De ejtsünk néhány szót a pénzügyi stabilitásról is! Miután kétségtelen dolog, hogy csökkenteni kell az államháztartási hiányt, s vele együtt az államadósságot is. Utóbbiak azért nőttek, mert a koronavírus miatti gazdasági sokkot költségvetési pénzből kezeltük. Ugyanakkor azt sem árt felidézni, hogy az elmúlt évtizedben a kormány bizonyította, hogy elkötelezett a pénzügyi stabilitás, az alacsony hiány és a csökkenő adósságpálya mellett. Például az uniós tagállamok között egyedülálló módon nálunk mérséklődött leginkább az adósságráta: az MSZP–SZDSZ-kormány által itt hagyott nyolcvan százalék feletti szintről 65,5 százalékra. Sajnos a pandémia után a háború nehezíti a hazai pénzügyek alakulását is, azonban a fegyelmezett költségvetés révén biztosítható, hogy az állam finanszírozása ne szívja el a pénzügyi forrásokat, illetve a befektetői bizalom fenntartásával a finanszírozásunk feltételei is kedvezőbbek maradhassanak.
Közben két különleges eleme lesz a költségvetésnek.
A rezsivédelmi alap lehetővé teszi, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika következtében kialakult világgazdasági helyzetben is megőrizzük a rezsicsökkentést.
Erre azért van szükség, mert az energiaárak többszörösére drágultak a világpiacon, a további szankciók pedig még magasabb energiaárakat hozhatnak. De a kormány elkötelezett amellett is, hogy folytassa, sőt felgyorsítsa a haderőfejlesztést; erről gondoskodik a honvédelmi alap. A két alap finanszírozását ezért olyan megoldások szolgálják, amelyek nem rónak többletterhet a családokra, de a vállalkozásokat sem lehetetleníti el. Ezért az extraprofitot elért ágazatoktól várjuk el a nagyobb társadalmi szerepvállalást.
Summa summarum: védelmi költségvetés készült; az alapvető eredmények megmentése mellett a jövő záloga is a fegyelmezett büdzsé lehet. Háborúval sújtott helyzetben erre van szükség.
Szajlai Csaba, a szerző a Figyelő főszerkesztő-helyettese
További Vélemény híreink
Borítókép: Gyurcsány Ferenc ismét megfenyegette a jobboldali közösséget, és azt is megmagyarázta, hogy pártja miért támogat egy rasszista, antiszemita jelöltet. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!