Társadalmi csoportok vonulnak utcára és kormányok buknak meg a rosszabbodó gazdasági helyzet miatt, és Euró­pa a szankciók okozta válság miatt végül nem lesz képes Ukrajna megsegítésére sem.

Joggal hivatkozik a külügyi szóvivő az ukrán népnek az erőszakkal szembeni védelemhez való jogára. A fő kérdés az, hogy jogi értelemben meddig terjed a védelemhez való jog. Egy nemzet védekezési jogát egy másik nemzettel szemben senki sem vitatja, de ott vannak a világ többi nemzetei, akik saját védekezési jogukat határozzák meg akár mindkét háborús féllel szemben. 

Az egyetemes jogelvek persze általánosan érvényesek kellene hogy legyenek, a háborús bűnöket elkövetőket felelősségre kell vonni és ez alapján értelmezhető az agresszor kiközösítése, de itt arról van szó, hogy az európai államok az általuk vállalt szankciók miatt olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják az agresszort végül felelősségre vonni, mert összeomlik az európai gazdaság és politikai rendszer is. 

Magasabb rendű érdek az, hogy az európai nemzetek is túléljék – gazdasági, politikai és társadalmi értelemben is – a háborút, és a béke érdekében mindent megtegyünk. Az európai államokat megilleti a gazdasági csőddel szembeni védelem joga, nem akarjuk, hogy a gyerekeink télen megfagyjanak. 

Ha folytatódnak a szankciók, Európa úgy áldozza fel magát, hogy nem tud segíteni érdemben, és még az eddigi segítséget sem tudja megadni, mert elsöprik a tiltakozások.

Az oroszok közben új irányokba terjeszkednek. Július elején Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Mongóliába és Vietnamba látogatott. A százmilliós népességű Vietnamban gazdasági tárgylásokat folytatott. Még február­ban Vlagyimir Putyin orosz elnök egy 117 milliárd dolláros megállapodást írt alá Hszi Csin-ping kínai vezetővel. 

A megállapodás alapján az Európába irányuló export harmadát azonnal eladják az oroszok Kínának, és a két országot összekötő régi és új infrastruktúra további lehetőségeket kínál. Az EU-ba irányuló export az orosz szállítások körülbelül egyharmadát adja a teljes, 515 mil­liárd köbméteres éves oroszországi földgáztermelésnek. 

Új erőre kaptak azok a nemzetközi szervezetek is, ahol az oroszok és a kínaiak fontos szerepet játszanak: a sanghaji együttműködési szervezet, ahol Kína és Oroszország mellett Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Kazahsztán és Üzbegisztán tag, és a BRICS , ahol India, Brazília és Dél-Afrika is tag, és Iránt, ­Szaúd-Arábiát, Argentínát és más országokat is megkörnyékeztek a felek. 

Az oroszok vezetéken és cseppfolyósítva is képesek gázt szállítani, ami új piacokat nyithat meg számukra, tehát pótolható a kieső európai mennyiség, ráadásul magasabb ára is van az energiá­nak, nagyobb bevételt realizálnak.

Jól látható, hogy a világban nagyon sok olyan állam van, amelyik semlegesen viszonyul az orosz–ukrán háborúhoz és erkölcsi fenntartások nélkül, pragmatikusan viszonyul Oroszországhoz, ha úgy tetszik, saját nemzeti védelmi alapokon fordul az elérhető orosz energia felé. A szankciók ezért sem működnek.

Ebben a helyzetben, jogállamisági alapon nehezen értelmezhető Joe Biden amerikai elnök látogatása Szaúd-Arábiában és az a tény, hogy amerikai delegáció utazott Venezuelába. Szaúd-Arábia és Venezuela két olyan ország, amelyek vonatkozásában korábban komoly fenntartások voltak a nyugati világ részéről, mert komoly demokráciadeficitet állapítottak meg, de hirtelen ez az erkölcsi fenntartás eltűnt. 

A válság miatt az Egyesült Államok részéről is eltűnni látszik a több más országgal szembeni demokratikus kifogás is, miközben korábban komoly, megalapozott fenntartásokkal élt. Kétségtelen, hogy a háború borzalmai semmihez sem hasonlíthatók, de több ország vonatkozásában is a nemzetközi jog alapelveinek súlyos megsértését állapították meg korábban.

A jogi alapok relativizálása történik, a saját gazdasági érdek felülírja az értékelvűnek mondott politikát, és miközben az Egyesült Államok és a világ többi része ebben szabadon száguld, az Európai Unió foglya a saját álszentségének. 

Míg az Egyesült Államok a saját belső problémái elhárítása érdekében az oroszokon kívül mindenkivel tárgyal jogi, erkölcsi fenntartások nélkül, addig az európaiak­kal szemben az ukránok egy maximális erkölcsi mércét húztak, amelyet Európa feltétel nélkül elfogad, saját érdekeit feltétel nélkül feladva. 

Európa nem tudja azonnal más irányba érvényesíteni érdekeit, mert ez fizikailag sem lehetséges és a más irányból esetlegesen elérhető energia – ami rövid távon nem elegendő a kontinensnek – sokkal többe kerülne. 

Gyakorlatilag Európa a gazdasági háborúban feladja saját érdekeit és engedi Oroszországot győzni. Ez teljesen irracionális és erkölcsileg sem vállalható. Az ukrán külügy azt is kijelenti: a Kreml gázválságot idézett elő Európában, hogy aláássa az európai országok jóindulatát. Oroszország láthatóan érdekelt a magas gázárakban és abban, hogy a vele szemben álló országok gyengüljenek, de egyelőre hajlandó eladni gázt Európának. 

Ameddig ez így van, ezt fenn kell tartani, és a közös európai és ukrán érdek alapján is életbevágó fontosságú lenne a szankciós politikát elfelejteni és a béke érdekében mindent megtenni.

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz), a külügyi bizottság alelnöke

Borítókép: Füst száll fel a németországi Hohenhameln szénerőművének kéményeiből (Fotó: MTI/EPA/Julian Stratenschulte)