Az utóbbi három évtizedben az iskolával szemben számtalan, olykor lehetetlen elvárás fogalmazódott meg. Csokorba szedve a legfontosabbakat: az iskola integráljon, beleértve az integrálhatatlant is, a hátrányos helyzetet szüntesse meg, ne követeljen lexikális tudást, mellőzze a házi feladatot, általában ne terhelje túl a diákot, a neveléstől tartózkodjon, azonnal jó pénzre váltható, használható tudást nyújtson.
A tanárok megbecsülése sincs rendben. Gyakran hallani, olvasni azt a véleményt, hogy csak az megy tanári pályára, akit máshová nem vesznek fel. Sokan fel sem tételezik, hogy a hivatásszeretet befolyásolhatja a pályaválasztást, megelőzheti a pénz imádatát.
Nem könnyű a tanítók és a tanárok helyzete, mert már régen megvonták az iskola elemi jogát ahhoz, hogy a diákokat képességeiknek és viselkedésüknek megfelelő csoportokra bontva taníthassa, mert az tiltott, elítélendő szegregáció.
Pedig a sportban természetes és elfogadott a nem, az életkor és az elért teljesítmény alapján történő besorolás. Mert így sportszerű. A fociban az NB I, NB II, NB III, a birkózásban a súlycsoport szerinti besorolás szegregáció lenne? A paralimpiáról már nem is beszélve. Netán a nyelviskolákban a kezdő vagy haladó csoportokba való beosztás is tiltott szegregáció? Nyilvánvalóan nem.
A szegregáció elleni bürokratikus küzdelem jegyében végrehajtott erőszakos integráció káros és embertelen. A reménytelenül hátrányos helyzetben lévő, ám integrált oktatási formába kényszerített gyermeket folyamatos kudarc éri, mert úgy érzi, hogy nem tudja utolérni a többieket, és így esélye sincs a felzárkózásra. Ha azonban képességeinek megfelelő csoportban, különleges képzettségű, kiemelten megbecsült pedagógusok irányításával tanulhatna, akkor a napi apró sikerek arra bátorítanák, hogy igyekezzen, mert van remény arra, hogy szellemileg fejlődjön, gyarapodjon.
A jogegyenlőségből sajnos nem következik a fizikai vagy a szellemi képességek egyenlősége. Természeti törvényeket, biológiai adottságokat jogi eszközökkel nem lehet felülírni. Természeti törvényszerűségről van szó: a fizikai és szellemi adottságok haranggörbeszerű eloszlást mutatnak. Az iskola csupán egyet tehet: az adott képességeket felismerve, mindenkiből kihozza a lehető legtöbbet.