Engem változatlanul az foglalkoztat, hogyan fordulhatott elő, hogy a moslékkoalíció a fővárosban többséget kapott? Arra a következtetésre jutottam, hogy a politikai oldal megválasztása nem műveltség, hanem értékrend függvénye. A vidékiek többnyire hagyományos, konzervatív értékeket vallanak, a városiak jelentős része pedig a Nyugatot majmolja. Amerikában és Nyugat-Európában immár több mint egy évtizede, az identitáspolitika (azaz a nemzeti és a biológiai identitás relativizálása), a genderizmus, a nemválasztás, a woke-izmus dívik a tradicionális értékekkel szemben. Ezek időnként olyan szélsőséges vadhajtásokba torkollnak, amit például a balliberális Der Spiegel is túlzásnak tart, a The Economist pedig illiberális balnak nevez. Nemzeti-konzervatív alapon állva – ne féljünk e jelzők kimondásától – degenerált hóbortokról, devianciáról van szó, melyeket a média felkapott, s a fiatalok és a városi értelmiség jelentős része sznobizmusból átvesz. Elsősorban ennek tulajdonítom, hogy vidéken, a józan értékrendet vallók körében a kormánypártok jobb eredményt értek el, mint a fővárosban.
E divatok terjedésének nálunk van némi történelmi alapja is. A megkésett polgárosodás és a Szekfű Gyula-i önostorozó mélabú (Valahol utat vesztettünk) teremti meg az alapot a ma divatos nyugati eszmék átvételéhez. Relatív elmaradottságunk felszámolásának lehetőségét a városi értelmiség és fiatalság nagy része a nyugati eszmék és divatok követésében látja. Jó példa volt erre a 2017-ben megjelent Hegymenet című, balliberális kutatók és társadalomtudósok által írt tanulmánykötet. Valamennyi tanulmány visszatérő refrénje, hogy minden hibánk és bajunk, elmaradottságunk oka az, hogy eltávolodtunk a nyugati értékektől.
Ezt a gondolkodást már régóta zsákutcásnak tartom. Mert például az elmúlt évtizedekben egyetlen gyorsan fejlődő és felzárkózó ázsiai ország sem a sztenderd nyugati piacgazdasági receptek alkalmazásával érte el sikereit, hanem éppenséggel az állam határozott gazdaság- és társadalompolitikai jelenlétével és beavatkozásával. Igazolja ezt az is, hogy az Európai Unióban a déli periféria országai és a legfejlettebb tagországok közötti különbségek hosszú távon sem csökkennek – tehát a sztenderd liberális gazdaságpolitika nem segíti elő a felzárkózást.
A társadalompolitikában a nyugati divatok majmolása még súlyosabb következményekhez vezethet: a nemzeti tudat és kohézió elvesztéséhez, a társadalom dezintegrálódásához, párhuzamos társadalmak kialakulásához, feszültségekhez, a bűnözés terjedéséhez, a család széteséséhez, gyermektelenséghez. „Nyílt társadalmak” helyett zagyva, öntudatlan, könnyen manipulálható, magányos tömeget kapunk.
Már megint utat tévesztettünk volna? Szerintem éppenséggel most lelünk rá. A magyar társadalom öntudatos tagjai 1943-ban Szárszón arra a következtetésre jutottak, hogy nekünk nem kell sem a nyugati kapitalizmus, sem a bolsevik kommunizmus, harmadik úton kell haladnunk. Most megint útválasztás előtt állunk. Rendkívüli módon nyitott gazdaságunk meghatározza, hogy a globális világgazdaság része kell hogy legyünk. Ugyanebből következik a liberális gazdaságpolitika is, de a felzárkózás érdekében az államnak aktív gazdasági szerepet kell játszania. A társadalompolitikában viszont a hosszú távú megmaradást biztosító józan, konzervatív értékrendet kell követnünk. Alakul a magyar modell, sikereink és az elismerések növekvő száma igazolja, hogy jó úton járunk.
A szerző közgazdász
