A hazai szegénység is a soft power eszköze

A rendszerváltást követő két évtizedben Magyarországon megszaporodtak az olyan integrációs modellprogramok, amelyek soha nem lettek kiterjesztve a rendszer egészére.

Hodász, 2011. április 19. Utcán beszélgetõ fiatalok láthatók egy ablakból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon, 2011. április 19-én. A több mint fele részben oláh cigányok lakta 3400 fõs településen a Hodászi Görög Katolikus Cigány Egyházközség több szociális intézményt is mûködtet. A felzárkóztatás jegyében óvoda, a bántalmazott anyák és gyermekeik, illetve az idõsek számára átmeneti otthon mûködik a településen, valamint egy ötvenfõs szociális gondozói hálózat is kialakítás alatt áll. MTI Fotó: Balázs Attila Fotó: Balázs Attila

Logikus, hogy ha rossz állapotban van a hazai gazdaság, magas a munkanélküliség, a foglalkoztatottak tömegei alig keresnek többet a segélyezetteknél, folyamatosan romlik az oktatás színvonala, általános ingerültség és levertség jellemzi a társadalmat, akkor nincs hova felzárkóztatni a legszegényebbeket.

2010 előtt ezt is értették a szociálpolitikusaink és a mindenhez értő értelmiségünk. Ezzel is a szoclib kormányokat mentegették, miszerint még nem érett meg a helyzet a felzárkóztatásra.

Az elmúlt két ciklusban viszont mindent támadtak, amit csak lehetett. A közmunkát például rabszolgamunkának nevezték, a családtámogatási intézkedésekről azt hazudták, hogy abból a romák kimaradnak.

Még alig kezdődött meg a közmunkaprogram, már a sikertelenségéről beszéltek az ellenzéki médiában. Már nem volt érvényes az a szakmai evidencia, hogy hosszú évek, évtizedek kellenek a jelentős változáshoz, hanem az azonnali eredményt követelték. Ja, és a korábban megbukott modellprogramokat hiányolták.

Miért viselkedik így az a szociológus, szociálpolitikus, jogvédő vagy roma civil aktivista, aki hitvallása szerint a legszegényebbek megsegítését tekinti legfőbb feladatának? Erre válasz a tudományos életünket, civil világunkat és a médiánkat behálózó soft power rendszer, a mindenhova beszüremkedő háttérhatalom, amely már a nyolcvanas években kezdte kiépíteni befolyását.

A nyugatról érkező segítség, amely a demokratikus berendezkedés és a kapitalista gazdaság minél előbbi és fejlettebb kiépülését ígérte. Mi pedig tárt karokkal fogadtuk, hagytuk a közéletünk maghatározó részévé válni, és sokáig nem vettük észre a veszélyt, hogy társadalmunk szellemi elitje anyagi és morális függésbe került a nagyhatalmi nyomásgyakorlás jótékonysági és tudományos szervezeteitől és dogmáiktól.

Ezáltal a politikai életünk és a gazdaságunk is végtelenül kiszolgáltatottá vált. Csak ebben a történetben értelmezhető, hogy mi történt a hazai cigánysággal, illetve ­miért alakult így több millió kis keresetű dolgozó élete.

A soft power most is működik, minden területen láthatjuk a hatását, így a szegények felzárkóztatásánál is. Ennek eredménye, hogy még idehaza sem ismeri a közvélemény az eredményeket, a világban pedig a szegényellenes és rasszista magyar kormány képét terjesztik sikeresen.