A harangzúgás nem sajátja a felszín alatt zajló titkos háborúknak. Létezik ugyan a mondás: „Csapj zajt, hogy a hangzavar fedésében el tudd végezni az elrejteni szánt dolgokat.” Ez egy módszer abban a közegben, amit a köznyelv a „titkok világaként” ismer. Tény, amit nem lehet elégszer és nyomatékkal hangsúlyozni, hogy az érdekérvényesítés során a háttérmunka olyan báziseljárás, amely sem nem nélkülözhető, sem nem pótolható.
Gróf Apponyi Albert tökéletes retorikai szólamokkal és hibátlan francia kiejtéssel Magyarország érdekében elmondott védőbeszédét figyelmen kívül hagyva, 1920. június 4-én 16.32-kor aláírták a trianoni békediktátum, a Magyarország megcsonkításáról szóló döntést. Az évszázadok hódításai és háborúi idején előfordult, hogy nemzetek és országok tűntek el, illetve alakultak át. De a XX. század legnagyobb európai kivégzése a magyar nemzet kerékbe törése volt.
A százéves évforduló kapcsán számtalan izgalmas, történetiségében hiteles és jövőbe mutató dolgozat foglalkozik a trianoni traumával. Amikor az okokat elemezzük, az objektív és szubjektív tényezők sokaságát vizsgáljuk, képesek vagyunk elfelejtkezni a láthatatlan manipuláció gyilkos, a titkosszolgálati módszert magában foglaló befolyásolás elementáris erejéről. Természetesen nem arról van szó, hogy a végiggondolt stratégia és a felkészült politikusok kreativitása szükségtelen lenne, és csupán a háttérben zajló ármány elég a történelmet befolyásoló célok megvalósításához. A politikát támogató manipuláció nem öncélú, hanem eszköz a mindenkori hatalom és persze annak ellensége/ellenfele kezében is. Eszköz, amely akkor is létezik, ha egy kormány, elvi okok miatt, nem akarja használni.
Ahogy akkor ott, Párizsban is történt. Ellenségeink – a szomszédos országok vezetőivel közösen – ugyanis nemcsak ismerték, de – velünk ellentétben – használták e módszert, és segítségével elrabolták Magyarország kétharmadát. Tulajdonképpen a felszínen nem is érzékelhető könnyedséggel érték el mindezt. Amíg Apponyi gróf és csapata a védőbeszédet finomította, addig az ellenfél háttérjátékosai, manipulátorai – mai szóval: lobbistái – a döntéshozókat és azok holdudvarát kínálták meg pénzzel, ígérettel, és annak csábító erejével, miszerint ha ők kapják a területeket, az miért lesz jó a nagyhatalmak gazdasági érdekeltségeinek. Nem szónokoltak, nem használtak elegáns szófordulatokat, és nem hozakodtak elő kristálytiszta érvek özönével, hanem a legegyszerűbb és egyben leggátlástalanabb mondatokkal vették meg a döntéshozókat.