Veszélyben a vasúti áruszállítás az áram ára miatt
Versenyhátrányba került a kötött pálya a közúttal szemben.
Versenyhátrányba került a kötött pálya a közúttal szemben.

Míg az Egyesült Államok a saját érdekeit követi, az EU foglya a saját álszentségének.

A legfőbb indok az egyre nagyobb nyomást jelentő energiaválság és az ebből eredő infláció.

Sokan nagy energiát fordítanak az ukrajnai fegyverszállításra, most azonban abból kapunk leckét: az energiaszállítás is lehet komoly fegyver.

A jómódúbb országok kormányai is támogatási csomagokkal reagálnak az áremelkedésre, több-kevesebb sikerrel.

Orbán Viktor egységes és hatékony európai uniós intézkedéseket szorgalmaz, szakértők szerint gyors eredményt hozhatnának.

Nem tudnak örülni a világjárvány enyhülésének, mert az áram megállíthatatlanul drágul, a turistaszezon pedig egyenlő a légkondiszezonnal.

Az Egyesült Királyságban április 1-jével több mint ötven százalékkal emelkedik a háztartási energia maximált hatósági ára, ezért milliók fűtésre fogják költeni bevételük több mint tíz százalékát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.