A Gazprom azért állította le a gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, mert nem hajlandók rubelben fizetni érte. Ez feltétlenül kapcsolódik az ukrajnai háborúhoz, Moszkva és az európai NATO-tagországok megromlott viszonyához, de a kardcsörtetéshez nem. Lengyelország szállít fegyvereket az ukránoknak, míg Bulgária – a magyar vezetéshez hasonlóan érvelve – nem. De a jelek szerint mindketten túlfeszítették a húrt az oroszoknál, holott van olyan kompromisszumos megoldás – a Gazprom bankja rubelre váltja az eurót –, amely az ­uniós szankciókat sem sérti, és a háború nyomán most krakéler oroszok igényeit is kielégíti. Magyarország is ezt a módszert követi, és mint az illetékesek tegnap megerősítették, az orosz szállítás zavartalan volt hazánkba (valamint Szerbiába) is Bulgárián mint tranzitországon keresztül. Az oroszok előre figyelmeztették a bolgárokat, hogy ne legyenek a gázvezeték Galambos Lajosai, és ne csapolják meg a szállítmányt, mert akkor annyival kevesebb marad a cső végén. A bolgárok fogadkoznak is erre, amit nemcsak azért tesznek jól, mert nekünk ez az érdekünk, hanem mert az Európai Unió­nak és a NATO-nak jelenleg más sem hiányzik kevésbé, mint egymást megrövidítő és egymás torkának eső tagországok, moszkvai hahotától kísérve.

A bridzsben – ami olyan, mint egy geopolitikai játszma – olyan licitbe megyünk bele a partnerünkkel, amelyhez vélhetően a megfelelő kártyalapjaink is megvannak. Nincs az a politikai rendszer, amely elviselné az azzal járó szociális robbanást, hogy a nép fázik, vagy arany­áron jut bonyolultan pótolt fűtenivalóhoz, az ipar pedig leáll. Európában legalábbis biztosan nincs: még a belarusz rendszernek is az egyik kulcsa az olcsó orosz gáz. A lengyelek egy ideje kezdenek kifarolni az orosz függőségből, de – ha a Gazprom nem nyitja meg újra a gázcsapot – nyolc hónapnyi kiesést így is pótolniuk kell valahogy. Gdanskba úszó gázkikötőt terveznek, amely cseppfolyósított gázt tud fogadni. (Itt jönnek a képbe a gazdaságföldrajzi adottságok: nálunk is jól mutatna az úszó kikötő egy balatoni tájképen, mondjuk a Helka és a Kelén között, de többre aligha mennénk vele. Marad az Adria – csak az nem a miénk.) A bolgár érvelés érdekesebb: attól tartanak, hogy átverheti őket a Gazprom bankja. Meglehet, de ennél azért van két rosszabb eshetőség is. Az egyik, hogy az oroszoknak száz százalékban kiszolgáltatott Bulgária nem jut gázhoz. A még rosszabb, ha ez nem most, a fűtési szezon végén, hanem majd az elején következik be.

Talán emlékszünk, eredetileg az orosz–ukrán viszony is egy gázvitán mérgesedett el 2005 szilveszterén, a csapot elzárták. Európának és Magyarországnak is dolgoznia kell a függőség csökkentésén, de nem az aktuális energiabiztonságunk rovására. A háborúnak egyszer vége lesz. De Moszkvától egy méterre sem kerülünk messzebb, az oroszoknak pedig, akik eddig megbízható szállítók voltak, évszázadokra elég gázkészleteik vannak – Greta Thunberg unokái is látni fogják. Érdemes kivárni: ahogy a harag rossz, úgy a megfontoltság jó tanácsadó.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Europress/AFP/Pavel Lvov)