A közvélemény-kutatásról őszintén

Ismert, hogy a Nézőpont Intézet több fővárosi felmérése Tarlós István különböző mértékű előnyét mutatta a kampány egyes szakaszaiban, a Medián és a Publicus pedig már idejekorán a verseny közel kiegyenlített állását jelezte.

Ismert, hogy a Nézőpont Intézet több fővárosi felmérése Tarlós István különböző mértékű előnyét mutatta a kampány egyes szakaszaiban, a Medián és a Publicus pedig már idejekorán a verseny közel kiegyenlített állását jelezte. Utólag nem tudhatjuk biztosan, mi volt a felmérések készítésének idején a valós helyzet, de az tény, hogy egyszerre a két adat nem lehetett igaz. Talán ez a különbség is hozzájárult ahhoz, hogy a kutatásokról szóló politikai viták kiélesedtek, és sem az intézetek, sem a média nem hangsúlyozza ki egy-egy közvélemény-kutatás érvényességének szigorú határait.

Megfontolandó, hogy a félreértések és félremagyarázások elkerülése végett a jövőben csak világos módszertannal lehessen kutatásokat publikálni, s az adatfelvétel idejét, módszerét és az adatok részleteit is közzé kellene tennie minden intézetnek. Nem baj, ha a kutatásokról politikai vita folyik, de nem szerencsés, ha egy ilyen vitában nem állnak rendelkezésre megfelelő információk.

Az alábbiakban néhány szakmai dilemmát szeretnék megosztani, amelyek mind jelentős kihatással vannak a kutatások értelmezésére.

Kettős mérce a nyilvánosságban

A közvélemény-kutatások és a média kapcsolata furcsa. Egyrészt nagyon kedvelik az újságírók és a médiafogyasztók is a felmérések eredményeit közölni és olvasni, másrészt viszont egy-egy választás után előszeretettel bírálják is őket. Ez a kritikus szeretet világszerte jellemző, idehaza azonban a médiumok kettős mércéje is tovább bonyolítja a helyzetet. A 2019-es EP-választásról készült utolsó kutatások között a Nézőpont Intézeté volt a végeredményhez a legközelebb. Dicséretet nem kaptunk. A 2018-as országgyűlési választáson a Medián és a Nézőpont Intézet adta a legjobb szakértői becslést, a média mégis inkább azzal foglalkozott, miért nem sikerült hajszálpontosan eltalálni a Fidesz kiugróan jó eredményét.

Akkor az Index.hu egyik megfejtő cikke szerint „Az is lehet, hogy a mérés pillanatában a kutatóknak még többé-kevésbé igazuk volt, csakhogy közben történt valami: az, hogy a Fidesz tudott a kampány utolsó időszakában a legjobban mozgósítani, és még az utolsó pillanatban berántani jelentős számú – akár 2-400 ezer – addig bizonytalan szavazót”. Most, a főpolgármester-választás után a liberális újság megfeledkezett korábbi téziséről, és egyértelműen a „kormányközeli” intézeteket korholta. Amikor az ellenzékközeli intézetek nem találták el a végeredményt, a körülmények voltak hibásak, amikor a kormányközeliek, rögtön az intézetek felelőssége került elő.

A kutatás nem előrejelzés, hanem helyzetfelmérés

Az adatfelvétel ideje és a választás között eltelő idő kulcskérdés, amelyről sokszor megfeledkezünk. Pedig józan ésszel is belátható, hogy a két időpont között történő fontos események bizony kihatással lehetnek a párt- vagy személypreferenciára és a részvételre is. Ennek megfelelően a közvélemény-kutatás nem előrejelzés, ahogy azt a nyilvánosságban sokszor értelmezik, hanem helyzetfelmérés. Ha jó is, csak azt mutatja meg, hogy az adatfelvétel idején mi a politikai verseny állása, nem azt, hogy milyen lesz a küzdelem végkimenetele. Vagy más szavakkal mondva, egy választás előtt készült felmérés nem is lehet azonos a végeredménnyel, ha lezárása után még fontos események történnek.

Szerencsével előállhat olyan helyzet, hogy a két adat megegyezik, de tudományos érv nem szól emellett. A közvélemény-kutatásoknak tehát el kellene kerülniük, hogy az időjárás-jelentésekkel sorolják egy kategóriába őket. Természetesen szakmailag lehet arra vonatkozó állításokat tenni, hogy melyik szavazótábornak van még választói tartaléka, vagy hogy „most vasárnap” hogyan alakulnának az események, de a pontos előrejelzést vagy annak látszatát is kerülni kellene. Mivel Borkai Zsolt ügye új dinamikát teremtett az idei önkormányzati választásban, a botrány előtt készült felméréseken a botrány utáni eredményeket számon kérni aligha jogos eljárás.

Lehetséges-e változatlanság három héten át?

Egy magas presztízsű kutatócég, a Medián, Karácsony Gergely szeptember 26-án napvilágot látott hangfelvétele előtt és a Borkai-ügy után ugyanazt a versenyállást mérte a főpolgármesteri küzdelemben: 48 százalékos Tarlós- és 47 százalékos Karácsony-tábort látva. Ezzel azt állította, hogy a versenyre egyik botrány sem volt hatással. Ezzel szemben a Nézőpont Intézet első, a kampányidőszakban készült felmérése 9, Karácsony hangfelvétele után 18, majd a győri polgármester botrányát követően, egy héttel a választás előtt, csak 6 százalékpontos különbséget látott. Mivel nem tartanak választást mindennap, nem deríthető ki, kinek mikor volt igaza. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy vajon a kampány utolsó három hetében történtek alapján a változatlan preferenciákat vagy a változó helyzetképet tartja-e hitelesebbnek.

A mintaválasztás nehézségei

A jó kutatás alapja, hogy a vizsgált társadalmat a lehető legtökéletesebben tükröző mintát alakít ki a lekérdezéshez. Azaz olyan embereket kérdez meg, akiknek összetétele megfelel a társadalmi-demográfiai mutatók alapján a teljes vizsgált népességnek. A kutatók általában tudomásul veszik, hogy a társadalom leggazdagabb és legszegényebb tíz százaléka számukra elérhetetlen. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy sokkal nagyobb népességrészről kell a valóságban lemondaniuk, különösen Budapesten. Egy speciális esetre hívta fel a figyelmet Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke, éspedig a Budapesten élő uniós állampolgár szavazókra.

Nagyjából az összes fővárosi választásra jogosult két és fél százalékéról beszélünk. Ez nem kevés, s bár a végeredményben a különbség nagyobb volt, de az biztos, hogy e személyeket senki nem reprezentálta a fővárosi mintában. Fontos annak tisztázása, hogy szavaznak-e még olyanok, akiket a minta nem tud megjeleníteni. Ilyen lehet az eddigieken túl a külföldön élő budapestieké vagy a telefonon és személyesen technikai okok miatt el nem érhető csoportoké. Ők együtt már akár érdemben is befolyásolhatják a kutatás eredményét, s valamit tenniük kell a kutatóknak, hogy becsülni tudják hatásukat.

A rejtőzködő szavazók felfedése

A felmérés készítésekor sok egyéb feladatot is kezelni kell, túl azon, hogy érthető, egyértelmű és megfelelő hosszúságú kérdőívet és interjúkészítési feltételeket kell biztosítani. Könnyen elképzelheti bárki, hogy egy-egy kutatás során nem mindenki árulja el preferenciáját a kérdezőbiztosoknak. Ők a rejtőzködő szavazók. Ilyen esetben a kutató feladata, hogy a kérdőív segítségével megpróbálja egy-egy politikai táborhoz besorolni a színt nem valló szavazókat is. Számos ügyes praktika létezik minderre, például egy személy vagy a kormány megítélésének mérése.

A napvilágot látó kutatások általában a rejtőzködők beazonosítását tartalmazzák, legalábbis nem nagyon lehet a médianyilvánosságban olyat olvasni, hogy egy adatsorban 10-15-20 százalékos rész rejtőzködne, azaz pártpreferenciája az olvasó előtt titok maradna. Az ilyen felméréseknek ugyanis minimális lenne a hírértéke. Alighanem az idei önkormányzati választáson is e rejtőzködők voltak a végkimenetel szempontjából döntő szereplők, s az ő véleményüket az utolsó napok botrányai jelentősen befolyásolták.

Nincs tűpontos kutatás

Végül rögzítenünk kell azt is, hogy a kutatások sosem lehetnek hajszálpontosak. Mivel több-kevesebb sikerrel a kutató csak egy reprezentatív mintát kérdez meg, nem a teljes népességet, a statisztika bevezette az úgynevezett hibahatár fogalmát. Ezerfős kutatásoknál mindez ±3,2 százalék, hatszáz főnél ±4,1 százalék. Azaz egy jelöltet helyesen nem is lehetne pontosan megmérni, legfeljebb határok között. Lehet, hogy a jövőben a pontos adatok helyett is helyesebb volna „adatsávokat” közölni. A választások előtt a Nézőpont 49 százalékos Tarlós-párti előnyt látott, amelyet a kis mintanagyság okán bőven elég lett volna 45-53 százalék közöttiként kezelnünk. A végeredmény 44 százalék lett.

A fentiekben nem a mundér becsületének védelme volt a célom, sokkal inkább a kutatások valódi szerepének hangsúlyozása, az értelmezés korlátainak kiemelése és a nyilvános adatok félreértelmezésének veszélyének elemzése. Úgy érezzük, nem vagyunk hibátlanok, de talán az is igaz, hogy nem csak mi hibáztunk.

2022-re készülve szükségesnek tartjuk, hogy a kutatói szakma, a média és a jogalkotók képviselői egymással együttműködve válaszokat találjanak a fenti problémákra. Akár etikai kódexek, akár jogszabályváltozások, akár a publikációs előírásokra gondolunk, jó lenne, ha a következő választáson neves vagy névtelen intézetek se jelenhetnének meg manipulatív szándékkal, s a kutatási jelentések félreérthetősége is csökkenne. A Nézőpont Intézet a jövőben is minden erejével ezen lesz.

A szerző a Nézőpont Intézet igazgatója