A Rudas László (ma Podmaniczky) utcánál néma civilekkel tömött Csepel teherautók haladtak a liget irányába. A Dózsa György útnál, a Hősök tere torkolatában is orosz harckocsik álltak. A másnapi sajtó a teret megtöltő tömeget békésnek és rendezettnek írta le. Ezt erősen hangsúlyoznia kellett a roppant népszerűtlen Kádár-kormánynak. Bár akkorra orosz segédlettel már sztrájkostul-munkástanácsostul letörték a nyílt ellenállást, egy tömeggyűlés megrendezése egyáltalán nem tűnt kockázatmentes vállalkozásnak a még romos Budapesten. A „garanciát” a magasban köröző repülőgépek és a csatlakozó utcáknál strázsáló orosz tankok jelentették. Kádár János mindenesetre magabiztosan kijelentette: „Barátainkat örömmel, ellenségeinket keserűséggel tölti el ez a nap.”
Látványos dokumentumfilm is készült a májusi demonstrációról, bizonyítandó országnak, világnak, hogy mennyire stabil és kedvelt a rendszer – miközben kétszázezer menekülő hagyta el a hazát, a börtönök zsúfolásig teltek, gőzerővel folytak a letartóztatások, a vallatások, sőt akkor már akasztottak is. A felvételek derűs, önfeledt ünneplőket ábrázoltak. (A tankokat nem mutatták.)
Egyébként valóban megtelt a tér, noha a pártvezetés kiadta a belső ukázt, hogy a részvételre senkit sem szabad kényszeríteni. (A ceremóniamester, Marosán Buci azért hozzátette: „Legyen ott minden kommunista!”) A Hősök tere ismert méretei révén nagyjából 100-150 ezer ember férhetett el a placcon (lásd emberöltővel később a Csurka-nagygyűléseket) – ebből lett aztán az idők során a belénk sulykolt egymillió (!) önfeledt ünneplő, akire – mint a Népakarat című napilap akkori vezércikke írta: „Az őszi lázálom után fölvirradt a gyógyulás napfényes reggele.”
Kenesei Józsiék ebből a napfényes (valójában borús, esőre hajló) reggelből csak a kihalt utcákat meg a tankokat látták.
Borítókép forrása: Fortepan
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!