Rettenetes, ördögi csata vár ránk

Európai Unió: menni vagy maradni? – ez itt a kérdés. Amire megítélésem szerint még mindig az a válasz, hogy maradni, amíg csak lehetséges s amíg még érdemes. De csak addig éri meg maradni, amíg lehetséges és érdemes. Az unió ugyanis nem öncél. Az unió eszköz arra, hogy a csatlakozott tagállamok állampolgárai jóllétben, békében, a saját értékrendjük és választásuk alapján, szuverén módon élhessék az életüket.

Ha azonban az unió megköveteli tőlünk (és a többi tagállamtól), hogy csak egy meghatározott módon éljünk, különben minden módon büntetnek bennünket, akkor sajnos mégis újra kell gondolnunk a tagságunkat. Ha egyszer kibírhatatlan légkört teremtenek körülöttünk, akkor már nem ördögtől való felvetni, átgondolni a kilépés lehetőségét. Most már lassan kell lennie B variánsnak is.

És nem azért, mert az Orbán-gyűlölő Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni, amiért elfogadta a pedofíliát szigorúan büntető és a gyermekeket az LMBTQ-propagandától védő törvényt, sőt a legjobb az lenne, ha Magyarország önként kilépne az unióból, mert nem oda való. Nem Mark Rutte, nem is Guy Verhofstadt, Vera Jourová, Frans Timmermans, Helena Dalli, Frank Engel stb., akik miatt nekünk alapkérdéseken is el kell gondolkodnunk.

Hanem azért, mert az unió 17 tagállama – köztük sajnos a balti államok is – aláírták azt a nyilatkozatot, amely elítéli a magyar pedofil­ellenes törvényt, méghozzá azzal az érveléssel, hogy az szembemegy az európai alapértékekkel. S ez utóbbi itt a vízválasztó: az unió tagállamainak többsége immár úgy tekint a genderideológiára, a gyermekeket megcélzó LMBTQ-propagandára, mint uniós alapértékre. Ezzel „csak” az a baj, hogy ez szemenszedett hazugság: a családpolitika, a szexuális nevelés és propaganda kérdései szigorúan tagállami hatáskörben vannak, a nemzeti szuverenitás alapjaihoz tartoznak, és semmilyen uniós szerződésben nem szerepelnek „közös értékként” a fentiek.

Ehhez csatlakozik még az Európai Parlament szintén napokban elfogadott határozata, az úgynevezett Matić-jelentés is, amely az abortuszt alapvető emberi jogként kezeli egészen a kilencedik hónapig, az orvosok nem tagadhatnák meg az abortuszt elvégzését, a gyermekek körében engedélyezetté válna a gender- és homoszexuális propaganda, a szülők akarata ellenére is dönthetne a gyermek a nemváltoztatás mellett, a férfiak is szülhetnek ezután stb. Hölvényi György, KDNP-s EP-képviselő azt mondta a szavazás előtt, hogy ha elfogadják ezt a jelentést a parlamentben, akkor az az unió széteséséhez vezethet. Mindezek alapján egyértelmű: veszélybe került az az értékrend és életforma, amelyet mi, magyarok itt, Európa közepén évszázadok óta megszoktunk, amelyben élni tudunk, amelyhez éppen ezért ragaszkodunk.

Ma már világosan látható: a korábbi évtizedekhez képest megváltozott annak a neokommunista, ultraliberális tábornak, a globális hatalmi elitnek a politikai stratégiája, amelynek már régóta célja a nemzeti szuverenitáshoz, a keresztény és konzervatív értékrendhez ragaszkodó államok és társadalmak lerombolása, közösségeik szétverése, s helyette egy új, globalista-kozmopolita világtársadalom felépítése. Amíg ugyanis az elmúlt évtizedekben a globalisták, a politikai korrektség bajnokai, az álcivil NGO-k és az LMBTQ szivárványos aktivistái még csak arra törekedtek, hogy domináns szerephez jussanak a nemzetállamokon belül, illetve a nemzetközi színtéren, addig ma már jól látszik: az Internacionálé szellemében meghirdették a „végső harcot” a keresztény és nemzeti értékrenddel szemben.

A Magyarország elleni támadássorozatban Németország kiemelt szerepet visz, ami fájdalom, különös tekintettel arra, hogy már az a Bajorország is beállt ebbe a sorba, amellyel évezredes jó kapcsolataink voltak. Mondjuk ki: a németek a máig feldolgozatlan vagy még inkább rosszul feldolgozott náci múltjukkal hetvenöt éve küszködve Európa legliberálisabb, legmultikultibb, leginkább keresztény-, családellenes és LMBTQ-párti, leginkább migránsbarát országa akarnak lenni. A német támadások mögött egy nagyon furcsa, ugyanakkor átlátszó pszichológiai elem húzódik meg, amellyel a saját, még mindig létező bűntudatuktól úgy akarnak szabadulni, hogy ránk, magyarokra, a régi háborús szövetségesre mutogatnak: ők a nácik, nézzék meg, mi már jófiúk vagyunk! – és próbálják mosni a kezeiket, amikor Nyugat-Európa és Brüsszel csúcsliberális héjái – lásd Mark Rutte holland miniszterelnököt – a németek támogatásától szinte megrészegülve immáron ki akarnak bennünket rúgni az unióból…

Látható ma már, hogy kulturális vasfüggöny hullott le Európára Varsótól Budapestig és Ljubljanáig, amelynek egyik oldalán ismét Nyugat-Európa áll, míg a másik oldalon vagyunk mi, közép- és kelet-európai országok (sajnos a balti államokat egyre kevésbé merem ide sorolni). A Churchill 1946-os fultoni beszédében meghirdetett ideológiai és katonai vasfüggöny korszakában a rossz oldalra kerültünk, most azonban a jó oldalon állunk.

Éppen ezért nem lehet tovább várni a Békemenettel sem: meg kell mutatnunk, hogy nem pusztán bátor és elszánt szuverenista politikusok küzdenek meg a globalista erőkkel szemben, hanem a magyar nemzeti és polgári társadalom tagjai is, a civil társadalom tagjai, a szellemi honvédők, akik nem pusztán magyarként, hanem európaiként is harcolnak az értékeik védelméért. Meg kell mutatnunk az európai közvéleménynek, hogy itt, Európa közepén európai állampolgárok állnak ki magyarként azokért az értékekért, amelyek nélkül valójában élni sem érdemes. Ezért kell újra utcára menni, hogy példát adjunk azoknak a közép-, kelet- és nyugat-európai polgároknak, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi, ám a globalista-liberális véleménydiktatúra hatása alatt nem merik, nem tudják, félnek megmutatni, hogy valójában nem értenek egyet azzal az ideológiával és világképpel, amit rájuk kényszerítenek. A Békemenet ki akarja szabadítani a gondolatokat abból a kalodából, amelybe főként Nyugat-Európában kerültek az utóbbi évtizedekben, meg akarjuk mutatni azt a civil, honpolgári kurázsit, ami nélkül Európa sem jöhetett volna létre.

Mind a globális körök, mind az őket kiszolgáló itthoni balliberálisok a legnagyobb ellenségnek a nemzettudatot és a demokráciát tartják, ezektől akarnak megszabadulni. Nem véletlenül: a demokrácia intézményes és jogi lehetőséget teremt arra, hogy a népszuverenitás érvényesüljön, s olyan kormányok kerülhessenek hatalomra az emberek szavazataival, amelyek számukra irritálók és útban vannak, mint az Orbán-kormány vagy a Morawiecki-kormány, de ide sorolhatjuk Andrej Babiš vagy Janez Janša kormányát is. A demokrácia, a népszuverenitás ma már akadály a liberális elitkörök számára, ezért aztán minden erővel arra törekednek globálisan, az unió­ban és Magyarországon is, hogy a demokráciát megkerülve, kijátszva, a népet manipulálva és félrevezetve azokat juttassák hatalomra, akik végrehajtják a terveiket.

Ugyanakkor a demokráciát a nemzetek, a nemzetállamok tartják fenn, s a nemzeti közösség ragaszkodik ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy akar, saját maga intézze a dolgait, és saját maga válassza ki a honpolgárai közül azokat, akik azután az ő felhatalmazásuk alapján irányítják őket. Tehát amíg létezik nemzetállam, nemzettudat, nemzeti identitás, addig demokrácia is van. De ha már nincs nemzetállam, nincs nemzettudat és nemzeti identitás, akkor a demokrácia is megszűnik. És ezt pontosan tudják a globalisták, a kozmopoliták, éppen ezért a demokrácia mellett a nemzetállamokat is háttérbe akarják szorítani, alá akarják rendelni olyan szupranacionális, globális intézményeknek, amelyeken belül nincs igazi, csak látszatdemokrácia, ahol a globális elitkörök politikai akarata érvényesül.

A tét tehát nem kevés: nemzetünk és a demokrácia védelme, mert ez a kettő a garanciája annak, hogy keresztény, polgári életformánk és létmódunk megmaradjon. Jól látszik: mind az itthoni, mind a nemzetközi liberális hálózat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy bármi áron is, de a 2022-es választásokat megnyeri, s nem csupán az Orbán-kormányt söpri el, hanem egy értékrendet, egy világlátást, egy életformát is.

Ezért azt javaslom, mindenki pihenje ki magát alaposan a nyáron, mert az ősztől jövő tavaszig nehéz idők jönnek. Meg kell vívnunk ezt a csatát, a rettenetest, az ördögit. Ez korszakok és világok csatája lesz.

A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos tanácsadója

(Borítóképen az Európai Bizottság berlini képviseletének épületére kitűzött szivárványzászló lobog az uniós zászló mellett. Fotó: Christoph Soeder / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)