtak-villogtak a diadémok, az ékes fülönfüggők, az érdemrendek, méltóságteljesen lépdelt a teljes királyi család és a válogatott vendégsereg, míg végül mind az ezerháromszázötvenen elfoglalták helyüket. A pompás vacsora fogásait és a nemes nedűk ízkavalkádját szavakba foglalni lehetetlen. Hát még a lakomát követő báli forgatagot!
Ez nem egy mese zárójelenete, és még csak nem is a bécsi udvar boldog békeidőkbeli ragyogását írják le a fenti sorok, csupán egy szokványos Nobel-bankettet. Az egész estét betöltő programot bármely földi halandó követhette a svéd köztévé képernyőjén. Nem csak a király és az idei Nobel-díjasok ünnepi beszédeit hallgathattuk meg. Ügyes kommentátorok most is, ahogy már több évtizede minden december 10-én, a legapróbb részletekig igyekeztek beavatni minket a hölgyek által viselt ruhák csipkéinek, a felszolgált szósz összetevőinek kulisszatitkaiba.
A hangulat mégis mintha visszafogottabb lett volna ebben az esztendőben. Mindenki pontosan tudta, hogy az igazi kulisszatitkokra nem az est folyamán derült fény. Évek óta érik óvatos bírálatok a legendás irodalmi Nobel-díj kiosztásáról döntő Svéd Akadémiát. Ma már azonban nem „csupán” arról van szó, hogy például tavaly világszerte többen nem értettek egyet Bob Dylan díjazásával. Az csak Svédországban ismert, hogy két örökös tag, két író, Kerstin Ekman és Lotta Lottas úgy fejezi ki elégedetlenségét a testület munkájával, hogy évek óta nem hajlandók részt venni az akadémia ülésein, rendezvényein. A Nobel-díj és az akadémia rangjának eddig nem ártott meg, hogy az irodalmi díjak odaítélését rosszmájú kritikusok szerint nemegyszer inkább politikai és egyéb motívumok vezérlik, mint a szakmai megfontolások.
Az idén jóval több, egyenesen az derült ki, hogy a király, a díjak királya meztelen. A kártyavár akkor kezdett összeomlani, amikor a világon végigsöprő Me too botrány elérte a minden tekintetben makulátlannak tartott Svéd Akadémiát is. A szexuális zaklatások leleplezésével párhuzamosan nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a belterjes testület tagjai, a hozzájuk közel álló körök is csinos anyagi haszonhoz és egyéb kiváltságokhoz jutnak.
A tizennyolc örökös tag egyike Katarina Frostenson költő. Férje, Jean-Claude Arnault – akit a média a botrány kirobbanása óta sokszor szemérmesen csak „ismert kultúrprofil” címmel illet – az akadémia több tagját és azok hozzátartozóit is folyamatosan, évtizedek óta zaklatta szexuálisan. Az „ismert kultúrprofil” egyebek közt a Forum kulturális központ és színpad művészeti vezetője is, így sok kiszolgáltatott helyzetben lévő, pályakezdő fiatal is áldozatául esett. Arnault különböző projektjeivel a Svéd Akadémia rendszeres anyagi támogatását élvezi, akárcsak sokan mások a svéd kulturális életben, akik rokoni vagy baráti szállal kötődnek az akadémia tagjaihoz, munkatársaihoz.
Az Expressen napilap már húsz évvel ezelőtt megszellőztette, hogy nincs minden rendben Arnault és az irodalmi Nobelért is felelős akadémia körül. Az ügy mégis lecsengett, mindenki szemet hunyt. A mai napig ködösítés folyik arról, hogy az örökös tagoknak milyen kiváltságaik vannak. Tény, hogy munkájukért havi fizetés nem jár. Az akadémia leköszönő titkárai azonban életük végéig akár havi százezer eurós „nyugdíjban” is részesülhetnek, és természetesen a testület tagjai maradnak. A tagok korlátlanul használhatnak limuzint az intézmény kontójára, ingyen igénybe vehetik az akadémia tulajdonát képező berlini és párizsi lakásokat, külföldi utazás esetén húszezer eurós támogatást kapnak, ingyen látogathatják a színházakat, mozikat, és ruhanemű-, illetve könyvvásárlás esetén is támogatásban részesülnek.
Egyelőre áttekinthetetlen, hogy miféle üzelmek folynak az akadémia birtokát képező, illetve a kapcsolathálója segítségével bérelt számtalan lakással, amelyek kivétel nélkül Stockholm legelőkelőbb negyedeiben vannak. Ezek közül érdemes kiemelni kilencet, amelyeket az akadémia a város egyik legértékesebb épületében, egy 1600-as években emelt palotában vásárolt. Azon talán már senki nem vonja fel a szemöldökét, hogy minden tagnak, aki nem életvitelszerűen lakik Stockholmban, külön lakást biztosítanak. Pikánsabbak az olyan esetek, hogy az akadémia pénzügyi vezetője annak tulajdoníthatóan tett szert egymillió eurós haszonra, hogy az akadémiától bérel egy 164 négyzetméteres luxuslakást. Amikor beköltözött, a tulajdonában lévő villát egymillió euróért adta el. Tegyük hozzá, rajta kívül legalább négy vezető beosztású tisztségviselő jutott hasonló módon lakáshoz és nyereséghez.
A Svéd Akadémia tekintélye alaposan megrendült az utóbbi hetekben, ami a Nobel-díj nimbuszának sem tett jót. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az akadémia védnöke, XVI. Károly Gusztáv király válságtanácskozást tartott az akadémia titkárával. Részletek nem szivárogtak ki.
Pillanatnyilag nem ítélhető meg, hogy hol áll meg a lavina, hány fej hullik a porba. Az eddig elhangzott nyilatkozatok arra utalnak, hogy az 1786 óta változatlan alapszabályzattal működő intézmény gyökeres változások előtt áll. Valószínűleg a korrupció sem ölthetett volna ekkora mértéket, ha a szervezet nem úgy működne, mint egy avatatlan tekintetek elől elzárt titkos szekta. Az intézményt III. Gusztáv király alapította. Az akadémia tagjainak számát tizennyolcban állapította meg, a tagok életük végéig töltik be tisztségüket. Lemondani nem lehet. A megürült székekre kizárólag az akadémia többi tagja választhat utódot.
Az biztos, hogy a Svéd Akadémia feloszlatására nem kerül sor, bár a radikálisabbak ezt látnák az egyedüli megoldásnak. Azok a követelések azonban, amelyeket Jonas Gardell, a homoszexualitását nyíltan vállaló író fogalmaz meg, valószínűleg széles körű támogatásra számíthatnak: „Új szabályokat és feltételeket kell találni a tagok megválasztására. Nyilvánossá kell tenni, hogy a tagok milyen szálakkal kötődnek egymáshoz, milyen kiváltságaik vannak. Transzparenssé kell tenni az ösztöndíjak, díjak, egyéb támogatások körül folyó munkát. Teljesen világossá kell tenni, hogy kik hoznak döntéseket, és milyen szempontok alapján.”
Gardell után idézzük még Kazuo Ishigurót, az év irodalmi Nobel-díjasát, aki a következőket mondja: „A világ tele van díjakkal, de sok ember számára a Nobel az emberiség arra irányuló közös erőfeszítését jelképezi, hogy valami jobbat érjen el.”
Az egész történetet egy vállrándítással elintézhetnénk, svéd ügynek elkönyvelve. Akik szeretik a nagyívű általánosításokat, elmondhatják, lám-lám, egy újabb példa, milyen romlott az elit szerte a világon. Meg hogy nem minden arany, ami fénylik, hogy a pénz meg a hatalom, és így tovább. Ha azonban Ishiguro szavain mélyebben elgondolkodunk, talán egyre többen érzik úgy, hogy nem csak a Svéd Akadémia megreformálására lenne szükség.
A szerző Svédországban élő író
