Beindult a bezzegkeresztény kurzus, ha már a bezzegkonzervatív kísérletet az unalom a feledés homályába száműzte. A bátor kritikusok szerint a jobboldali kormányzó pártok nem viselhetik a „keresztény” jelzőt, mert méltatlanná váltak rá. Ezek szerint egy tucat értelmiségi papírt szerzett arról (már megint), hogy megmondja, ki a jó keresztény és ki nem az.
Mint mindig, most sem a retorikai erőlködés a fontos, hanem a mögötte meghúzódó előfeltevések, amelyek számot adnak arról, hogy a kritikusok milyen kevéssé ismerik azt a vallást, amelyre büszkén hivatkoznak.
Az apropó – most legalábbis – a győri polgármester esete, akitől hiába vált meg a Fidesz, úgy tűnik, a felelősség kollektív. E logika szerint ha egy közösség egy tagja elkövet valami bűnt, az egész közösség érdemtelenné válik a hitelességre, vagy hogy egy címkét viseljen. De szakadjunk is el a polgármester esetétől, mert maga az észjárás kicsit messzebbre vezet.
Mármost a magára értelmiségként hivatkozó kritika vagy hiányos ismeretekkel rendelkezik a kereszténységgel kapcsolatban, esetleg ijesztően buta (látens vagy manifeszt) ateista, vagy pedig eretnek nézeteket vall. Az okfejtés ugyanis már az egyén szintjén sem stimmel.
Utóbbi ugyanis előfeltételezi a morálisan tökéletes embert, amelyet viszont pont a kereszténység nem ismer. Az eredendő bűnt ismeri (szegény fundamentalisták és eretnekek, ha nem is feltétlenül találják meg a Szentírásban így, talán elfogadják), nem is beszélve a concupiscentiáról (ennek meg majd utánanéz a bátran kritikus, művelt értelmiségi). Amennyiben a mélyen tisztelt értelmiségi bűnöktől mentes, erkölcsileg tökéletes embert feltételez – aki kényszerek, tanítás és forum externum nélkül képes helyes döntésre –, annyiban minimum klasszikus eretnek, de leginkább nem keresztény.
Ha ugyanis ilyen létezne, semmi szükség nem lett volna kinyilatkoztatásra, sem megváltásra, sem vallási intézményekre és hasonlókra. Akár varázslatos megvilágosodás, akár csalhatatlan értelme révén az ember ebben az esetben képes lenne mindig helyesen dönteni.