A másik ügy már pénzügyminisztersége alatt robbant ki: a Wirecard AG 2020-ban bejelentette fizetésképtelenségét, kiderült, hogy a gigacégnél mintegy 1,9 milliárd euró tűnt el. Scholz mint pénzügyminiszter, a nyilvánosság előtt mindent megígért, hogy utánajárnak az ügynek. Tevékenysége azonban nem volt meggyőző, a terhelő akták csak megkésve kerültek elő, s többen felvetették az ő személyes érintettségét is.

Nem tartozik a sikeres tevékenységei közé az sem, hogy a 2017-ben Hamburgban megrendezett G20-as találkozó három napja alatt nagyszabású és vehemens tüntetések zajlottak a városban, különösen szélsőbalos erők részéről, ennek „eredménye” 476 sérült hivatalnok és 12 millió eurós kár volt, a városban rombolás, gépkocsik felgyújtása stb. Scholz székét azonban ez a kudarcos esemény nem rengette meg.

De menjünk tovább a lényegesebb kérdésre: kit, kiket képvisel Scholz? Mint szociáldemokrata politikus, azt gondolnánk, a munkavállalók, az alul lévő érdekeit, és semmiképpen sem a multicégekét és globális pénzintézetekét. Hát ebben tévedünk.

Persze ennek már voltak előzményei: még hamburgi polgármester korában történt meg az, hogy tönkrement a HSH Nordbank nevű pénzügyi intézmény, és Scholz hathatós közreműködésének következtében a bank profitábilis, vagyis még használható része egy Wall Street-i hedge fundhoz (pénzkezelő alaphoz) került, míg – mily érdekes – a csődbe jutott bank használhatatlan részei a tartozásokkal együtt visszaszálltak a német államhoz, amelynek a levét végül az adófizető állampolgárok itták meg. Vagyis Scholznál nem pénzügyminiszterként kezdődött el a globális pénztőkéhez való vonzódás, hanem már jóval korábban, bizonyára a munkavállalók, a munkások legnagyobb örömére…

A globális elittel való kapcsolatát az is jól mutatja, hogy többszörös találkozó zajlott le pénzügyminiszteri időszakában közte, Jörg Kukies és a CDU-s egykori frakcióvezető, Friedrich Merz között, aki ma már a CDU elnöke. Jómagam sem tudtam, hogy Merz alaposan integrálódott a globális pénzügyi elitbe, amit mi sem bizonyít jobban, hogy milyen szervezeteknek a tagja. Ezek (többek között): az Atlantikbrücke (Atlanti Híd), melynek több évig vezetője volt. E szervezet az amerikai lobbiérdekek németországi képviselője.

A fentiekből szerintem két tanulság adódik. Az egyik, hogy vajon a személyi és pénzügyi összefonódások után vajon milyen különbség maradt egy szociáldemokrata és egy CDU- vagy CSU-politikus, adott esetben vezető politikusok között? Természetesen vannak és lehetnek is árnyalatnyi különbségek német és német politikusok között, például abban, hogy melyik képviseli hevesebben a globalisták érdekeit.

A nyilvánvalóan kozmopolita alkancellárhoz képest Scholz valamivel régi vágásúbb politikus, aki még nem akkora globalista, mint a Zöldek vezetői, az ő esetében inkább a pénzügyi érdekeltségek a meghatározók. Pél­dául Annalena Baerbockhoz, a Zöldek társelnökéhez, a jelenlegi külügyminiszterhez képest nagyon nem „progresszív” és kozmopolita. Utóbbi ugyanis nem kevesebbet tett a hazafiság jegyében, mint hogy nem mást, mint az amerikai állampolgárságú Jennifer Morgant, a Greenpeace vezetőjét választotta ki államtitkárának a nemzetközi klímapolitikai ügyek területén…

Azt hiszem, Németországot jelenleg olyan politikusok vezetik, akik nem a német nemzeti érdekek, hanem a globális pénztőke érdekeinek megfelelően kormányozzák az országot. És ez óriási baj és csapás Európa számára. Mindez az orosz–ukrán háború, illetve az energiaválság idején kifejezetten tragikus Euró­pa jövője szempontjából.

A végére egy német szerző írásából idéznék néhány sort. Az egykori Bundestag-munkatárs, Sebastian Friebel már 2020-ban így látta a német politikai életben bekövetkezett változásokat: „A pénzügyi szektor betelepítette a saját embereit a politikai élvonalba – és ezt mi tehetetlenül szemléltük. […] Ez a változás korántsem véletlen, hanem végeredménye egy évtizedes politikának, amely a leggazdagabb 0,01 százaléknak kedvez. […] A világ legnagyobb pénzügyi konszernje, a BlackRock időközben egészen hivatalosan tanácsokat ad az EU-nak pénzügyi kérdésekben. Képes lenne a pénzügyipar a politika befolyásolását ennél is nyilvánvalóbban csinálni?”

Alakul a Világgazdasági Fórum terve: államférfiak helyett technokratáknak és pénzembereknek kell irányítani az új világ „technodemokráciáját”.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Borítókép: Olaf Scholz német kancellár (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)