A nem csak névleg szabad választásokat a demokrácia ünnepének tartják, ezért bevezetésként kommentár nélkül két gondolatot idézek a demokráciáról:
1. „A parlamenti demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tőke uralmát szolgálja.” (Oswald Spengler) 2. „A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.” (Winston Churchill)

Az országgyűlési választásokat bizonytalan szavazók, határozott identitás nélküli emberek sokasága befolyásolja, akik az általuk kedvelt média által sulykolt valóságot elfogadva szavaznak. Egy választáson korántsem biztos, hogy az adott pozícióra alkalmas emberek kapják a legtöbb szavazatot. Petőfi Sándort a szabadszállási választáson, Széchenyi Istvánt a cenki voksoláson győzte le egy-egy ígérgető hordószónok jelentős különbséggel.

A történelemben nem ritka, hogy meg­győzően érvelő embereket nemcsak okosnak, vezetésre alkalmasnak, hanem tisztességesnek is vélnek a választók, és rájuk szavaznak. Nem kevésszer fordul elő, hogy okos és intelligens emberek hatalomhoz jutva szörnyetegekké válnak, mint Robespierre Franciaországban, Lenin Oroszországban, Mao Kínában, Rákosi Magyarországon, Pol Pot Kambodzsában, Duvalier Haitin, Mugabe Zimbabwéban és sorolhatnám. Az őket kiszolgálók még rosszabbak, mert nem egy „népboldogító” amorális ideológia rabságában cselekednek, hanem pénzért és talmi juttatásokért válnak egy hatalom talpnyalóivá. Komoly felelősség, hogy kiket juttatunk pozícióba, hatalomba a választásokon, jóllehet a későbbi csalódás számos esetben borítékolható. „Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni” – írta József Attila. Géza fejedelmet – nem vitatva Széchenyi István nagyságát – tartom a legnagyobb magyarnak. Politikai zsenialitásának köszönhetően létezik mind a mai napig Magyarország. Bámulatos éleslátással ismerte fel, hogy a magyarok, a magyar törzsek csak keresztény államként tudnak megmaradni, és szellemi örökét egyetlen fia, Vajk ültette át a gyakorlatba, aki a keresztségben az első vértanú emlékére az István nevet kapta. Rosszul indult a történet, a trónörököst, Imre herceget – mint később Zrínyi Miklóst is – megölte egy vadkan. Azóta is „vadkanokkal” viaskodunk. A fiatal állam jövője olyannyira bizonytalanná vált, hogy halála előtt, végső kétségbeesésében Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot.

Uralkodását lázadások kísérték, később a trónért vívott testvérháborúk, belső és külső ellenséggel való küzdelmek terhelték a mindennapokat. A német befolyás, miután Gizella bajor hercegnőt vette feleségül, a kezdetektől ezer éven át jelentős volt, de Magyarországot a törökök is érdekszférájuknak tartották. A szorongató helyzetek megoldását illetően a magyarok nem voltak azonos állásponton. A reformáció után vallási különbségek tovább szaporították a belső ellentétek számát, de a megosztottság dacára abban egységesek voltak, hogy a haza mindenekelőtt. A háborúk miatt elnéptelenedő területekre nyugati keresztény, többségében német és szlovák emberek érkeztek, akik nem feledve őseiket elmagyarosodtak, ellentétben az Erdélybe érkezett, keleti keresztény románokkal. A románokra az erdélyi urak olcsó munkaerőként tekintettek, és ezért tették lehetővé, hogy tömegesen jöjjenek Erdélybe, de nem asszimilálódtak, mert ragaszkodtak bizánci vallásukhoz, és észrevétlenül sokasodtak. Észrevétlenül, mivel nem tekintették őket államalkotó tényezőnek, Erdély három nemzete jogi értelemben a magyar, a székely és a szász volt. Nem figyeltek rájuk, és ennek számunkra keserves következményei lettek.

Az elmondottakkal azt próbáltam érzékeltetni, hogy a megosztottság mindig is jelen volt Magyarországon és jelen van ma is, riasztó mértékben és formában. Nagy különbség azonban, hogy míg a XX. századig – származástól függetlenül – mindenki számára természetes volt a hazaszeretet, egy nemzeti minimum, napjainkban a két politikai tábor ennek értelmezésében sem tud megegyezni.

Volt, ahol eleve kevesebben voltak, ráadásul a szerencsétlen környülállások miatt a XVIII. századra vagy már korábban számos további vármegyében is kisebbségbe kerültek a magyarok saját országukban, de a magyarság meglepően erős nyelvi és közösségi asszimilációs képességének is köszönhetően megfogyva bár, de mind a mai napig megmaradt. A magyarok erős kötődése a Szent Koronához és mindahhoz, amit az jelent, valamint az itt élő nemzetiségek hungarustudata tartotta egyben Magyarországot a trianoni tragédiáig. A régen használt hungarus fogalom azt jelenti, hogy az illető a magyar király alattvalója, következésképp anyanyelvétől függetlenül a magyar nemzet része. A hazafiság kulturális érdekközösséget is jelent, amelynek része a nyelv mellett a hagyományok tisztelete is, meghatározó értékként való elfogadása annak, hogy Szent István keresztény Magyarországot bízott utódaira, és tette erkölcsi kötelességgé ennek megőrzését.

A jövőre esedékes országgyűlési választások tétje a Szent István-i hagyomány megőrzése vagy elvetése, ahogy a mutáns liberálisok mondanák, meghaladása. Elsősorban erről szól a jövő évi voksolás, minden egyéb kérdést másodlagosnak tartok.

Nem tartozom azok közé, akik úgy vélik, hogy az Orbán-kormány számára a kereszténység és a hazafiság csupán politikai termék. Nagyra értékelem a lehetőségekhez képest független külpolitikáját és a Szent István-i hagyományokra figyelő világnézeti prio­ritásait is. Normális, a lehetőségekhez képest független és erős Magyarországot próbálnak építeni, ahol az emberek nem gondolják, hogy nincs annál fontosabb, mint a szexuális eltérésekkel és torzulásokkal való mindennapi foglalatosság, továbbá mindenki elmondhatja véleményét úgy, ahogy akarja, nem vadásznak a ma divatos értelmezés szerint homofób, rasszista, antiszemita szavakra egymás mondataiban, nem tekintenek ártatlan élcelődéseket vagy meggondolatlan mozdulatokat zaklatásnak, a szavakat és a szimbólumokat eredeti jelentésüknek megfelelően értelmezik.

Ezen akarnak változtatni a mutáns liberalizmus hívei, a politikai pártok és a külföldről jelentős pénzzel támogatott, civilnek mondott szervezetek, amelyek a nyugati világban terjedő, a természettörvény tagadására épített beteges értékrendet erőltetnék rá Magyarországra, például a genderideológia harcosai vagy a szivárványos zászlót hivalkodva lobogtatók. A szivárvány bibliai szimbólum, Isten szövetségének jele. Az említett társaság értelmezése ennek paródiája. Ez a banda azért veszedelmes, mert megtartva eredeti alakjukat deformálják szavak és szimbólumok jelentését, és ezt az értelmezést gyanútlan emberek – többségé­ben fiatalok – el is fogadják, bizonyítva, hogy ezek a torzítások megzavarják a gondolkodást.

Így válnak jó szándékú emberek diabolikus erők készséges kiszolgálóivá, ahogy napjainkban egyre gyakrabban tapasztalhatjuk.

Hogy mennyien, az a következő ország­gyűlési választáson majd kiderül.

A szerző antikvárius

Borítókép: A Szent István király tiszteletére tartott ünnepi szentmise a bécsi kapucinus templomban 2021. szeptember 2-án (MTI/Filep István)