A 30 százalékos tulajdonrész valóban ajándék?

Itt a legnagyobb a félreértés veszélye. A 2026. augusztusi rendelettervezet nem ingyenes önkormányzati tulajdonrészről ír, hanem legfeljebb 30 százalékos vételi jogról. Ezt a lehetőséget a jogosult piaci értéken gyakorolhatja.

Egy 100 MW-os projekt esetébenben nagyjából 5 milliárd forint körül lehet egy 30 százalékos részesedés ára. Ez nem aprópénz egy magyar önkormányzatnak, különösen egy kisebb település esetében. Ha hitelből kell előteremteni ezt az összeget, akkor a kamatot és a törlesztést is ki kell majd gazdálkodni az osztalékbevételekből.

Az első években, illetve a fent említett negatív forgatókönyvek esetén valószínű, hogy a projekt nem tud majd osztalékot fizetni. Egy ilyen esetben az önkormányzatnak más forrásból kell a kamatokat és törlesztést fizetni, mely akár adóemelést is jelenthet helyi szinten.

És akkor azzal az esettel nem is foglalkoztunk még, hogy mi történik akkor, ha az önkormányzat résztulajdonában lévő projekt csődbe megy, vagy peres ügyei lesznek. Ez ugyanis nem csak pénzügyi, de jogi kockázatokat is jelent a tulajdonos számára.

Éppen ezért az önkormányzati tulajdont nem tenném a helyi haszonmegosztás központi elemévé. Legyen lehetőség rá, de csak független pénzügyi, műszaki és jogi átvilágítás után. Egy ilyen esetben kiemelt jelentőségű lesz a kisebbségi tulajdonosi védelem, az auditjog, a hígulás elleni védelem, a kapcsolt ügyletek ellenőrzése. Emellett nem szabad megengedni olyan korlátozás nélküli póttőke-kötelezettséget, amely később a település alapfeladatainak finanszírozását veszélyeztetheti.

Érdemes azon is elgondolkozni, hogy mennyire feladata egy önkormányzatnak az, hogy az energiapiacon aktív szereplőként kitettséget vállaljon. Ha ugyanis nem rendelkezik a megfelelő szakmai tudással és ismeretekkel, akkor egy ilyen kaland könnyen túl kockázatossá válhat számára.

Ki kapja a pénzt?

A földbérletnél is árnyaltabb a helyzet, mint azt elsőre gondolnánk. Itt a bevétel nagyon is valós lehet, csak nem feltétlenül részesedik belőle minden olyan szereplő, aki a beruházás terheit viseli.

A pénzt jellemzően annak a földnek a tulajdonosa kapja, amelyen a turbina, az út, a kábel vagy az alállomás elhelyezkedik. A néhány méterrel arrébb lakó család már nem feltétlenül kap semmit, még akkor sem, ha az ő házából látszik leginkább a turbina, őt érinti legjobban az árnyékvetés, vagy az ő utcáján halad át az építési forgalom.

Ez a projekt egyik legnehezebb elosztási problémája. A bérleti díj telekhatárhoz kötődik. A helyi adó közigazgatási határhoz. Eközben a zaj, a látvány és a forgalom egyik határt sem tiszteli. Marvin Schütt 2024-es cikke 25 tanulmány 720 becslését összesítve átlagosan 0,68 százalékos ingatlan-értékcsökkenést becsült körülbelül három kilométeres távolság esetében. Más, modern és nagy turbinákat vizsgáló kutatások a közvetlen környezetben ennél jóval nagyobb veszteségeket is találtak.

Fontos kiemelni, hogy a negatív ingatlanár-hatás helyszínfüggő, ezért beruházásonként és helyszínenként érdemes mérni. Ha egy projekt környezetében bizonyíthatóan értékvesztés történik, akkor mindenképpen érdemes lenne független kompenzációs vagy ingatlanérték-garanciális rendszert működtetni. Így nem az kapna kizárólag pénzt, akinek történetesen a turbinatalp alatti föld van a nevén, hanem az is, aki az externális költségeket viseli.

700 méter, ami minden problémát megold?

A 650/2023. (XII. 28.) Kormányrendelet szerint beépítésre szánt területen, valamint annak határától számított 700 méteres védőzónában nem helyezhető el szélerőmű, az ipari, kiemelt beruházásokra vonatkozó kivétellel. Fontos azonban kiemelni, hogy ez egy jogi minimum, nem jelent fizikai hatótávot.

Ugyanez igaz a madár- és denevérvédelemre is. Vannak olyan területek, ahol megfelelő elhelyezéssel alacsony a kockázat, és vannak olyan vonulási vagy élőhelyi adottságok, ahol időszakos leállítás szükséges. Ennek azonban termelési költsége van, amit már a beruházáskor érdemes megbecsülni.

Jó nekünk a gyorsabb engedélyezés?

A gyors engedélyeztetés önmagában sosem rossz cél. Egy szélerőmű projektnél is fontos a kiszámítható beruházási környezet. Az éveken át elhúzódó adminisztratív bizonytalanság senkinek sem jó. A rövid határidő viszont csak akkor működik, ha a másik oldalon is megvan a szakmai kapacitás.

Egy kisebb önkormányzat esetében nem feltétlenül reális elvárás az, hogy néhány hét alatt elbírálnak egy több ezer oldalas környezeti, műszaki, pénzügyi és szerződéses dokumentációt. A fejlesztő oldalán mérnökök, ügyvédek és pénzügyi tanácsadók dolgoznak. Ugyanezt egy kis település saját apparátusától nem lehet reálisan elvárni.

A gyorsítás így csak akkor valósítható meg, ha az állam biztosítja a finanszírozást a beruházótól szakmailag független önkormányzati tanácsadók megbízására. Ez lehetne a garanciája annak, hogy a jól átvizsgált szerződésből később kevesebb per, konfliktus és politikai vita legyen.

Milyen rendszer kellene Magyarországnak?

A beruházásokhoz fontos lenne előre rögzített, inflációkövető közösségi hozzájárulást is kapcsolni. Ennek egy része a közvetlenül érintett szomszédsághoz kerülhetne, nem csak a közvetlen földtulajdonosokhoz. Az utak állapotát az építkezés előtt fel kellene méretni egy független szervezettel, a helyreállítást pedig bankgaranciával biztosítani.

Ugyanez szükséges az erőmű élettartamának végén esedékes feladatok tekintetében is. A bontás és rekultiváció fedezetéről nem húsz év múlva kellene alkudozni. Az indexált leszerelési pénzalapot már az építés előtt létre kellene hozni, majd időszakonként felülvizsgálni.

A fenti javaslatok minden szereplő érdeke, így a kormánynak is. Egy rosszul kialakított projekt első éveiben gyorsabbnak és olcsóbbnak tűnhet, a konfliktusok költsége viszont később óriási lehet. A kiszámítható kompenzáció, az előre finanszírozott garanciák és az átlátható helyi részvétel kis mértékben drágíthatják a beruházást, azonban csökkentik a társadalmi, jogi és végrehajtási kockázatot.

Magyarországnak nem egyszerűen több szélerőmű-kapacitásra van szüksége, hanem olyan projektekre, amelyek a következő húsz-harminc év során csak áramot termelnek, nem pedig vitákat, konfliktusokat, fizetési nehézségeket, hosszú és elhúzódó pereket.

A cikk szerzője a BCE egyetemi docense, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)