Ezzel a mostani ellenzéki kényszerkoalíció nehezen birkózik meg, egész egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy most nem ők vannak nyeregben, és a legtöbb kutatás szerint jelenleg sem nekik áll a zászló. Mégis kipécéztek maguknak néhány mantraszerűen ismételgetett problematikát, amiket már évek óta fújnak, és amelyekben úgy tudják magukat feltüntetni, mint az igazság bajnokait, így ez a parlamenti választási kampány sem múlhat el ezek nélkül.

Két pontot mindenképpen meg lehet említeni, amelyeknél leragadtak a baloldali politikusok a szociális témakörben, mégpedig a bérlakások, illetve a családi pótlék kérdésé­ben, ahol még úgy érzik, van keresnivalójuk. A bérlakással kapcsolatban nehezen értik meg, hogy a magyar ember hosszú távon nem bérleményre, hanem saját tulajdonra vágyik, hiszen egzisztenciálisan ez jelenti mindenféle előrelépésnek, így a családalapításnak is az alapját. Éppen ezért Magyarországon valószínűleg soha nem valósul majd meg egy olyan bérlakásrendszer, mint Amerikában vagy Nyugat-Európa számos államában, mert azt nem veszi be a magyarok gyomra. Hiába, a magyar ember röghöz kötött, legalábbis ami az ingatlantulajdont illeti, éppen ezért támogatja az Orbán-kormány többek között a használt lakások felújítását és az új családi házak építését. Halkan jegyezzük meg: ilyesmi csak gyerekcipőben létezett 2010 előtt, hol voltak akkor még a mostanihoz hasonló nagyvonalú állami segítségnyújtások?

Talán ebben a felvetésben is a baloldal túlzott globalista szemléletmódja tükröződik vissza, elnyomva a nemzeti identitáshoz tartozó specifikumok figyelembevételét. De azért ne legyünk igazságtalanok, ha nem is nagy arányban, de valamekkora bérlakásállományra valóban szükség van, hiszen bárkinek adódhat olyan periódus az életében, hogy erre kényszerül. Ugyanakkor jó hír, hogy ilyet is jócskán lehet találni még az egyik legúribbnak tartott XII. kerületben is, ahol ugye fideszes a polgármester Pokorni Zoltán személyében. Több mint húsz éve lakom ott, és nagyjából pontosan lehet tudni, mely házak azok, ahol bérlők laknak. Nem megbántva őket, még ha nem is tudnánk, akkor is ki lehetne találni, melyek azok, mert az ember arra, ami nem a sajátja, nem vigyáz úgy, mintha az övé lenne. A kerületi önkormányzat küzd is ezzel a kérdéssel, időről időre igyekszik karban tartani a bérlakásállományt, de ha végére értek a sornak, kezdhetik elölről. Ördögi kör, de éppen a lényeget villantja fel.

A családi pótlék megemelése pedig unos-untalan megismétlődik a baloldali követelések között, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy konzervatív kormányunk ezzel azt is kifejezésre igyekszik juttatni, hogy nem pusztán a gyerekek vállalása az, amit díjaz, hanem az, hogy ha óvodába, iskolába járatják őket, és ha az otthonukat szebbé, jobbá akarják tenni. Magyarán: ha valaki nem „csak úgy” a vakvilágba szüli a gyerekeit, hogy ezáltal minél több családi pótlékot zsebeljen be (ebből bizonyos körökben kifejezetten sportot űztek), hanem felelősségteljes szülőként gyermeke kezét képletesen és szó szerint is fogva elvezesse őt a nagybetűs életbe. Az sem mindegy, hogy ez idő alatt milyen életszínvonalat tudnak a gyerekeknek biztosítani, de a fenti intézkedésekkel az Orbán-kormány bizony jócskán megkönnyíti a szülők dolgát, sokkal jobban, mintha esetleg pár tízezer forinttal megemelné a családi pótlékot.

Nyilvánvalóan a mostani körülmények között is feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy különböző szociális juttatásokban részesedjenek a családalapítók, de egyrészt ezek nem teljesíthetetlenek, másrészt nincs ingyenebéd sehol sem. Ezt persze a Kádár-nosztalgiázók nem értik, ahogy azt sem, hogy miért nincs továbbra is „ingyen” a lakhatás, a vízdíj és még megannyi más szolgáltatás. Talán akkor jobban megértenék, ha egyik hónap elején nem kapnának fizetést, mert azt mondanák nekik, hogy abban a hónapban ingyen volt a munkaerejük. Akkor talán elgondolkodnának, mennyire életképes ez a baloldali hozzáállás, és valószínűleg soha többet nem vetnék fel az ingyen lakhatás ötletét.

A szerző történész

Borítókép: Korózs Lajos (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)