Ma már világosan látható: a korábbi évtizedekhez képest megváltozott annak a neokommunista, ultraliberális tábornak, a globális hatalmi elitnek a politikai stratégiája, amelynek már régóta célja a nemzeti szuverenitáshoz, a keresztény és konzervatív értékrendhez ragaszkodó államok és társadalmak lerombolása, közösségeik szétverése, s helyette egy új, globalista-kozmopolita világtársadalom felépítése. Amíg ugyanis az elmúlt évtizedekben a globalisták, a politikai korrektség bajnokai, az álcivil NGO-k és az LMBTQ szivárványos aktivistái még csak arra törekedtek, hogy domináns szerephez jussanak a nemzetállamokon belül, illetve a nemzetközi színtéren, addig ma már jól látszik: az Internacionálé szellemében meghirdették a „végső harcot” a keresztény és nemzeti értékrenddel szemben.
A Magyarország elleni támadássorozatban Németország kiemelt szerepet visz, ami fájdalom, különös tekintettel arra, hogy már az a Bajorország is beállt ebbe a sorba, amellyel évezredes jó kapcsolataink voltak. Mondjuk ki: a németek a máig feldolgozatlan vagy még inkább rosszul feldolgozott náci múltjukkal hetvenöt éve küszködve Európa legliberálisabb, legmultikultibb, leginkább keresztény-, családellenes és LMBTQ-párti, leginkább migránsbarát országa akarnak lenni. A német támadások mögött egy nagyon furcsa, ugyanakkor átlátszó pszichológiai elem húzódik meg, amellyel a saját, még mindig létező bűntudatuktól úgy akarnak szabadulni, hogy ránk, magyarokra, a régi háborús szövetségesre mutogatnak: ők a nácik, nézzék meg, mi már jófiúk vagyunk! – és próbálják mosni a kezeiket, amikor Nyugat-Európa és Brüsszel csúcsliberális héjái – lásd Mark Rutte holland miniszterelnököt – a németek támogatásától szinte megrészegülve immáron ki akarnak bennünket rúgni az unióból…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!