A nem csak névleg szabad választásokat a demokrácia ünnepének tartják, ezért bevezetésként kommentár nélkül két gondolatot idézek a demokráciáról:
1. „A parlamenti demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tőke uralmát szolgálja.” (Oswald Spengler) 2. „A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.” (Winston Churchill)
Az országgyűlési választásokat bizonytalan szavazók, határozott identitás nélküli emberek sokasága befolyásolja, akik az általuk kedvelt média által sulykolt valóságot elfogadva szavaznak. Egy választáson korántsem biztos, hogy az adott pozícióra alkalmas emberek kapják a legtöbb szavazatot. Petőfi Sándort a szabadszállási választáson, Széchenyi Istvánt a cenki voksoláson győzte le egy-egy ígérgető hordószónok jelentős különbséggel.
A történelemben nem ritka, hogy meggyőzően érvelő embereket nemcsak okosnak, vezetésre alkalmasnak, hanem tisztességesnek is vélnek a választók, és rájuk szavaznak. Nem kevésszer fordul elő, hogy okos és intelligens emberek hatalomhoz jutva szörnyetegekké válnak, mint Robespierre Franciaországban, Lenin Oroszországban, Mao Kínában, Rákosi Magyarországon, Pol Pot Kambodzsában, Duvalier Haitin, Mugabe Zimbabwéban és sorolhatnám. Az őket kiszolgálók még rosszabbak, mert nem egy „népboldogító” amorális ideológia rabságában cselekednek, hanem pénzért és talmi juttatásokért válnak egy hatalom talpnyalóivá. Komoly felelősség, hogy kiket juttatunk pozícióba, hatalomba a választásokon, jóllehet a későbbi csalódás számos esetben borítékolható. „Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni” – írta József Attila. Géza fejedelmet – nem vitatva Széchenyi István nagyságát – tartom a legnagyobb magyarnak. Politikai zsenialitásának köszönhetően létezik mind a mai napig Magyarország. Bámulatos éleslátással ismerte fel, hogy a magyarok, a magyar törzsek csak keresztény államként tudnak megmaradni, és szellemi örökét egyetlen fia, Vajk ültette át a gyakorlatba, aki a keresztségben az első vértanú emlékére az István nevet kapta. Rosszul indult a történet, a trónörököst, Imre herceget – mint később Zrínyi Miklóst is – megölte egy vadkan. Azóta is „vadkanokkal” viaskodunk. A fiatal állam jövője olyannyira bizonytalanná vált, hogy halála előtt, végső kétségbeesésében Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot.