Ötvenes karácsonyok vaskályha mellett

Az előkészületek jókora szervezést igényeltek, időre kellett elkészülnie mindennek.

A karácsonyi előkészületek jókora szervezést, logisztikai pontosságot követeltek. Időre kellett elkészülnie mindennek. Dél körül kezdődött a visszaszámlálás. A Jézuska jöveteléig még bele kellett férnie az időbe a tálalásnak, a fürdésnek, az öltözködésnek. Hét óra előtt tíz perccel már ott tolongott a gyerekszobában Nagypapa, mindkét Nagymama, a nagynénik és az unokatestvérek. Öcsémmel és húgunkkal hármunknak előjogunk volt. Elöl várakozhattunk a nappali ajtajában. A kulcslyukon keresztül csak bizonytalan információkat szerezhettünk arról, mi zajlik a másik szobában. Gyertyafény gyúlt, valaki járkált is bent, de hiába figyeltünk, nem tudtuk, ki lehet. Mami, Apuci, Nagyapa ott álltak mögöttünk. Recsegve megszólalt a lemezjátszóról a Csendes éj, aztán a Mennyből az angyal, mi pedig vele énekeltünk. Az utolsó taktusok elhalkultak, csengő szólt. A bronzcsengőt, ami hollandi lányt formázott, jól ismertük. Ilyenkor, karácsony előtt azonban soha nem volt a szokott helyén, a rádió tetején. Kinyithattuk az ajtót, beözönlöttünk.

A karácsonyfa mindig a plafonig ért. Ha nem volt elég magas, az asztalon állt. A szobában csak a gyertyák fénye világított, és a csillagszórók. Még pár percig tartott az áhítat, még elénekeltük a Kiskarácsony, nagykarácsonyt, és azért, hogy bebizonyítsuk, nem hiába jártunk Gréti nénihez németre, a Stille Nachtot is. Közben már azt lestük, hogy melyik lehet a miénk a fa alatti ajándékcsomagok közül. Aztán már téptük is le a csomagolópapírt a fa teherautóról, a felhúzható mozdonyról, a bádog lendkerekesről. Bea babát kapott, Mami Németh Lászlótól az Égető Esztert, Apuci vékony, kézzel fűzött verseskötetet, a többiek lemezeket, apróságokat. Senki nem maradhatott ki.

Fél órával később az emeleten, unokatestvéreimnél jött meg a Jézuska, aztán lementünk megnézni az alsó lakásban Sipos bácsiék karácsonyfáját. Sietni kellett, mert fél kilencre megsült a pulyka, és körbeültük a nagy asztalt nálunk vagy nagynénémék nappalijában. Később az asszonyok úgy döntöttek, kiiktatják a frissensülteket, mert a sütés-főzés miatt csak perceket tölthettek az ünnepléssel. Akkortól hidegtálakat készítettek. A vacsora után lehetett végre enni a bejgliből, játszani az új játékokkal. A felnőttek feltették a lemezjátszóra az új lemezeket, és beleolvastak az új verseskötetekbe. Nagyapa, Laci bácsi, Laci és Weltler Jenő tarokkoztak. Csak karácsonykor tarokkoztak. Egyébként bridzseztek. Weltler Jenő, aki a Deák téri templom karnagya volt, egyedül élt, és a karácsonyokat nagynénéméknél, az Ibrahim utcában töltötte. Laci bácsi akkor barátkozott össze vele, amikor még segédlelkész volt a Deák téren. Jenő bácsi nagyapáékhoz hasonlóan jó fél évszázaddal korábban Lébényből került Budapestre. Velünk karácsonyoztak Mami húgai is, amíg egyedül voltak. A pesti nagymama persze még azután is. Nagyapa unokatestvérét, Erzsi nénit hiába hívtuk karácsonyozni. Ilyenkor Akácfa utcai albérleti szobájában gyertyát gyújtott, és évtizedek óta nem látott családjával volt. Mami szerint senkit nem akart a fájdalmával terhelni.

Mami egyszer-kétszer éjféli misére vitt minket a katolikus templomba, mert úgy gondolta, a karácsonyból hiányzik nálunk az imádság. A dolog nem vált be. Az ökumené szellemével nem volt bajunk, de a ciszterek Villányi úti, Feneketlen-tóra néző templomáig majdnem egy órát kellett gyalogolni. Oda-vissza kettőt. Nem fért bele a kiszámított logisztikai rendbe. Istentiszteletre szenteste helyett karácsony napján, 25-én 11 órára mentünk a Bocskai úti evangélikus templomba.

A húsvétot, a születés- és a névnapokat is ünnepeltük, de a karácsony választotta el az egymást követő éveket. Úgy választotta el, hogy közben összekötötte – mert mindig ugyanolyan maradt. Ügyelni kellett rá, hogy a fa pont a plafonig érjen, a régi díszek, gyertyatartók a helyükön legyenek, ugyanazokat az ételeket, süteményeket tálalják az asztalon, ugyanazok az énekek szóljanak, és ne változzon lehetőleg semmi az események menetén.

Mai karácsonyaink Marival ugyanígy zajlanak Csopakon. Csak az emberek cserélődtek ki, az ünnep ugyanolyan maradt. Talán egyvalami változott. Gyertyagyújtás előtt átsétálunk az ünnepi istentiszteletre a református templomba, ahol a falu fiataljai adnak irodalmi műsort, és a paloznaki kórus énekel.

Az egyik fényképen, unokatestvéreim karácsonyfája alatt jókedvűen kártyázik az öregekkel Laci, majdnem felnőtt unokatestvérem. Nem zavarja őket Gabi unokatestvérem és új teherautója sem. Nagynéném a lemezjátszó mellett verset olvas. Két nagyanyám egymással beszélget a rekamién. Rólunk Mikivel másnap reggel készülhetett a kép, amelyen kakaózunk. Mami mögöttünk ül, és egyszerűen csak boldog.

(Részlet a szerző tavasszal megjelenő, Mi maradunk című könyvéből.)

A szerző borosgazda