A liberális közgazdászok hiteltelensége

Magyarországon először Matolcsy György és Varga Mihály csinált valódi gazdaságpolitikát, olyat, amelyik nem volt ellentétes a társadalompolitika alapvető céljaival.

Fotó: MTI

A „független” egyetemi és kutatóintézeti környezet, no meg persze a vállalati elemzők világa valahogy mindig olyan érdekekhez van bekötve, amelyek nem esnek egybe a bárhogyan is definiált közérdekkel. Ha Magyarország gazdaságtörténetének az 1970 és 2010 közötti szakaszát egy jelenséggel kellene leírni, akkor csak azt mondhatnánk, hogy az ország legnagyobb problémája a különböző pénzügyi, sokszor pénzügytechnikai folyamatokon, árfolyamváltozásokon elszenvedett irreális veszteségek voltak, illetve általában a pénzügyi rendszer és annak bizonyos ágenseinek rosszhiszemű működése említhető meg.

Nem a gazdasággal volt baj, nem általában a termelékenységgel, hanem azzal, hogy a bankrendszer, a külföldi tulajdonosok egymást átfedő csoportjai nem voltak érdekeltek az ország jó működésében, hiszen a céljuk nem a normál üzemszerű működés volt, hanem befolyás- és tulajdonszerzés, tekintet nélkül a társadalmi következményekre.

Ha a 2010 utáni pénzügy- és gazdaságpolitikát akarjuk röviden leírni, akkor ezt sokkal inkább tehetjük szociológiai, mint gazdasági fogalmakkal. A pénzügyi szektor viselkedésében kikényszerített változás és a „szabad pénzek” felhasználási logikájának teljes átalakulása vezetett a gazdaság átalakulásához. A magyar gazdaság nemzetiesedése nemcsak a tulajdonosi réteg átalakulásaként valósult meg, hanem főleg abban, hogy ezek a tulajdonosok hogyan használták és használják fel szabad pénzeiket.

A liberális sajtó által keserűen NER-lovagoknak nevezett tulajdonosok ugyanis, először az újsütetű magyar kapitalizmus történetében, nem elsősorban gazdasági, hanem sokkal inkább nemzetgazdasági logika mentén használták fel a pénzüket. A liberálisok a magyar gazdasági növekedést mindig szeretnék az ajándékként, jóindulatból kapott uniós pénzeknek tulajdonítani. Pedig a gazdasági növekedésben pszichológiai és szociológiai okok is jelentős szerepet játszanak.

Az MSZP–SZDSZ bűnszövetkezeti jellegű hátországától eltérően a jelenlegi nemzeti gazdasági elit kötődik helyekhez, ágazatokhoz, cégekhez, emberekhez. Persze kapcsolatrendszerekhez, a kormányzathoz is, de ahogy máshol sem, a gazdaságban sincs függetlenség. Ezt egyes-egyedül a magyar liberálisok szokták számonkérni mindenki máson, hogy azok a lokális rendszereket, kapcsolatrendszereket preferálják.

Ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki azt higgye, van olyan gazdaság, amely nem a kapcsolati tőkék mentén működik. Az MSZMP elitje azért kezdett olyan hevesen törleszkedni a nyolcvanas években a nyugati diplomatákhoz és üzletemberekhez, mert már akkor a privatizációhoz szükséges kapcsolatok kiépítésén fáradozott.

Az is csak nálunk fordul elő, hogy a baloldal és a liberálisok mindig a százszázalékos arányú külföldi tulajdonszerzést preferálták, kivéve ha nem maguk, a rokonaik vagy a haverjaik szereztek meg valami állami, nemzeti, nemzetgazdasági fontosságú vagyont.

Ahogy a magyar közgazdász-társadalom nagy része nem kötődik a tudományos módszertanhoz, úgy a balliberális időszak gazdasági elitjét sem érdekelte az az ország, amelynek az értékeiből lopta össze magát. Jelenleg és még egy darabig bizonyosan a pénzgazdaság fontosabb lesz, mint a valódi termelés. Ez utóbbi sosem annyira nyereséges, mint a pénzgazdaság.

Csak azok az országok maradhatnak meg, ahol a gazdasági elit, a tulajdonosok alapvetően lokális elkötelezettségűek, a helyi kultúra és társadalom működtetése érdekében működnek, és nem csak a saját érdekeik érvényesítése okán.

Magyarországon először Matolcsy György és Varga Mihály csinált valódi gazdaságpolitikát, olyat, amelyik nem volt ellentétes a társadalompolitika alapvető céljaival.

A liberálisok gazdaságpolitikája csak pénzpolitika volt, azt akarták kikényszeríteni a magyar társadalomból, hogy teljes mértékben alkalmazkodjon a „piacokhoz”, vagyis a nyugati tulajdonosok primer gazdasági érdekeihez. És alapvetően inkább a pénzügyi folyamatokon akartak nyereséget realizálni, és nem a helyi munkaerő termelőszférában történő kihasználásával.

Most, amikor látjuk egy autonóm, társadalompolitikai orien­tációjú gazdaságpolitika középtávú eredményeit, akkor meg kell értenünk, hogy a liberális közgazdász-társadalom nem kívánja és soha nem is kívánta a javunkat.

A szerző szociológus