idezojelek

Boldog nyomorultak

Nemzeti hősök születtek Helsinkiben, magyar csodáról beszélt a világ.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Kedd óta a székesfehérvári Olimpiai parkban áll Melocco Miklós alkotása, az 1952-es Helsinki Olimpia Világhírű Magyar Hősei emlékmű. Jeles helyen. Hogy miért az egykori koronázóvárosba, miért nem Budapestre került a szobor? Jó kérdés. 

A főváros mai urainak, finoman fogalmazva, nem kellett – ahogyan ifjú hangadóinak sem kellett évekkel korábban a budapesti olimpia. Ők ilyenek. Nekik Időkerék, Vaskefe és Pride kell.  

Prohászka Ottokár püspök 1947-ben Budapesten ledöntött szobra is Székesfehérváron áll. Két Magyarország.

Egy polcon álló, nyitott könyvet ábrázol a hatalmas fehér szobor, mintegy figyelmünkbe ajánlva a magyar sport mindmáig legfényesebb fejezetét, benne bajnokaink névsorával.

Soha még olyan sikeres olimpiai küldöttségünk nem volt, mint hetven esztendeje, azon a nyári játékokon: tizenhat arany-, tíz ezüst- és tizenhat bronzérem, az országok versenyében pedig a harmadik helyezés. Nemzeti hősök születtek Helsinkiben, bajnokainkat egy emberként emelte vállára a diadalittas ország. Magyar csodáról beszélt a világ.

Hét évtized szaladt el, ám az idő csak fényesítette a medáliákat. Lehet mondani, csak nőtt bennünk a nemzeti büszkeség.

Az emlékmű felirata arra emlékeztet, hogy a helsinki olimpia a magyar nép egyetlen szabad kiáltása volt – így igaz. 1952-őt írtunk, a hazai kommunizmus talán legelvadultabb esztendejét. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatalma csúcsán terpeszkedő Rákosi Mátyás elképesztő hadiiparosítási programot erőltetett a megfélemlített országra. Elkerülhetetlennek mondott újabb világháborúra készült a sztálinista hatalom. 

Az ipart már korábban „mozgósítási mértékűre” tervezték, holott a gazdaság összeomlás-közeli állapotba volt. Az elképesztő garral induló nehézipari beruházásoknál hatalmas lemaradások mutatkoztak, a mezőgazdasági termelés visszaesett, az ipari vállalatoknál óriási veszteségek képződtek. Persze az adatokat nem publikálták, a lakosság ezekről semmit nem tudhatott. (Bár sejtette.) 

A „munkásosztály és a vele szövetséges parasztság” kizárólag a sikerpropagandát kapta. 1952 környékén nincs olyan nap, amikor az újságok vagy a rádió (televízió még nem volt) ne tudósítana valami, minden korábbit túlszárnyaló sikerről, sztahanovista „munkacsatahősökről”. Szinte röpködtek a 300-400 százalékos teljesítmények… A Szabad Nép a gaz imperialisták ármánykodása mellett egyebet sem közölt, csak diadaljelentéseket.

Ám bármennyire furcsa, a gátlástalan diktatúrának komoly szerepe volt abban, hogy a magyar sport ezekben az esztendőkben elképesztő magasságokba jutott.

Vergődött az ország, de szárnyalt a magyar sport. Micsoda ellentmondás!

Rákosi ugyanis fölismerte az élsportban rejlő mozgósító erőt, a propagandalehetőséget – de főképp a szelepet, amellyel némiképp kiereszthető lett a társadalmi feszültség gőze. Szovjet mintára bevezette a központosított, a katonai készenlét fejlesztésére is kiválóan alkalmas Munkára, harcra kész mozgalmat, az „MHK-t”. (Bár tegyük hozzá, akkor még nem volt elpuhulva a Horthy-korszak leventemozgalmán edződött fiatalság.) 

Meg aztán, ha egy nemzetet bűntudatban, kisebbségi érzésben tartanak, mindenbe belekapaszkodik, ami az identitását erősíti. Oly időket éltünk, amikor a megnyomorított, lelkileg megalázott ország csak sportolóinak győzelmében reménykedhetett.

A ravasz vezér a nemzetgazdaság kétségbeejtő állapota dacára óriási pénzekkel támogatta az élsportot. Minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, nagyüzemekhez csatolta a versenysportot – a Dózsa például a Belügyminisztériumhoz, a Kispest a honvédséghez, a Bástya az ÁVH-hoz került, a vidéki sportköröket bányászvállalatok, kohászatok, nagyobb állami gazdaságok kezébe adta. 

Megnézhette magát az az ágazat, amelyik nem ajnározta kellőképpen az élsportot. Jöttek is az elképesztő eredmények: győzelmek, Európa- és világcsúcsok, fényes medáliák.

És jött a helsinki tizenhat arany. (Rákosi Mátyás olvasatában: „az imperialisták felett aratott totális győzelem”.)

Boldog nyomorultak lettünk azon az ötvenkettes olimpián. 

Borítókép: Az 1952-es olimpián résztvevő magyar sportolók tiszteletére állított emlékmű, Melocco Miklós szobrászművész alkotása a székesfehérvári Olimpiai Parkban az avatás napján, 2022. október 11-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A Hunyadi-film és a román mítoszok

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A pöcegödör legalján

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szalai Ádámot újra kísérti az ellentmondás

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Hígtrágya és pogrom Hollandiában

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.