Igazolt a magyar modell sikere

Már több mint egy hónap elmúlt a választások óta, de baloldalon még mindig az az egyik leggyakoribb vitatéma, miként fordulhatott elő, hogy a Fidesz–KDNP kétharmadot kapott? A válaszuk eléggé egységes: a műveletlen, tájékozatlan vidékiek szavazatainak köszönhető a kormánypártok nagyarányú győzelme. Mert – mint a választási térképeken is látszik – Budapesten ellenzéki túlsúly van, és a nagyvárosokban is kiegyenlítettebb az eredmény.

Engem viszont nem ez a kérdés izgat, hanem az: hogyan fordulhatott elő, hogy az ellenzék elérte az egyharmadot? Hogyan fordulhatott elő, hogy Budapesten az ellenzék többséghez jutott? Vagy ami személyesen is érint: hogyan történhetett meg, hogy a II. kerületben, ahol lakom, és amely állítólag értelmiségi kerület, polgártársaim olyan képviselőt választottak, aki értelmiséginek aligha tekinthető? Az értelmiségit a szociológia olyan polgárnak írja le, aki aktívan részt vesz a társadalom szellemi arculatának pozitív formálásában. Bárhogy is erőltetem az emlékezetem, nem emlékszem, hogy Tordai Bence az elmúlt négy évben a parlamentben olyan tetteket hajtott volna végre, amik az értelmiségiekre jellemzők, amelyekkel hozzájárult volna társadalmunk vagy akár kerületünk arculatának pozitív alakításához. Viszont ami mindenki számára emlékezetes: egy nemzeti ünnepen – elnézést a kifejezésért, de az adott esetben ez a megfelelő – odapofátlankodott a két fő közjogi méltóság, az államelnök és a házelnök közvetlen közelébe, és ott infantilis módon – megint csak elnézést a kifejezésért – idétlenkedett.

További Vélemény híreink

Mindent a hazáért, gyűlölet nélkül

Engem változatlanul az foglalkoztat, hogyan fordulhatott elő, hogy a moslékkoalíció a fővárosban többséget kapott? Arra a következtetésre jutottam, hogy a politikai oldal megválasztása nem műveltség, hanem értékrend függvénye. A vidékiek többnyire hagyományos, konzervatív értékeket vallanak, a városiak jelentős része pedig a Nyugatot majmolja. Amerikában és Nyugat-Európában immár több mint egy évtizede, az identitáspolitika (azaz a nemzeti és a biológiai identitás relativizálása), a genderizmus, a nemválasztás, a woke-izmus dívik a tradicionális értékekkel szemben. Ezek időnként olyan szélsőséges vadhajtásokba torkollnak, amit például a balliberális Der Spiegel is túlzásnak tart, a The Economist pedig illiberális balnak nevez. Nemzeti-konzervatív alapon állva – ne féljünk e jelzők kimondásától – degenerált hóbortokról, devianciáról van szó, melyeket a média felkapott, s a fiatalok és a városi értelmiség jelentős része sznobizmusból átvesz. Elsősorban ennek tulajdonítom, hogy vidéken, a józan értékrendet vallók körében a kormánypártok jobb eredményt értek el, mint a fővárosban.

E divatok terjedésének nálunk van némi történelmi alapja is. A megkésett polgárosodás és a Szekfű Gyula-i önostorozó mélabú (Valahol utat vesztettünk) teremti meg az alapot a ma divatos nyugati eszmék átvételéhez. Relatív elmaradottságunk felszámolásának lehetőségét a városi értelmiség és fiatalság nagy része a nyugati eszmék és divatok követésében látja. Jó példa volt erre a 2017-ben megjelent Hegymenet című, balliberális kutatók és társadalomtudósok által írt tanulmánykötet. Valamennyi tanulmány visszatérő refrénje, hogy minden hibánk és bajunk, elmaradottságunk oka az, hogy eltávolodtunk a nyugati értékektől.

Ezt a gondolkodást már régóta zsákutcásnak tartom. Mert például az elmúlt évtizedekben egyetlen gyorsan fejlődő és felzárkózó ázsiai ország sem a sztenderd nyugati piacgazdasági receptek alkalmazásával érte el sikereit, hanem éppenséggel az állam határozott gazdaság- és társadalompolitikai jelenlétével és beavatkozásával. Igazolja ezt az is, hogy az Európai Unióban a déli periféria országai és a legfejlettebb tagországok közötti különbségek hosszú távon sem csökkennek – tehát a sztenderd liberális gazdaságpolitika nem segíti elő a felzárkózást.

A társadalompolitikában a nyugati divatok majmolása még súlyosabb következményekhez vezethet: a nemzeti tudat és kohézió elvesztéséhez, a társadalom dezintegrálódásához, párhuzamos társadalmak kialakulásához, feszültségekhez, a bűnözés terjedéséhez, a család széteséséhez, gyermektelenséghez. „Nyílt társadalmak” helyett zagyva, öntudatlan, könnyen manipulálható, magányos tömeget kapunk.

Már megint utat tévesztettünk volna? Szerintem éppenséggel most lelünk rá. A magyar társadalom öntudatos tagjai 1943-ban Szárszón arra a következtetésre jutottak, hogy nekünk nem kell sem a nyugati kapitalizmus, sem a bolsevik kommunizmus, harmadik úton kell haladnunk. Most megint útválasztás előtt állunk. Rendkívüli módon nyitott gazdaságunk meghatározza, hogy a globális világgazdaság része kell hogy legyünk. Ugyanebből következik a liberális gazdaságpolitika is, de a felzárkózás érdekében az államnak aktív gazdasági szerepet kell játszania. A társadalompolitikában viszont a hosszú távú megmaradást biztosító józan, konzervatív értékrendet kell követnünk. Alakul a magyar modell, sikereink és az elismerések növekvő száma igazolja, hogy jó úton járunk.

A szerző közgazdász