A hatalma csúcsán terpeszkedő Rákosi Mátyás elképesztő hadiiparosítási programot erőltetett a megfélemlített országra. Elkerülhetetlennek mondott újabb világháborúra készült a sztálinista hatalom. 

Az ipart már korábban „mozgósítási mértékűre” tervezték, holott a gazdaság összeomlás-közeli állapotba volt. Az elképesztő garral induló nehézipari beruházásoknál hatalmas lemaradások mutatkoztak, a mezőgazdasági termelés visszaesett, az ipari vállalatoknál óriási veszteségek képződtek. Persze az adatokat nem publikálták, a lakosság ezekről semmit nem tudhatott. (Bár sejtette.) 

A „munkásosztály és a vele szövetséges parasztság” kizárólag a sikerpropagandát kapta. 1952 környékén nincs olyan nap, amikor az újságok vagy a rádió (televízió még nem volt) ne tudósítana valami, minden korábbit túlszárnyaló sikerről, sztahanovista „munkacsatahősökről”. Szinte röpködtek a 300-400 százalékos teljesítmények… A Szabad Nép a gaz imperialisták ármánykodása mellett egyebet sem közölt, csak diadaljelentéseket.

Vergődött az ország, de szárnyalt a magyar sport. Micsoda ellentmondás!

Rákosi ugyanis fölismerte az élsportban rejlő mozgósító erőt, a propagandalehetőséget – de főképp a szelepet, amellyel némiképp kiereszthető lett a társadalmi feszültség gőze. Szovjet mintára bevezette a központosított, a katonai készenlét fejlesztésére is kiválóan alkalmas Munkára, harcra kész mozgalmat, az „MHK-t”. (Bár tegyük hozzá, akkor még nem volt elpuhulva a Horthy-korszak leventemozgalmán edződött fiatalság.) 

Meg aztán, ha egy nemzetet bűntudatban, kisebbségi érzésben tartanak, mindenbe belekapaszkodik, ami az identitását erősíti. Oly időket éltünk, amikor a megnyomorított, lelkileg megalázott ország csak sportolóinak győzelmében reménykedhetett.

A ravasz vezér a nemzetgazdaság kétségbeejtő állapota dacára óriási pénzekkel támogatta az élsportot. Minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, nagyüzemekhez csatolta a versenysportot – a Dózsa például a Belügyminisztériumhoz, a Kispest a honvédséghez, a Bástya az ÁVH-hoz került, a vidéki sportköröket bányászvállalatok, kohászatok, nagyobb állami gazdaságok kezébe adta. 

Megnézhette magát az az ágazat, amelyik nem ajnározta kellőképpen az élsportot. Jöttek is az elképesztő eredmények: győzelmek, Európa- és világcsúcsok, fényes medáliák.

És jött a helsinki tizenhat arany. (Rákosi Mátyás olvasatában: „az imperialisták felett aratott totális győzelem”.)

Boldog nyomorultak lettünk azon az ötvenkettes olimpián. 

Borítókép: Az 1952-es olimpián résztvevő magyar sportolók tiszteletére állított emlékmű, Melocco Miklós szobrászművész alkotása a székesfehérvári Olimpiai Parkban az avatás napján, 2022. október 11-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)