Talán minden olvasónk ismeri azt a típust, aki híján van minden kézzelfogható tudásnak, nem túl okos, nem túl tehetséges, kicsit lusta is, így aztán nem is igazán szeret dolgozni, de valahogy mindig a tűz közelébe képes kerülni. Ott melegszik, ott barátkozik, a rá bízott feladatok nagy részét pedig valahogy, középrosszul, ímmel-ámmal elvégzi, de inkább elvégezteti valaki mással. Alapvetően nem sok vizet zavar, a konfliktusokat is igyekszik elkerülni, fölfelé szorgalmasan nyal, lefelé viszont apró, vállból indított alattomos, váratlan, épp ezért fájdalmas könyöklésekkel fejezi ki a dominanciáját.
No nem túl nagyokkal, hiszen tisztában van saját képességei korlátaival, tehát tudja, hogy bármikor szüksége lehet szerteágazó szövetségesi kapcsolati hálójának minden egyes tagjára, így azokra is, akik a hierarchiában pillanatnyilag alatta helyezkednek el, és nem kizárt, hogy akik most a csípésrendben alatta vannak, holnap már felette lesznek.
Az ilyen figurák ugyan nem túl okosak, de azt igen gyorsan megtanulták, hogy nem a tudásuk, szorgalmuk és tehetségük miatt, hanem azért vannak ott, ahol vannak, mert gyümölcsöző szövetségeket kötöttek. Amelyeket ápolni szükséges. Különben szétesnek, például ha túl nagyot könyököl lefelé vagy nem elég intenzíven nyal felfelé: társai elhagyhatják vagy elárulhatják. (Ez utóbbival kapcsolatban komolynak mondható tapasztalatokkal rendelkezik, rutinos áruló ugyanis.)
Így éli az életét; kicsit fárasztja ugyan a sok kapcsolat ápolása, a kávézások mellett lefolytatott semmitmondó, az időjárást vagy egy másik kolléga ruházatát kibeszélő társalgások, de ezek a tevékenységek még mindig kevesebb energiájába kerülnek, mintha munkával lenne kénytelen eltölteni a hétköznapokat. Elvan, ellébecol, nagy károkat sem okoz, de akkor van baj, amikor a sors furcsa fintorának és szorgalmas felfelé nyalakodásának köszönhetően felelős, vezető pozícióba helyezik.
Ekkor ugyanis néhány nap vagy hónap alatt kiderül, hogy teljesen alkalmatlan, és ügyesen felépített kártyavára pillanatok alatt omlik atomjaira. Lustasága, a munkához való viszonya és tehetségtelensége miatt hatalmas káoszt teremt, hiszen kávézások és két órán át tartó ebédszünetek mellett nem lehet igazán komoly munkát (el)végezni. Nem elég már a munkát imitálnia, kevéssé válik a reggeltől estig tartó megúszás, a Telex és a 444 böngészése vagy a facebookozás. Ilyenkor kiderül, hogy a király meztelen.
Karácsony Gergelyről sokadszorra derül ki, hogy az a bizonyos királyi viselet nincs is rajta, azonban most először vált mindenki számára egyértelművé, hogy valóban meztelen, alkalmatlan.
Ezen a ponton érdemes visszatekinteni arra az időszakra, amikor még főpolgármester-jelölt volt. Akkoriban a baloldali propagandamédia gúnyosan heherészett azon, hogy Karácsonyt mifelénk alkalmatlannak titulálták. Nem szeretik odaát a Kasszandrákat.
A cselédsajtó fővárosi újságírói azóta a saját bőrükön is érezhetik, tapasztalhatják, hogy igazunk volt. Budapesten autóval valóságos orosz rulett elindulni, viszont a 3-as metrót épp felújítják, a körúti villamosokat pedig legyűri egy kisebb eső, és a buszok is csak a dugóban araszolnak.
Gergely így hiába javasolja a közösségi közlekedés használatát, hiszen az is elesett, marad tehát a biciklizés, ami részint megvalósíthatatlan például a dimbes-dombos Budán – ötven év felett, élsportolói múlt nélkül feltekerni egy meredekebb lejtőn képtelenség –, részint valahogy a kisebb gyerekeket is illendő lenne eljuttatni óvodába vagy iskolába – ami ugye egy kerékpárral maximum a híres Eötvös család artista tagjainak menne –, meg az sem lenne baj, ha az ember ezek után még be is érne a munkahelyére, arról nem is szólva, hogy aki kerekezett már hóban-fagyban-esőben, az pontosan tudja, hogy aki kétmillió embert akar rászoktatni a bringázásra, annak egészen egyszerűen fogalma sincs a valóságról.
Lehetne még persze teleportálni is, de sajnálatos módon a tudomány mai állása szerint erre nincs mód. Marad a dugóban ülés, ízesen káromkodva, hajat tépve, fogakat csikorgatva. Így ülnek most a dugókban a haladó újságírók is, miközben azon kénytelenek gondolkodni, hogy milyen friss, nyelvpolitikai újítással, milyen tendenciózusan tálalt hírrel, milyen hősszerelmes-harcos publicisztikával kellene megvédeni Karácsonyt, ha és amennyiben – röpke másfél óra alatt – beérnek a munkahelyükre. És így ülnek a dugókban Karácsony budapesti szavazói és szimpatizánsai is.
Akik egyre kevesebben vannak, és akik egyre inkább szégyellik, hogy annak idején a lusta és hazudós főpolgármester neve mellé tették az ikszet.
Karácsony Gergely élete legnagyobb kudarcát tudta összegereblyézni, amiről most már papírja is van: olyan katasztrofális és káros két évet hagyott maga mögött, amit a Facebook-hirdetésekre elköltött százmilliók sem tudtak ellensúlyozni.
Karácsony egy bukott és alkalmatlan ember, egy rossz márkanév, akire kár minden egyes forint. Amit persze meg lehet próbálni elrejteni, sminkelni, optikai tuningokkal ellátni, de az a nagy helyzet, hogy a választók – a választói – a saját szemükkel is látják, hogy képtelen megbirkózni a rá bízott feladattal.
A főpolgármester által létrehozott őskáosz pedig a mindennapi életüket keseríti meg. A döbbenetes az egészben az, hogy Karácsonyt a fővárosiak és az agglomerációból naponta ingázók szándékosan megnehezített közlekedési helyzete egyáltalán nem hatja meg. – Menjenek gyalog! – vetette oda visszataszító nyegleséggel és a rá jellemző zavart mosollyal az egyik tévéműsorban. Abszolút érzéketlen tehát a dugóban araszoló tízezrek mindennapos problémái iránt, és sajnos még büszke is erre. Vajon ismeri-e a statisztikákat arról, hogy például a nagykörúti biciklisáv mennyire van kihasználva? Vagy a Hegyalja úti? Amivel – a Nagykörút és a Bajcsy-Zsilinszky út, illetve csatolt részei, gyakorlatilag az egész Belváros után – tönkrevágta a BAH-csomópont és felüljáró közlekedését is. De akármelyik ismerősömet kérdezem, mindenkinek elege van az önkényesen és hasra ütésre egyirányúsított utcákból, abból, hogy a főváros minden nagyobb forgalmú útján és csomópontján hatalmasak a dugók és a torlódások. Az egyszerre indított felújítások és átépítések be is teszik az ajtót a normális közlekedésnek.
A szavazók márpedig csak olyanok, hogy a Telexen a Karácsonynak címzett századik „szerelmeslevél” elolvasása után nem átallnak kimenni a lakásukból, majd a saját szemüknek hinni, aztán pedig a szavazófülke magányában dönteni. Gergő az elmúlt két év alatt bebizonyította, hogy még 41 tanácsadója segítségével sem képes egy majd kétmilliós nagyvárost (ön)kormányozni. Panaszkodik, nyafog, árulkodik, facebookozik, kampányol, interjúkat ad (de persze csak a megbízható baráti sajtónak), a rá bízott feladatot viszont nem végzi el.
Ami azért nagyon kellemetlen, mert egy világvároson azonnal meglátszik, ha vezetője nem a nap 24 órájában foglalkozik vele, és nem azon töri a fejét, hogy hogyan is tudja orvosolni a felmerülő problémákat. Karácsony hatalmasat bukott. Soros Gyuri bácsi akár el is égethette volna azt a kétszázmilliót, amit rá és a kampányára költött.
Mi azért köszönjük a műsort, kiválóan szórakozunk.
