A nagy francia idegjáték

Franciaországban óriási hagyománya van a sztrájkolásnak, és a legnagyobb szakszervezeti tömörülések a fő társadalomszervező erők közé tartoznak.

Macron javasolt gondolatai egyetlen irányba mutatnak Forrás: MTI

A tét az igen összetett, jelenleg 42 különböző modellből álló nyugdíjrendszer egységesítése, és ennek is kulcseleme az úgynevezett tengelykor, amelyet 62 évről 64-re akarnak emelni. Ez az öregségi nyugdíjra való teljes jogosultság kezdőévét jelenti.

Vannak erre racionális érvek, a francia államadósság átlépte a bruttó hazai termék száz százalékát, miközben a nyugdíjkassza hiánya a jelenlegi rendszer fenntartása esetén 2025-re elérné a 17 milliárd eurót.

A franciáknál Európán belül kimagaslóak, a GDP 14 százalékára rúgnak a nyugdíjkiadások. Elöregedő társadalmaink márpedig – különösen ha tisztában vagyunk a bevándorlás (és a szándékos bevándoroltatás) szociális és biztonsági kockázataival – egyre nehezebben tudják finanszírozni az egyre tovább élő idősek ellátását. Európában mindenütt egy kicsit tovább dolgoznak az emberek, mert ez a demográfiai realitás, célozgatott Édouard Philippe kormányfő arra, hogy a franciáknak is húzniuk kellene a nadrágszíjukon.

Csak éppen milliók és milliók szerzett jogait politikailag igen kockázatos megvonni. Számos ágazatban, főleg a közlekedésben dolgozók tömegeit érintik a nyugdíjkedvezmények. De karácsonykor a párizsi opera előtt balettművészek tüntettek A hattyúk tavával, ragaszkodva ahhoz, hogy továbbra is negyvenkét évesen vonulhassanak vissza. A fő kérdés most ez: ki bírja tovább az idegjátékot, Macron és Philippe, a sztrájkolók avagy a közlekedési fennakadásokba, késésekbe, akadozó szolgáltatásokba a tél derekának közeledtével egyre jobban belefáradó közvélemény? Ismét csak a felmérések szerint a franciák háromnegyede úgy véli, a kormány meghátrálásra kényszerül: vagy kénytelen lesz feladni a teljes reformcsomagot, vagy csak a tengelykor emelését.

Macron, akinek 2019-et is végig kellett küzdenie a szociális egyenlőtlenségek ellen tiltakozó sárga mellényesek ellen, most kockázatot vállalt.

Éppen negyedszázada, a Jacques Chirac akkori köztársasági elnök kormányfője, Alain Juppé nevével fémjelezett és több megszorító elemből álló reformcsomag váltott ki tömegmegmozdulásokat, a legnagyobbakat 1968 és 2019 között. Akkor a francia politikusok megtanulták, hogy ne csomagban, inkább apró darabokra vagdosva nyomják le a nép torkán a keserű pirulát.

Ségolène Royal korábbi szocialista elnökjelölt, aki pedig korábban Macront támogatta, most ultraliberalizmussal vádolja az államfőt. Az önkormányzati választások előtt morognak a vezető kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) parlamenti padsoraiban is. Az LREM kis túlzással Macron egyszemélyes pártja, a társadalmi beágyazottsága nem túl jelentős a neogaulle-ista, a baloldali vagy a radikális jobboldali erőkhöz képest.

Párizsban kisebb botrány lett belőle, hogy a főpolgármesteri tisztségért nemcsak az LREM hivatalos jelöltje, Benjamin Griveaux indul, hanem egy szakadár, Cédric Villani matematikus is, aki excentrikus megjelenésével inkább illik Alexandre Dumas A három testőrébe, mint egy mai politikai versenyfutásba.

Ha Griveaux és Villani támogatottságát összeadjuk, az meghaladja a legnépszerűbb induló, Anne Hidalgo jelenlegi főpolgármesterét, ennek belátásához már nem kell matematikus.

Könnyen lehet, Macron akkor jár el a legbölcsebben, ha egyszerre mutat erőt és rugalmasságot: nem futamodik meg, de enged egyes kérdésekben, mint a tengelykor, a legkitartóbb sztrájkolók ellen hangolva a közvélemény kritikus tömegét.

Nemrég a briteknél tartották a leghosszabb vasutassztrájkot, de ez nem akadályozta Boris Johnson kormányfő decemberi megválasztását. Ugyancsak a briteknél az 1984–85-ös szénbányászsztrájk kibekkelése kifejezetten megerősítette Margaret Thatcher konzervatív miniszterelnököt, hozzásegítve 1987-es választási győzelméhez.

A munkabeszüntetés márciustól márciusig, szinte napra pontosan egy éven át tartott, de a bányászcsaládok január körülre kezdték felélni az anyagi tartalékaikat, és egyre több lett a sztrájktörő.

A franciáknál Juppé 1997-ig kihúzta a kormányfőséget, Chiracot 2002-ben könnyen újraválasztották. Macronnak még 28 hónap áll rendelkezésre, hogy 2022 májusáig konszolidálja hatalmát, de elnöki ciklusára immár bizonyosan rányomják bélyegüket a társadalmi tiltakozások.