idezojelek

Boldog nyomorultak

Nemzeti hősök születtek Helsinkiben, magyar csodáról beszélt a világ.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Kedd óta a székesfehérvári Olimpiai parkban áll Melocco Miklós alkotása, az 1952-es Helsinki Olimpia Világhírű Magyar Hősei emlékmű. Jeles helyen. Hogy miért az egykori koronázóvárosba, miért nem Budapestre került a szobor? Jó kérdés. 

A főváros mai urainak, finoman fogalmazva, nem kellett – ahogyan ifjú hangadóinak sem kellett évekkel korábban a budapesti olimpia. Ők ilyenek. Nekik Időkerék, Vaskefe és Pride kell.  

Prohászka Ottokár püspök 1947-ben Budapesten ledöntött szobra is Székesfehérváron áll. Két Magyarország.

Egy polcon álló, nyitott könyvet ábrázol a hatalmas fehér szobor, mintegy figyelmünkbe ajánlva a magyar sport mindmáig legfényesebb fejezetét, benne bajnokaink névsorával.

Soha még olyan sikeres olimpiai küldöttségünk nem volt, mint hetven esztendeje, azon a nyári játékokon: tizenhat arany-, tíz ezüst- és tizenhat bronzérem, az országok versenyében pedig a harmadik helyezés. Nemzeti hősök születtek Helsinkiben, bajnokainkat egy emberként emelte vállára a diadalittas ország. Magyar csodáról beszélt a világ.

Hét évtized szaladt el, ám az idő csak fényesítette a medáliákat. Lehet mondani, csak nőtt bennünk a nemzeti büszkeség.

Az emlékmű felirata arra emlékeztet, hogy a helsinki olimpia a magyar nép egyetlen szabad kiáltása volt – így igaz. 1952-őt írtunk, a hazai kommunizmus talán legelvadultabb esztendejét. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hatalma csúcsán terpeszkedő Rákosi Mátyás elképesztő hadiiparosítási programot erőltetett a megfélemlített országra. Elkerülhetetlennek mondott újabb világháborúra készült a sztálinista hatalom. 

Az ipart már korábban „mozgósítási mértékűre” tervezték, holott a gazdaság összeomlás-közeli állapotba volt. Az elképesztő garral induló nehézipari beruházásoknál hatalmas lemaradások mutatkoztak, a mezőgazdasági termelés visszaesett, az ipari vállalatoknál óriási veszteségek képződtek. Persze az adatokat nem publikálták, a lakosság ezekről semmit nem tudhatott. (Bár sejtette.) 

A „munkásosztály és a vele szövetséges parasztság” kizárólag a sikerpropagandát kapta. 1952 környékén nincs olyan nap, amikor az újságok vagy a rádió (televízió még nem volt) ne tudósítana valami, minden korábbit túlszárnyaló sikerről, sztahanovista „munkacsatahősökről”. Szinte röpködtek a 300-400 százalékos teljesítmények… A Szabad Nép a gaz imperialisták ármánykodása mellett egyebet sem közölt, csak diadaljelentéseket.

Ám bármennyire furcsa, a gátlástalan diktatúrának komoly szerepe volt abban, hogy a magyar sport ezekben az esztendőkben elképesztő magasságokba jutott.

Vergődött az ország, de szárnyalt a magyar sport. Micsoda ellentmondás!

Rákosi ugyanis fölismerte az élsportban rejlő mozgósító erőt, a propagandalehetőséget – de főképp a szelepet, amellyel némiképp kiereszthető lett a társadalmi feszültség gőze. Szovjet mintára bevezette a központosított, a katonai készenlét fejlesztésére is kiválóan alkalmas Munkára, harcra kész mozgalmat, az „MHK-t”. (Bár tegyük hozzá, akkor még nem volt elpuhulva a Horthy-korszak leventemozgalmán edződött fiatalság.) 

Meg aztán, ha egy nemzetet bűntudatban, kisebbségi érzésben tartanak, mindenbe belekapaszkodik, ami az identitását erősíti. Oly időket éltünk, amikor a megnyomorított, lelkileg megalázott ország csak sportolóinak győzelmében reménykedhetett.

A ravasz vezér a nemzetgazdaság kétségbeejtő állapota dacára óriási pénzekkel támogatta az élsportot. Minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, nagyüzemekhez csatolta a versenysportot – a Dózsa például a Belügyminisztériumhoz, a Kispest a honvédséghez, a Bástya az ÁVH-hoz került, a vidéki sportköröket bányászvállalatok, kohászatok, nagyobb állami gazdaságok kezébe adta. 

Megnézhette magát az az ágazat, amelyik nem ajnározta kellőképpen az élsportot. Jöttek is az elképesztő eredmények: győzelmek, Európa- és világcsúcsok, fényes medáliák.

És jött a helsinki tizenhat arany. (Rákosi Mátyás olvasatában: „az imperialisták felett aratott totális győzelem”.)

Boldog nyomorultak lettünk azon az ötvenkettes olimpián. 

Borítókép: Az 1952-es olimpián résztvevő magyar sportolók tiszteletére állított emlékmű, Melocco Miklós szobrászművész alkotása a székesfehérvári Olimpiai Parkban az avatás napján, 2022. október 11-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Életen innen, halálon túl

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Háborús német, békés amerikai

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

Hatszáz napnyi gyötrelem

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A boldog, elégedett Nyugat

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.