Kuleba szerint az európai országok azon törekvése, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a rendezési folyamatban, több okból is korlátozott lehet. Úgy fogalmazott: a jelenlegi kezdeményezés nem tekinthető valódi európai uniós fellépésnek, inkább a korábbi normandiai formátum kibővített változatának, amelyben Németország és Franciaország mellett az Egyesült Királyság is szerepet kap.
A volt külügyminiszter szerint az elmúlt években jelentősen megváltoztak az európai erőviszonyok. Az Ukrajna elleni háború nyomán megnőtt Lengyelország és az északi országok politikai és katonai súlya, ezért szerinte kérdéses, hogy Berlin és Párizs képes-e egész Európa nevében garanciákat vállalni egy esetleges megállapodás során.
Kuleba úgy véli, Moszkva számára az is problémát jelenthet, hogy az Európai Unióban számos döntéshez a tagállamok egyetértésére van szükség. Szerinte Putyin joggal tehetné fel a kérdést, hogy Németország és Franciaország valóban képes-e biztosítani valamennyi európai partner támogatását egy Oroszországgal kötött egyezséghez.
Az egykori ukrán külügyminiszter azt is állította, hogy az orosz vezetés nem tekinti Európát önálló geopolitikai szereplőnek.
Megfogalmazása szerint az orosz külpolitikai gondolkodást továbbra is az a szemlélet határozza meg, amely szerint a világ legfontosabb ügyeiben két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország dönt.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!