Jogvédelem fékek és ellensúlyok nélkül

Nem könnyű a tanítók és a tanárok helyzete, mert már régen megvonták az iskola elemi jogát ahhoz, hogy a diákokat képességeiknek és viselkedésüknek megfelelő csoportokra bontva taníthassa.

Több javaslat is van a tanárok béremelésére Fotó: Havran Zoltán

A siker elérésének egyik fontos, bevált eszköze az olykor jelentősen eltérő képességek szerinti csoportokban való oktatás, a felzárkóztató, az integráció lehetőségét megteremtő képzés. Sikeres felzárkózás esetén – de csakis akkor – jöhetne szóba az integrált oktatás.

Az iskola elemi, szakmailag megalapozott joga és kötelessége lenne, hogy a kiugróan gyenge képességű és sokszor kriminális viselkedésű gyermekeket külön csoportokban képezze. Elsősorban az ő érdekükben. Így remélhető csak felzárkóztatásuk és az integrálhatósági szint elérése, másfelől így védhető meg a többség tanuláshoz, folyamatos fejlődéshez, valamint biztonsághoz való alanyi joga.

És akkor még nem beszéltünk a tehetséggondozás kihívásairól. Ha a nagyjából azonos képességű, tudásszintű diákokat azért különítenék el, mert eltérő a bőrszínük, szociális helyzetük vagy faji hovatartozásuk, az valóban megengedhetetlen szegregáció lenne.

Ha az oktatási törvényben az áll vagy a törvény úgy értelmezhető, hogy a kiugróan gyenge képességű és sokszor kriminális viselkedésű gyermekeket tilos külön csoportokban képezni, mert az tiltott szegregáció, akkor a törvény rossz és meg kell változtatni. Ellenkező esetben egyes jogvédők tevékenysége jogtiprásba torkollhat, és jóvátehetetlen károkat okozhat.

A kollektív büntetés következtében egyes települési önkormányzatok anyagi csődbe kerülhetnek. Kimerülnek a szociális támogatásra szolgáló forrásaik, szűkülnek a közszolgáltatások, a felelősen gondolkozó szülők pedig kimenekítik gyermekeiket a színvonaltalanná vált, kriminalizálódó iskolákból. Komolyan gondolja valaki, hogy a folyamat végén akad még ember, aki az ilyen lezüllesztett iskolákban vállalja a pedagógusi munkát? Valójában mit akarnak ezek a jogvédők? Miért öntik az olajat a tűzre?

A pedagógiailag indokolt csoportokra bontás nem szegregáció; ezt törvényileg is deklarálni kellene. A szegregáció igaztalan vádjával jogvédeni annyi, mint a társadalmat felelőtlenül, fékek és ellensúlyok nélkül destabilizálni, rombolni, iskolarendszerünket és hazánkat nemzetközi szinten is lejáratni. Indokolt tehát a szegregáció és a nem szegregáció fogalmának egyértelmű meghatározása, és a bíróságok kezét megkötő (nem egyértelmű) törvények mielőbbi felülvizsgálata, a visszaélések lehetőségének megszüntetése.

Az iskolai élet nem függetleníthető a társadalmi környezettől. Vitakultúránk korántsem példaszerű. A közéleti viták sokszor nemtelen stílusa, egyes politikusok nem éppen tiszteletre méltó viselkedése, a televízió és az internet okozta szellemi környezetszennyezés sajnos mintaként hat, követőkre talál. Hol van itt a felnőtt-társadalom és néhány politikus gyermekek és ifjak iránt érzett felelőssége? Vajon a tanároknak mi az esélye a fenti káros hatások ellensúlyozására, semlegesítésére? Gyakorlatilag semmi.

Az is elvárható lenne, hogy az oktatásban használt szakszavakat egyértelműen, korrekt módon használjuk. Nem kiforgatott, érdekek szerint változó értelmezésben és főleg nem érveket helyettesítő harci eszközként. Sokszor tapasztalható például az is, hogy az oktatás kritizálói nem tesznek különbséget a tanítás és a tanulás között. Holott az egyik a tanár, a másik a diák feladata.

Mielőtt szétvernénk a magyar iskolarendszert, gondoljuk át, hogy valójában mit is akarunk, mit várhatunk el reálisan az iskolától, és mit tehetnénk érte. Saját érdekünkben. Nem elfeledve azt, hogy az iskola eredményessége nem kizárólag az iskolától és a tanároktól, hanem a diákok képességétől, igyekezetétől, a szülők példamutatásától, támogatásától és a társadalmi környezettől is függ.

Nem is kevéssé, hanem meghatározó mértékben. És a gyakorló, tapasztalt tanítókat, tanárokat sem ártana meghallgatni, őket szakmai véleményük kifejtésére buzdítani. Mert az iskola nem csupán egyszerű pénzügyi és jogi konstrukció. Sokkal több ezeknél a kereteknél.

Egyéni, közösségi és nemzeti létünk, jelenünk és jövőnk meghatározója. S mint ilyen, közérdek, hogy békében és szakszerűen szolgálhassa a közjót. Segítsük hát ebben!

A szerző nyugalmazott egyetemi docens