Megélhetési mindent tagadók

A Jóisten megteremtette a világot, ezen belül a földi univerzumunkat. A mű tökéletessége, összefüggésrendszereinek páratlan tökélye vitathatatlan. Hibátlan alkotás, műremek. Benne minden ember szabad döntésével. Egyesek akaratával a jóra, a nemesre, a jobbá válásra. Másoké a káoszra, a nemtelenre, az ördögire.

Helyben is vagyunk. Magyarország szinte gyógyíthatatlan kétosztatúságánál. Hazánk ellenzéki politikájának vérszegény, göthös állatorvosi lován a világ létező összes betegsége, hibája, vállalhatatlan tünete, kórlefolyása detektálható. Amolyan elrettentő egyetemi lábjegyzet. Negatív példája és alapja bármely összevetésben a „hogyan ne tedd” tételének.

Konzervatív kormányunk lassan tizenkét éve tartó országvezetése mellett – és most tegye a szívére mindenki a kezét! – az ellenzék munkájában a hátráltatáson kívül fel tud-e bárki olyat mutatni, ami nem a mindent tagadásuk végtelenül szánalmas, szellemi szempontból egybites kaptafájára jár?

Létrehozni valamit az munka, szavakkal földig alázni viszont nem több verbális vandalizmusnál. Megteremteni a „jól létet” annak anyagi feltételeivel együtt olyan út, amely nem varázsütéses hókusz-pókusz, hanem buktatókkal teli, felelősségteljes kihívás. Az adott pénzügyi realitásnál mindig lehet nagyobbat ígérni, az adott számnál mindig lehet nagyobbat mondani. Gyalázni, ráadásul igaztalanul azokat, akik viselik az ország irányításának terhét, annál mi sem egyszerűbb.

Az „ellopta”, a „legkorruptabb” szavak használata a hatalmon levőkkel szemben, az „aberrált”, a „fogyatékos” kifejezések odavetése a többmilliós konzervatív szavazótábor minősítgetésére, amikor Európa szívében talán egyedül hazánk kormánya és szimpatizánsai képviselik a Homo sapienstől elvárható értelmes és patrióta magatartást, nem más, mint primer sértegetés és szűklátókörűség.

Mégis adódik a kérdés, de hát miért ilyenek. Miért képesek akár saját maguk, akár családjaik, baráti körük nyilvánvaló önérdekével szemben is cselekedve vállalni a hazánk valós állapotával ellentétes szólamaik terjesztését? Azért, mert hazai ellenzékünk tagjai nem mások, mint nagybetűs MEGÉLHETÉSI MINDENT TAGADÓK.

Csupán egyetlen, de szemléletes példán keresztül kívánom igazolni a címbéli állításomat. Mélyen egyetértek az SZFE modellváltása kapcsán Rátóti Zoltán barátom és patrióta szövetségesem mondatával.

Az egyetemen „nem lesz nemzeti érzés tanóra”. Viszont – ezt már én teszem hozzá – megjelenik majd az eddig uralkodón túl a világnézeti választást lehetővé tevő konzervatív és keresztény példa alternatívát kínáló lehetősége. Felmutatása a nemzetinek, az építőnek, a színpadi katarzisra törekvőnek, szemben az össszekacsintó és kizárólag csak a konzervatív hatalom gyakorlóinak üzengető szájbarágó „modernséggel”.

Lehet, hogy Gábor György Facebook-posztja szerint Rátóti Zoltán példát abból mutat, hogy „miként lehet az egyetemi oktatókat megalázni”, mégis épp jelen írásomat kiváltó eszmefuttatásában éppen ő mutat példát abból, hogyan szándékozik amolyan gáborgyörgyösen megalázni és lejáratni az egyetem törvényesen megválasztott és kinevezett új rektorát. Van az a mondás, hogy madarat tolláról, embert barátjáról. Nos! Én a magam részéről inkább leszek életem végéig Rátóti szellemi szövetségese, mintsem a folyamatosan pávatáncot járó Gábor György vagy elvbarátainak újságírói „tollasa”.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy valakinek a túlhangsúlyozott nagyszerűsége és gerjesztett, égig magasztalt műveltsége még egyáltalán nem garanciája annak, hogy egy adott ország közösségének a többségét, érdekeit szolgálná tudásával.

Végtelenül tanulságos olvasgatni a Gábor eredeti posztja alatti kommenteknek az ő és Sándor Erzsi, Zubornyák Zoltán „művészi nagyságok” Bermuda-háromszögében a kioktató, önvállveregető megnyilatkozásaikat. Fentebb tett állításomat viszont revideálnám az egyetem oktatási tematikáját illetően. Azt érzem, mégiscsak szükség lenne nemcsak az SZFE-n, de bármely oktatási intézményünkben a nemzeti öntudat tanórájára. Kárára nem válna senkinek. Már csak azért sem, mert Gáborék a saját világnézetüket nem osztókra azonnal és csípőből tüzelnek és karaktergyilkolják őket, ahol érik.

Erre nem válasz az, hogy de hát a jobboldal is ezt teszi, mert ez tényszerűen nem igaz. A konzervatív oldal csak védekezik a töméntelen hazugság ellen, amit folyamatosan ráborítanak, és a kabátlopási ügybe kevert ember, mint tudjuk, napestig magyarázhatja a bizonyítványát.

Miután a demokráciánál jobb államműködtetési rendszert még nem fedezett fel az emberiség, noha egyesek részéről volna igény egyéb „ínycsiklandozó” rendszerek újrahasznosítására, így a két összeegyeztethetetlen – hogy Gábor György is értse –, egymással antagonisztikus ellentétben állók között a tavaszi választás reményeim szerint eldönti majd a vitát.

A három egybefüggő kormányzati ciklus óta diétára fogott Gábor György és elvbarátai érthető, ha szeretnének újra jóllakni a nemzet asztalánál. Viszont a konzervatív és patrióta nézeteket vallók nem kérnek a mindent és az annak ellenkezőjét is tagadni képes örök elégedetlenkedőkből.

Amikor ezek a verbális hiénák egy pillanatra elunják a miniszterelnökünk marcangolását, akkor következik Vidnyánszky Attila, Rátóti Zoltán és mindenki más, aki nem: ők. A tőrőlmetszett SZDSZ még tojáshéjas újdonászai és szenior csapatuk Gábor György artikulálta hőzöngői újra a spájzból kínálgatják az egyszer már lejárt szavatosságú befőttjeiket. A megélhetési mindent tagadók újra bejelentkeznének. Ne hagyjuk őket.

A szerző színművész

Borítókép: Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező beszédet mond Böjte Horváth István szobrászművész A magyar színházak Trianonja című emlékművének avatásán a Nemzeti Színházban 2021. december 4-én (Fotó: MTI/Mónus Márton)