A nyílt társadalom modelljének kritikája

A feladat adott: újrazárni a társadalom mint az emberi közösség alapformátumának ajtaját a torzult ideológiák elől.

Trier, 2018. május 6. Karl Marx német filozófus-közgazdásznak, a kommunista eszmék egyik kidolgozójának bronzszobra, miután Marx születése 200. évfordulójának alkalmából leleplezték szülõvárosában, Trierben 2018. május 5-én. Az 5,5 méter maga szobrot, Vu Vej-san alkotását Kína adományozta Triernek. (MTI/EPA/Ronald Wittek) Fotó: RONALD WITTEK

Kiemelkedő történelmi személyiségekről – még ha sokszor utólag is – gyakran kiderült, hogy bizonyos gondolataikat, tetteiket személyiségbéli hiányosságaik generálták. Egyfelől létezik az alkotóerő, amely kiemeli őket a többiek közül. Másrészt jelen van énjük gyengesége, a normalitástól tudatosan eltérő torzulásaik. A kérdés, hogy melyik válik dominánssá. A XIX–XX. századi filozófiai iskolák tanaiban felbukkanó extremitások, amelyek meglehetősen virulensnek mutatkoztak, nyilvánvalóan hatással voltak és még ma is hatnak a társadalom tagjai­ra. A „nyílt társadalom” eszmevilágának ideo­lógiai elődei között olyanokat találunk, mint Marx, Engels, Antonio Gramsci, Max Horkheimer vagy Herbert Marcuse, akik életében pontosan fellelhető mindkét énjük.

Marx, a kommunista ideológia atyja – Horkheimerhez, a frankfurti iskola vezetőjéhez hasonlóan – hazátlanná, hontalanná vált, amikor Németországból menekülnie kellett. Marx Nagy-Britanniába, míg Horkheimer az Egyesült Államokba volt kénytelen emigrálni. Egyértelmű és érthető, hogy filozófiai gondolkodásuk egyik lényeges eleme a hazátlanságból következő élet keresése, a létező társadalmi modell tagadása volt, mivel igyekeztek képletbe foglalni a nemzetnélküliség perspektíváját. Az olasz Antonio Gramscinak, aki testi és lelki betegségekben szenvedett, és akinek rövid élete alatt – 46 évesen halt meg – gyakran kijutott a nélkülözésből, filozófiai tézisei­ben visszaköszönt nem könnyű élete az osztályharc alternatíva nélküli hipotézisében.

Forradalom minden, a konszolidált élet az elavult világ tarthatatlan szimbóluma, így nem lehet gond a vérveszteség és a nemzet destabilizálása az új kor oltárán – állítja. Ideértendő Engels vallásellenessége, melynek gyökerei az apai házhoz nyúlnak vissza. A mélyen hívő, szikár apa könyörtelen akarnoksága elől menekülő fiatal Engels mégsem apjára haragszik, hanem magát a vallást tartja az okok forrásának, ami vérlázító nonszensz. A ’68-as lázadások egyik szimbóluma, Herbert Marcuse sem mentes a személyiségéből előtüremkedő káros kisugárzástól. A szabad szerelem, a szexuális élet minden tabut ledönteni képes eszméje a dolog természetéből adódóan a fiatalok körében jelent meg a társadalmat is megrázó formában. A felsorolt gondolkodók összevetése nem tagadhatóan hordoz bizonyos spekulációt, de szimbolikájukban kimutatható a torzításra hajlamos ember szubjektív determináltsága.

Ami nagyobb baj, hogy könnyű hasonlóságot felfedezni az eszmei elődök és a „nyílt társadalmat” napjainkban terjesztők egyéni adottságaiban, a világhoz való viszonyukban. Hisz a nemzetekfölöttiség, a genderelmélet vagy a család fogalmának újradefiniálása jól mutatja ideológiájuk erőltetett zsákutcáját. Az embernek az az érzése, mintha a „nyílt társadalom” filozófiája egyfajta kulcs lenne, mely a nemzetek kereteit próbálja feltörni. Az ajtó már résnyire megnyílt, melyen belopakodtak az „új idők” szelei. Mivel magyarázható, hogy a baromfiól lakói is családtagok lehetnek az ő elképzeléseik szerint? Ezúton kell nyomatékkal kijelenteni – ami sosem fog változni –, hogy a család egyenlő az anyával, apával és gyerekekkel, miközben a kutyák, macskák és egyéb lények barátai, de nem tagjai a családoknak.

Adott tehát a feladat, újrazárni a társadalom mint az emberi közösség alapformátumának ajtaját a torzult ideológiák elől. Ami pedig már átjutott a védelmi rendszeren, napi szintű kihívás mindazoknak, akik az ember alapvető értékei mellett kívánnak felsorakozni. Pártállástól függetlenül mindenkinek meg kell értenie, hogy az igazi nyitottság a jövő iránti felelősségvállalás, nem pedig az anarchiát sejtető pusztulás víziója.

A szerző nemzetbiztonsági szakértő

A borítóképen: Karl Marx bronzszobra

Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek