Néppárti esélyek: még pislákol a remény lángja

Hallgatom az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán a felszólalásokat. A hangosítás, a felvezetések, a látvány: minden tökéletes. A beszédeket ugyan csak mérsékelt taps követi.

Zágráb, 2019. november 21. Csoportkép készül az Európai Néppárt (EPP)kétnapos tisztújító kongresszusán Zágrábban 2019. november 21-én. Az Európai Parlament legnagyobb frakciójának kongresszusán megválasztották a párt új tíztagú elnökségét, és újraválasztották fõtitkárnak a spanyol Antonio López-Istúrizt, valamint a néppárt eddigi kincstárnokát, a német Christian Schmidtet. MTI/EPA/Antonio Bat Fotó: Antonio Bat

Hallgatom az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán a felszólalásokat. A hangosítás, a felvezetések, a látvány: minden tökéletes. A beszédeket ugyan csak mérsékelt taps követi, ami némileg levon a lelkesítőnek szánt csillogás-villogás értékéből. De miért is lelkesedjenek a küldöttek? Nem hangzik el más, mint amit ezerszer hallottak korábban. Sőt – és ez a nagyobb baj – nem hangzik el más, mint amit egy baloldali pártkongresszuson is hallani lehet. Csak ott nem kék a háttér, hanem zöld vagy vörös. Zágrábban a legtöbbet hallott szó – kevés klímaváltozással vegyítve – a populista volt.

A populizmus mint korunk nagy veszélye. A populizmus, ami ellen össze kell zárnia minden demokratának. Voltaképp helyes mondatok, csak persze ehhez kellene egy világos meghatározás: kit tekinthetünk populistának. A definíció hiánya már korábban is gondokat okozott. 1999-ben az Osztrák Néppárt koalícióra lépett a Szabadságpárttal, ami durva elutasítást váltott ki az Európai Unió többi országából. Valóságos karanténba zárták Ausztriát, mivel elutasították a szociáldemokratákkal való koalíciót, és helyette egy szélsőséges pártot emeltek kormányzati pozícióba. Egyesek még az Osztrák Néppárt kizárását is követelték az Európai Néppártból, de végül az ügy lecsengett.

A hajsza most a német Alternative für Deutschland (AfD) ellen folyik. Több okkal, mint az osztrák esetben. Ugyanakkor az AfD egyre népszerűbb Németországban. A középpártok bármit megtesznek, csak hogy az AfD ne jusson hatalomhoz. Ezáltal egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz, ami arculatvesztéssel jár. Lehet, sőt biztos, hogy az AfD rossz feleletet ad Németország és Európa problémáira. Ám ez ellen nem a többi párttal való elvtelen összeborulás a gyógyszer, hanem a jó felelet megtalálása és kimondása.

Egy demokratikus választáson 15-20 százalékot, olykor többet is szerző pártnak elvtelen összefogással történő kiszorítása rossz felelet az illető párt hibáira. A választók ötöde, negyede nem lehet szélsőséges.

Valami olyasmit találnak a populistának minősített pártban, amit hiába kerestek a középpártokban. Azt hiányolom, hogy senki nem vizsgálja a populisták népszerűségének valódi okait, s nem próbálja a maga értékrendjén belül kielégíteni a valós választói igényeket. Egy olyan koalíció, amelyet a közös ellenség réme tart össze, ideig óráig, azaz egy-egy választási ciklusra jegelheti a problémát, de megoldásra nem vezet. A populizmusra vezető okokat kell feltárni, azokra kínálni a populistáknál jobb megoldást. Bármennyire is lejtmenetben van az Európai Néppárt több jelentős tagpártja, a szövetség továbbra is jelentős erő, van szellemi és anyagi forrása, hogy szembenézzen például ezzel a kérdéssel. De ennek nincs nyoma. Pedig talán épp ezáltal a tagpártok is erősödnének.

Viszont megengedhetetlen megbélyegzésként populistának kikiáltani népszerű (populáris), de semmiképp nem populista pártokat. Jelenleg ez folyik szerte Európában a Fidesz ellen. A vita központja a migráció kezelése.

Ezzel kapcsolatban idéznem kell Szent XXIII. Jánosnak nem sokkal a halála előtt megjelent körlevelét, a Pacem in Terris kezdetűt. Ebben többek között az áll, hogy „amennyire lehetséges, a tőke keresse a munkát és nem pedig a munka a tőkét. Ekkor ugyanis a legtöbb polgárnak meglesz a lehetősége a családi vagyont gyarapítani anélkül, hogy elhagyni kényszerülne a szülőföldet és lelkének nagy bánatára más helyet kelljen keresnie, ahol új körülmények közé kerül és más polgárokkal kénytelen felvenni új szokások alapján a kapcsolatokat.”

A pápa már 1963-ban leírta, hogy az elmaradt térségek fejlesztésével, az oda irányuló tőkekivitellel, nem pedig a migrációval kell megoldani az egyes területek eltartóképessége és népessége közötti feszültséget. Ettől a megélhetési migrációtól az enciklika megkülönbözteti a politikai menekülteket. Felhívja a figyelmet, hogy ők „személyi méltósággal rendelkeznek, és személyi jogaikat el kell ismerni.

Ezeket a jogokat a menekültek nem veszthetik el azért, mert otthagyták nemzetük államát. Az emberi személy jogai közé még azt is oda kell sorolni, hogy szabad neki megválasztani azt a nemzetet, ahol reméli, hogy saját magáról és szükségleteiről alkalmasabban tud gondoskodni. Ezért az állam vezetőinek kötelességük, hogy a máshonnan jötteket befogadják, és fogadják szívesen azokat, akik esetleg új polgárai akarnak lenni az államnak.”

Tehát 56 éve világosan megfogalmazták, hogy a migráció kérdését helyben kell megoldani, a menekülteket pedig be kell fogadni oda, ahová ők menni akarnak, nem pedig akaratuk ellenére, tárgyként helyezni el őket holmi kvóták szerint. Az európai kereszténydemokráciának az elmúlt fél évszázad alatt sok alkalma volt, hogy ennek a szellemében kezelje a kérdést. Nem tette. Az elmúlt években azután a nyakunkba szakadt a probléma. A mulasztás pótlása helyett most annak a pártnak a szidalmazása folyik, amelyik elsőként mozdult el a Pacem in Terris által kijelölt irányba.

A zágrábi kongresszuson jelen levő újságírók zömét egy dolog érdekelte: kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Engem viszont az foglalkoztat, hogy maradjon-e a KDNP egy olyan szervezetben, amelyik elfelejti az egyik legfontosabb alapelvét, a szubszidiaritást, és dönteni akar olyan kérdésekben, amelyek a tagállamok, illetve a tagpártok hatáskörébe tartoznak.

Érdemes-e együtt menetelni azokkal, akiknek a kezében van az iránytű, de 56 éve nem is tekintettek rá? A remény még pislákol. Az új vezetésnek módja is, oka is van arra, hogy Európa és a világ valós problémáival foglalkozzék. Ha ezt teszi, ha nemcsak a színpadképpel különbözteti meg magát a baloldaltól, akkor igen. Akkor a néppárt az lesz, aminek most képzeli magát: Európa vezető ereje. Amit szívből kívánok mindannyiunk javára.

A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke