A 25 éves Szlovákia

Őszintén gratulálhatunk és örülhetünk északi szomszédunk jubileumának és eredményeinek.

Egy perccel éjfél előtt, 1992. december 31-én, Pozsonyban – a várban és a város főterén – leengedték a csehszlovák zászlót, és fölvonták az önálló Szlovákia nemzeti lobogóját. Benne a magyar címerben is szereplő kettős kereszttel. Ahelyett, hogy e szimbólum jelentésén és használatán vitáznánk, örüljünk, hogy a szlovák zászló is jelzi: különleges történelmi kapcsolat áll fönn a két szomszédos ország között.

Szlovákia nagy sikernek könyvelheti el függetlensége első 25 évét. Vállalva a kockázatot bevezette az eurót, és ez bejött. Gazdasági teljesítményével megközelíti Csehországot, elhagyta többi szomszédját. Fővárosa impozáns fejlődést mutat. Az ország megbecsüli és gondozza gazdag természeti és épített értékeit. A nemzetközi életben okosan manőverezve elkerüli a konfliktusokat, mindenkivel jó viszonyt ápol. Minden alapja megvan, hogy megszabaduljon történelmi félelmeitől: sem a magyarok, sem a csehek nem fogják eltüntetni, magukba olvasztani. A pánszlávizmus kísértésétől is megszabadult.

Őszintén gratulálhatunk és örülhetünk északi szomszédunk jubileumának és eredményeinek. Akkor is, ha a két nemzet viszonya ma sem felhőtlen. Felelősséggel állítom, a jó viszony nem rajtunk, magyarokon múlik. Az a benyomásom, hogy a fiatalabb nemzedékeket már nemigen foglalkoztatják a közös történelmünk körüli viták, ezért könnyebb lenne közelíteni az álláspontokat. Talán már csak a legöregebb szlovák nacionalisták hiszik, hogy a magyarok ezer éven át úgymond elnyomták a szlovákokat. Mi, magyarok elismerjük, hogy volt ötven év, amikor erőltettük nyelvünk tanítását a szlovákok körében, és azt hittük, aki megtanulja, magyarrá válik.

Ezzel együtt Vladimir Meciar egykori miniszterelnök a minap is kijelentette, hogy 1918-ban a szlovákokat a magyarosítás miatt eltűnés fenyegette. Sajnos nem áll egyedül a véleménnyel, hogy az 1919-ben meghúzott határ jogos és indokolt volt, és képes azt állítani, hogy a Tanácsköztársaság támadta meg Szlovákiát. Szerinte az 1938-as bécsi döntéssel „Szlovákia déli részét újra elfoglalták a magyarok”, ahonnan a szlovákoknak menekülniük kellett. Remélem, ottani történészek is cáfolják ezeket a hamisításokat. A kedvező légkört ki kellene használni arra, hogy feszültség szítása helyett megtaláljuk a közös nevezőt a két nemzet történelmének bemutatásában. Számos fiatal magyar és szlovák történész képes lehet e munka elvégzésére.

Nem tudom, könnyebb-e szorosabbá tenni gazdasági kapcsolatainkat. Az alap a közlekedési kapcsolataink javítása. Olvasunk Rajkánál kiépítendő autópályáról, új komáromi hídról, de az Ipolyon nem épülnek a már régóta tervbe vett hidak. Folytatódik vasúti kapcsolataink leépítése, az M2 pedig talán soha nem éri el az országhatárt. Délkelet-Szlovákia magyarlakta sávja a szlovák költségvetés mostohagyermeke, igaz, a határ magyar oldala még látványosabban válságövezet. Pedig egykor a bányavárosok adták az aranyat, az ezüstöt és a rezet, a szorgos német telepesek pedig nem csak sok adót fizettek, sok tehetséges embert is adtak a közös hazának. Később, a dualizmus idején ezen a vidéken virágzott az ipar. A máig fennmaradt történelmi épületek, várak, az erdős-hegyes táj, a karsztvidék barlangjai, a sebes folyók az idegenforgalom felfutását tennék lehetővé. Érdekes, hogy ez egészen jól működik Szlovákiában, de a határ innenső oldalán alig. Az Európai Unió fejlesztési pénzei ide nem jutottak el?

Jóakarattal és beruházásokkal mind a történelmi, mind a gazdasági ügyek megoldhatók. Nehezebbnek látom azt, ami éppen kapocs volt a két ország között: a szlovákiai magyarok kérdését. Ez vita volt az 1990-es évek elején, és nem oldotta meg Szlovákia tagsága sem az Európa Tanácsban, sem a NATO-ban, sem az Európai Unióban: Magyarország és a szlovákiai magyarok sem látják biztosítva a mára félmillió alá csökkent közösség jövőjét. Megfelelő területfejlesztéssel, az infrastruktúra radikális javításával az anyagi jövő megteremthető, az elvándorlás lefékezhető. Változtatni kellene a magyarellenes céllal létrehozott közigazgatási rendszeren is, de a nemzetiségi probléma megoldásának kulcsa a hivatalos kétnyelvűség bevezetése a jelentős magyar lakossággal bíró területeken. Az adott dél-tiroli példán kívül Nyugat- és Észak-Európa számos vidéke kínál jól működő modellt. Mivel a városokban a szlovák elem jutott többségre, és az életszínvonal is magasabb a magyarországinál, többé nem lehet azzal riogatni országot-világot, hogy valódi egyenjogúsághoz jutva a dél-szlovákiai magyarok önrendelkezve átcsatolják az országrészt Magyarországhoz.

Az Európai Unió hivatott a határvitákat és a nemzetek közötti konfliktusokat megakadályozni. Erre csak akkor lesz képes, ha szembenéz a nemzeti kisebbségek létező problémájával, és határozottan föllép orvoslásuk érdekében.

A szerző volt külügyminiszter