Szent István királyunk öröksége – az államalapítás jelentősége

A később szintén szentté avatott I. László királyunk közbenjárására 1083. augusztus 20-án avatták szentté az államalapító István királyt, azóta meghatározó ez a nap a magyarság számára. Talán nincs is más olyan ünnepünk, amely ennyire mélyen a nemzet lelkében gyökerezve és szerteágazó jelentéstartalommal foglalná magába a múltunkat és jövőnket meghatározó értékeket.

Már a Római Birodalom korától, de igazán a középkortól kezdve a kereszténység volt az egyetemes összekötő kapocs, a különböző népek közös kulturális nevezője Európában. Első királyunk politikai éleslátását jelzi, hogy a latin kereszténységhez csatlakozott, ezzel egyértelművé tette a Nyugathoz tartozásunkat, a pápai korona elfogadásával pedig kinyilvánította önálló államiságunkat. A korona azt is jelképezte, hogy viselője Isten választottja, akinek a hatalma Istentől ered, ennélfogva szuverén uralkodó, tehát országa is független. Szent István államszervező tevékenysége egyszerre jelentette a közigazgatás alapjainak lerakását, a közrend megszilárdítását és az egyházi struktúra kiépítésével a keresztény hit és szokások elterjesztését.

Már e korban évenként megemlékeztek államalapító uralkodónkról, akinek tisztelete a későbbi századokban egyre nőtt, és jelentőségét Magyarország alaptörvénye ma is hirdeti: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

Kontinensünk múltja, történelme két fő tartópillérre épült: a görög–római humanizmusra és a kereszténységre. Arend Theodoor van Leeuwen (1913–1993) holland teológus szerint „a kereszténység mindmáig az a tengely, ami körül Európa mozog”! Ezen nemcsak vallási közösséget kell értenünk, hanem antik bölcsességet, kultúrát, állam- és jogrendet, humánumot, tudományt és művészetet.
Hatalmas szellemi küzdelmek tanúi vagyunk, napjaink eseményei meghatározók lesznek a történelem menetére. Európa ma veszélyben van. Alapvető értékeink kérdőjeleződnek meg, a normalitás evidenciája megborult. Az a hatalmas kultúra kezd meginogni, amely az emberiségnek fejlődést, jólétet hozott, amely biztosítja mind az egyén, mind a társadalom kiteljesedését. A kereszténységből fakad az emberek közötti egyenlőség eszméje, amely a szolidaritás magvát adja, enélkül nincs egészségügy, nincs szociális gondoskodás. A fejlett világ magától értetődőnek veszi az emberi szabadságjogot, pedig ez is hosszú évszázadok alatt kikristályosodott összemberi felismerés, amelynek alapja a keresztény Isten- és emberkép. A haladás, a felnövekvő nemzedékek minél sikeresebb nevelését biztosító családmodell is ebben gyökerezik. Nem véletlenül éri a legnagyobb támadás pont ezt a közös európai nevezőt. A családok szétzilálása a személyes kudarcokon, fájdalmas sebeken át végső soron a társadalom széthullásához vezet. Az összetartozás kötelékei meggyengülnek, azok a tartószálak szakadnak el, amelyekbe kapaszkodni lehet. A kötődések nélkül élő emberekben felerősödik az individualizmus, az egyéni érdekek a közösség érdekei elé helyeződnek, elvész az összetartás, és a nemzet sebezhetővé válik a külső erők manipulációjával szemben.

Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer és politikustársaik az Európai Unió létrehozásával a II. világháború okozta gazdasági nehézségeket kívánták orvosolni, és a keresztényi értelemben vett egységet akarták megteremteni, amely szándékuk szerint az európai keresztény értékek és hagyományok folytatása. Nem önfeladást, európai egyesült államokat vizionáltak, hanem olyan erős, öntudatos nemzetek közösségét, amelyek pont attól tudnak egymás segítségére lenni, hogy egyenként is erős, összetartó közösségek építik. Védeni az értékeket a külső és belső ellenségtől mindannyiunk feladata. A Magyar Királyság évszázadokig viselte a kereszténység védőbástyája címet. Sok áldozatot jelentett ennek teljesítése, de a Szent István-i hagyomány birtokában vállalták eleink ezt a terhet.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt a ránk bízott örökséget a mai kor követelményei között híven megőrizzük? A történelem ismerete segíthet minket abban, hogy okuljunk a hibákból és a jó példákat megtartva kiálljunk elveink mellett. Mindig akkor voltunk erősek, akkor értünk el sikereket, amikor összefogtunk, összekapaszkodtunk. A nemzeten belül és az országhatáron kívül szövetségeseket kerestünk és küzdöttünk a kitűzött célokért. Minden kornak megvannak a kihívásai, de Szent István Imre herceghez írott Intelmeiben írott szavai érvényesek ma is: „[…] ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen.”

A látható veszélyek, kihívások elleni küzdelem is megosztja az európai közösségünket, jól érzékelhető volt ez a migrációs krízis idején, de a láthatatlan, eszmei veszélyek ellen sem könnyebb felvenni a harcot, pedig ez még nagyobb sebet ejthet rajtunk, elpusztíthatja egész kultúránkat. A mostani ünnepnek különös súlyt ad a magunk mögött hagyott másfél év, az ismeretlen kórral való harc ennek minden következményével. Itt is jól látható, hogy csak a közös akarat vezethet eredményre.

Van mit ünnepelnünk, a járvány első három hullámát legyőztük, van jövőnk, vannak céljaink. Magyarországot egy erős államként képzeljük el, amely együttműködik a világ szereplőivel és továbbra is a hagyományos értékrendnek a képviselete mentén politizál. Az államalapító szent király határozott, biztos utat jelölt ki számunkra, és az idő igazolta őt. A rá való emlékezés, életművének megismerése segíthet minket, magyarokat, hogy tisztán lássuk helyünket és szerepünket a mostani változó világban.

A szerző országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője

(Borítókép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)