A walesi bárdok

Károly herceg léptet fakó lován, s megnézi, hogy úgy mennyit ér a székely tartomány.

Perth, 2008. november 13. 2005. március elsején az ausztráliai Perth kórházában tett látogatásakor készült kép KÁROLY walesi hercegrõl. A brit trónörökös 2008. november 14-én ünnepli 60. születésnapját. (MTI/EPA/IAN WALDIE ) *** Local Caption *** Prince Charles Fotó: IAN WALDIE

Itt van ez a Charles, Károly herceg, Károly prinsz, welszi prinsz, léptet fakó lován, s megnézi, hogy úgy mennyit ér a székely tartomány.

Hogy legelőin a fű kövér? Hát persze. Még kaszálni is beállt egyszer Csíkpálfalva mellett, belerondított a mezőbe, aztán elvitte ajándékba a kaszát, jól mutat az a trafalgari trófeák mellett.

Hogy használt-e a megöntözés, a pártos honfivér? Hogyne.

Most legutóbb a Székelyföldön éppen földbirtokos Csárli welszi herceg, a Kálnoky grófok vendégeként, remek, szép, igényes, gyönyörű reklámfilmecskét készíttetett khm, izé, Romániáról.

Ez Romániának borzasztó nagy ajándék, ez már aranyban mérhető turisztikailag. És ez a Székelyföldön időnként tanyázó welszi princ, ez aztán tényleg mindent tud, minden bizonnyal megtanították neki az elit iskoláiban, megemlegeti ő a dákokat, a csudálatos román vidékeket, Máramarost és Bukovinát, a Hargitát és a házikenyeret, a hagyományokat, úgy egyáltalán mindent, még a szászokról is füligjimmys bólogatással emlékezik meg.

Ott áll, mosolyog, bólogat, szinte akadémiai székfoglalót tart ebben a reklámfilmecskében.

Egyetlen valamiről nem esik szó. Arról, hogy ez itt magyar föld volt, bizonyos értelemben ma is az, hogy itt magyarok és székelyek élnek, ez említésre sem érdemes. Nem, Csárli herceg Romániában van, történetesen éppen Zalánpatakon, vagy Zabolán, a Kálnoky gróf birtokán, de hát mit a vendéglátásról, itt ősi dák kenyeret sütnek, és mindenki ezer éve román, és sokszínű, mármint piros-sárga-kék, és hát, hogy közeli ősanyját Rhédey Klaudiának hívták?

Áh, potomság.

Tudja, Herceg úr, az ősei között ott van például Szent Margit, Skócia királynője, III. Malcolm felesége. Bizonyos Eduárd, II. Edmund angol király fia, a száműzetésben Szent István királyunk lányát vette feleségül, Ágotát, ebből született a később szentté avatott, Skóciát kereszténnyé tevő Margit. Ja, Margit Mecseknádasdon született, ez még nem ősi román település, ezt csak a családi krónika kedvéért mondom, hadd ne csóválják majd fejüket az oxfordi professzorok Ön hallatán.

Aztán ez a Margit szült néhány gyereket a derék skót királynak (tudja Ön, ez az a tartomány, amelyet előszeretettel szoktak meghódítani Walessel meg Írországgal együtt, most nem térek ki Indiára és a Gyarmatokra).

Szóval, Szent Margit, Árpád-házi hercegnőnk – tudja Ön, ez a család alig pár száz évvel idősebb, mint az Önöké, szóval Margit szült egy Edvárdot, egy Edmundot, egy Etelredet, Edgárt, Sándort, Editet, Máriát és Dávidot.

Nos, ezekből kettő királyné lett, és kettő király. Király, ami Önből, excellenciás uram, Önherceg felsége, soha nem lesz.

Attól azért illene még tisztelettel viszonyulni a helybéliekhez. Ha a Székelyföldön vendégeskedik valaki, tanulja meg az Adjonistent Fogadjistennel viszonozni, és akasztott ember házában nem dicsérjük a hóhért.

Ajánlom, Herceg úr: látogasson el egyszer Montgomerybe is, igaz, nem román föld, de mégiscsak Ön címzetesen a walesi herceg.

Van ott díszpolgár, plakett, mellszobor, egy neves „roman” költőt ábrázol, Arany Jánosnak hívják, tudja, az Ön egyik ősi felmenőjéről írt, ama bizonyos Edwárdról, aki ide-oda léptetett fakó lován, de hát senki nem volt hajlandó őt megénekelni, ezért egy korbeli kampányakció keretén belül máglyára küldte a walesi bárdokat.

De azok akkor sem dicsérték.

Ahogyan, minden tiszteletem mellett, mi sem Önt.