Adja magát persze a kérdés: ha mindez így van, mi ebben neki az üzlet? Hiszen ha állandóan rongálja a helyiek közérzetét, még a legelvakultabb, akár egy balos pártok által eléjük tolt búgócsigára is simán leszavazók szimpátiájára és voksaira sem számíthat majd a kevesebb mint két év múlva esedékes önkormányzati választáson. A megoldás talán meglepő, de korántsem logikátlan: KariGeri nem szeretne újraindulni a főpolgármesteri posztért, emiatt nagy ívben tesz rá, hányan dühöngenek s fogadkoznak, hogy az életben többé nem szavaznak se rá, se más ígéretszegő baloldali jelöltre.

Akkor mihez akar fogni a politikai életben, ha lemond az újrázás lehetőségéről is? A felelet kézenfekvő: ismét összevont baloldali miniszterelnök-jelölt akar lenni. De hát – vethető közbe – már kétszer csődöt mondott, 2018-ban és 2021 őszén, amikor Márki-Zay Péter javára meghökkentő módon visszalépett az előválasztásnak nevezett színdarabban. Őliberálissága azonban másként, nem a józan ész által vezérelve spekulál.

Mégpedig úgy, hogy ő csak 2018-ban maradt alul a versengésben, mivel másodszorra már az előválasztás alatt visszakozott, így nem használódott el. Nagy valószínűséggel nem azért lépett vissza az első fordulóban mögötte végzett, szájmenéses hódmezővásárhelyi polgármester javára, mert esélyesebbnek vélte, hanem amiatt, mert megérezte, netán szavahihető elemzők felvilágosították, hogy a 2022-es választást nem nyerheti meg a Brüsszel- és genderkompatibilis kotyvalékkoalíció. Rájött, hogy ha újból alulmarad az országgyűlési választáson, többé semmiképpen sem indítják a Fidesz és Orbán Viktor ellen, ezért egy életre le kell mondania miniszterelnöki álmairól. Míg ha Márki-Zay javára visszalép, ez a lehetőség nyitva maradhat számára 2026-ban, miután egy második próbálkozás talán belefér.

Mindjárt érthetővé válik ebből, miért nyilvánul meg derűre-borúra nagypolitikai kérdésekben, ahelyett, hogy azzal törődne, amire megválasztották: a főváros vezetésével és az általa szabotált fejlesztésével. Megállapítható: a főpolgármester mindennel foglalkozik, amihez semmi köze és semmivel, ami a törvényi kötelezettsége volna.

Legutóbb Brüsszelben házalt egy kis internacionalista intervencióért, továbbá amiatt, hogy lássák idehaza, milyen nagy úrnak tartják őt az EU központjában. Utána sürgős egyeztetést kezdeményezett az illetékes miniszterrel, hogy a főváros hozzájuthasson a hazánk elől jogtalanul elzárt uniós forrásokhoz. Ezt is úgy tette azonban, hogy olyan színezete legyen, mintha rajta is múlna, megkapjuk-e a pénzt. Sunyin úgy fogalmazott: „A miniszter a héten bejelentette, hogy a kormány kész egyezségre jutni az Európai Bizottsággal. Örömteli hír, hisz így van esély, hogy utolsóként az EU-ban végre hazánk is hozzájuthasson az uniós forrásokhoz!” Értsd: a kormány eddig nem akart megállapodni, emiatt nem kaptuk meg a nekünk jogosan járó helyreállítási eurószázmilliókat, de most már észbe kaptak végre-valahára.

A Horn Gyula sétány felvetése szintén a nagypolitikába történő beavatkozás Karácsony részéről. Azt hazudja róla, hogy bocsánatot kért a forradalom vérbe fojtásában játszott részvételéért, holott ez köztudottan nem igaz. Biszku Béla is Horn érvelését ismételte, amikor úgy nyilatkozott: ötvenhatban a törvényes rendet állította helyre. A főpolgármester el akarja érni, hogy még a múltértelmezésben is ő vigye a prímet, ezáltal az emberek szemé­ben ő testesítse meg az országvezetői alternatívát. Ezért élcelődik Szabad Nép-módra a Rákosiék által elvett vármegye és főispán elnevezések történelmi jogaikba való visszahelyezésén is, mint ami a „szánalmas és röhejes között van félúton”. Pedig a legtöbb ember szerint az a röhögnivaló, hogy megint szivárványos zászlót aggat a Városházára a budapestiek akarata ellenére. Nem az a botrányos, hogy képtelen egyetlen Budapestinfót tartani? Ahol például arról is számot adhatna végre, hogy hová lett a Tarlós Istvánék által rá hagyott kétszázmilliárd forint.

Mi a nagypolitikai nyomulásban és a lakosságellenességben a ráció, ha sikerrel akar szerepelni bármilyen választáson a jövőben, hisz a szavazópolgár ennyire azért nem feledékeny alkat? Karácsonyt kizárólag az érdekli, hogy a külső szponzoroknak, a globalista királycsináló cézároknak megfeleljen, akik a baloldal örökös, minden nagy vereségük után megújuló reménye szerint majd gondoskodnak arról, hogy a jobbközép kormány eltakarodjon az útból. Reális ez a vágy? Meg kellene szívlelnie nagy idoljuk, Lenin mondását: ami nem megy, azt ne erőltessük!

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)