Ki Olaf Scholz, s kik állnak mögötte?

Olaf Scholz német kancellár látványos bizonytalankodásával Németországot lassan gazdasági romlásba dönti, s ez keserves következményekkel járna az unió és hazánk számára is. Németország a legnagyobb gazdasági hatalom Európában. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy tudjuk, ki vezeti ezt az országot, amelytől mi, magyarok is sok tekintetben függünk, hiszen a német multicégek által Magyarországon termelt GDP kiemelkedően fontos szerepet játszik hazánk gazdasági teljesítményében. De mi motiválja Olaf Scholzot és kik állnak mögötte?

2021 vége óta a 64 éves szociáldemokrata politikus vezeti Németországot az úgynevezett közlekedésilámpa-koalícióban, együtt a liberális (sárga) FDP-vel és a Zöldekkel. Scholz végigjárta a politikusi karrier szamárlétráját a szociáldemokratáknál, 2009 és 2019 között az SPD alelnöke, 2011 és 2018 között Hamburg főpolgármestere. Ezek után a CDU–CSU-val közös nagykoalícióban Angela Merkel kancellár mellett alkancellár és pénzügyminiszter volt 2018 és 2021 között. A szociáldemokraták kancellárjelöltje lett tavaly, s miután a CDU–CSU a múlt szeptemberi választásokon csúfos kudarcot vallott, pártja pedig nyert, tavaly december óta ő áll az Európai Unió legerősebb országa élén.

Általános jelenség, hogy az Európát, az uniót vezető politikusokról csak éppen azokat az információkat nem tudjuk meg, amelyek a leginkább meghatározzák a motivációikat, érdekeiket, mozgásterüket. (Például Macronról szinte említeni sem említik soha, hogy a Rothschild-bankházban kezdte pályafutását.) Éppen ezért fontos, hogy megvilágítsuk, ki is Olaf Scholz, kit is képvisel valójában és ezek alapján mit is várhatunk tőle egy olyan válságos korszakban, amelyet utoljára talán a második világháborúban élt meg Európa.

Kezdjük talán azzal, ami már Ursula von der Leyen esetében is említettem korábbi írásomban. Ez pedig az a tény, hogy Olaf Scholz is, valamint Ursula von der Leyen, Jens Spahn a CDU-ból vagy korábbról a legendás Wolfgang Schäuble, részt vettek a Bilderberg-csoport találkozóin. Igaz, ő nem négy alkalommal, mint Von der Leyen, csak egyszer, 2010-ben. Ezt az évi rendes és titkos Bilderberg-összejövetelt a spanyol Sitgesben tartották, amelyen akkor Scholz mellett részt vett többek között Josef Ackermann, a Deutsche Bank korábbi elnöke, Dieter Zetsche, a Daimler főnöke, Robert Zoellick, a Világbank elnöke.

Jól tudjuk, hogy a Bilderberg-csoport meghívása általában a globális elittel való csodálatos barátság kezdete szokott lenni az esetek többségében…

2011-től Scholz már Hamburg főpolgármestere volt, ebben az időszakban robbant ki az úgynevezett Cum-Ex botrány, amelynek során gigacégek adócsalásaira derült fény, köztük a Warburg Bankházéra is, amelyhez Scholzot sajátos kapcsolatok fűzték. Tény az is, hogy bár Scholz nagymértékben elítélte az adócsalásokat, a rossz nyelvek szerint talán az ő közreműködése is közrejátszhatott abban, hogy az ügyet eltussolták, következmény pedig nem volt.

A másik ügy már pénzügyminisztersége alatt robbant ki: a Wirecard AG 2020-ban bejelentette fizetésképtelenségét, kiderült, hogy a gigacégnél mintegy 1,9 milliárd euró tűnt el. Scholz mint pénzügyminiszter, a nyilvánosság előtt mindent megígért, hogy utánajárnak az ügynek. Tevékenysége azonban nem volt meggyőző, a terhelő akták csak megkésve kerültek elő, s többen felvetették az ő személyes érintettségét is.

Nem tartozik a sikeres tevékenységei közé az sem, hogy a 2017-ben Hamburgban megrendezett G20-as találkozó három napja alatt nagyszabású és vehemens tüntetések zajlottak a városban, különösen szélsőbalos erők részéről, ennek „eredménye” 476 sérült hivatalnok és 12 millió eurós kár volt, a városban rombolás, gépkocsik felgyújtása stb. Scholz székét azonban ez a kudarcos esemény nem rengette meg.

De menjünk tovább a lényegesebb kérdésre: kit, kiket képvisel Scholz? Mint szociáldemokrata politikus, azt gondolnánk, a munkavállalók, az alul lévő érdekeit, és semmiképpen sem a multicégekét és globális pénzintézetekét. Hát ebben tévedünk.

Scholz, néhány nappal (!) azután, hogy pénzügyminiszter lett, Jörg Kukiest, az amerikai globális nagybank, a Goldman Sachs németországi főnökét nevezte ki saját államtitkárának. Ernst Wolff pénzügyi szakértő akkor úgy nyilatkozott, hogy ez világos és egyértelmű jele annak, hogy Scholz mint szociáldemokrata (!) pénzügyminiszter a minisztérium ügyeit a Wall Street érdekei alá helyezi…

Persze ennek már voltak előzményei: még hamburgi polgármester korában történt meg az, hogy tönkrement a HSH Nordbank nevű pénzügyi intézmény, és Scholz hathatós közreműködésének következtében a bank profitábilis, vagyis még használható része egy Wall Street-i hedge fundhoz (pénzkezelő alaphoz) került, míg – mily érdekes – a csődbe jutott bank használhatatlan részei a tartozásokkal együtt visszaszálltak a német államhoz, amelynek a levét végül az adófizető állampolgárok itták meg. Vagyis Scholznál nem pénzügyminiszterként kezdődött el a globális pénztőkéhez való vonzódás, hanem már jóval korábban, bizonyára a munkavállalók, a munkások legnagyobb örömére…

A globális elittel való kapcsolatát az is jól mutatja, hogy többszörös találkozó zajlott le pénzügyminiszteri időszakában közte, Jörg Kukies és a CDU-s egykori frakcióvezető, Friedrich Merz között, aki ma már a CDU elnöke. Jómagam sem tudtam, hogy Merz alaposan integrálódott a globális pénzügyi elitbe, amit mi sem bizonyít jobban, hogy milyen szervezeteknek a tagja. Ezek (többek között): az Atlantikbrücke (Atlanti Híd), melynek több évig vezetője volt. E szervezet az amerikai lobbiérdekek németországi képviselője.

A következő a BlackRock, a világ ma már legnagyobb (!) multinacionális vagyonkezelő cége, amely mögött a legnagyobb bankárdinasztiák húzódnak meg; Merz itt a felügyelőbizottság elnöke volt. S végül, de nem utolsósorban a mai CDU-főnök tagja a Rockefeller család által alapított Trilaterális Bizottságnak is, melyben a világ fontos vezető személyiségei foglalnak helyet.

További Vélemény híreink

A világgazdaság óriáspolipja (1. rész)

A fentiekből szerintem két tanulság adódik. Az egyik, hogy vajon a személyi és pénzügyi összefonódások után vajon milyen különbség maradt egy szociáldemokrata és egy CDU- vagy CSU-politikus, adott esetben vezető politikusok között? Természetesen vannak és lehetnek is árnyalatnyi különbségek német és német politikusok között, például abban, hogy melyik képviseli hevesebben a globalisták érdekeit.

Az ugyanis jól látszik, hogy a Zöldek (Grünen) társelnöke, Robert Habeck, aki jelenleg alkancellár, valamint gazdasági és környezetvédelmi miniszter, kifejezetten rühelli a német identitást, tehát ő nemcsak pénzügyileg kötődik a globális körökhöz, hanem érzelmileg is. Egyik írásában néhány éve kijelentette, hogy ha német patriotizmusról beszélnek neki, akkor egész egyszerűen hányinger jön rá.

További Vélemény híreink

A világgazdaság óriáspolipja (2. rész)

A nyilvánvalóan kozmopolita alkancellárhoz képest Scholz valamivel régi vágásúbb politikus, aki még nem akkora globalista, mint a Zöldek vezetői, az ő esetében inkább a pénzügyi érdekeltségek a meghatározók. Például Annalena Baerbockhoz, a Zöldek társelnökéhez, a jelenlegi külügyminiszterhez képest nagyon nem „progresszív” és kozmopolita. Utóbbi ugyanis nem kevesebbet tett a hazafiság jegyében, mint hogy nem mást, mint az amerikai állampolgárságú Jennifer Morgant, a Greenpeace vezetőjét választotta ki államtitkárának a nemzetközi klímapolitikai ügyek területén…

Azt hiszem, Németországot jelenleg olyan politikusok vezetik, akik nem a német nemzeti érdekek, hanem a globális pénztőke érdekeinek megfelelően kormányozzák az országot. És ez óriási baj és csapás Európa számára. Mindez az orosz–ukrán háború, illetve az energiaválság idején kifejezetten tragikus Európa jövője szempontjából.

További Vélemény híreink

A világgazdaság óriáspolipja (3. rész)

A végére egy német szerző írásából idéznék néhány sort. Az egykori Bundestag-munkatárs, Sebastian Friebel már 2020-ban így látta a német politikai életben bekövetkezett változásokat: „A pénzügyi szektor betelepítette a saját embereit a politikai élvonalba – és ezt mi tehetetlenül szemléltük. […] Ez a változás korántsem véletlen, hanem végeredménye egy évtizedes politikának, amely a leggazdagabb 0,01 százaléknak kedvez. […] A világ legnagyobb pénzügyi konszernje, a BlackRock időközben egészen hivatalosan tanácsokat ad az EU-nak pénzügyi kérdésekben. Képes lenne a pénzügyipar a politika befolyásolását ennél is nyilvánvalóbban csinálni?”