A világ minden kétséget kizáróan megbolondult. Még a természet is kifordult önmagából. Idén is ingujjban faragtuk talpába a karácsonyfát, és mire felporszívóztuk az utolsó fenyőtüskét is a szőnyegről, előbújtak a hóvirágok a kertben. Eltűntek az évszakok, hol hidegcseppek, hol trópusi hőhullámok kínoznak bennünket minden felismerhető rend vagy emberi ésszel felfogható oksági összefüggés nélkül. De ez a kisebbik gond.
A nagyobb veszélyt mi, emberek jelentjük magunkra nézvést. Ukrajnában mindenki végső győzelemre törekszik anélkül, hogy meg tudnák mondani, mit is jelent az. Egyre több fegyvert szállítanak a térségbe, és áldatlan versengés alakult ki abban, ki tud egyetlen rakétacsapással több embert elpusztítani. Nem lehetünk biztosak abban, hogy nem jut eszébe egy elvetemültnek az atomarzenált is bevetni, amelynél nincs hatékonyabb eszköz az élet feltételeinek felszámolására.
Közben azt próbálják elhitetni velünk, hogy ez a mi háborúnk is, szerencsétlen vágóhídra hajtott ukrán katonák az európaiságot, a demokratikus alapértékeket védelmezik felperzselt földjeiken, ahol nemhogy demokrácia nincsen, de lassan hiányozni kezd a normális emberi élet minden feltétele, zuhanórepülésben a gazdaság, és hiába öntik számolatlanul a milliárdokat a működés látszatának fenntartására a térségbe, tízezrével menekülnek onnan naponta azok, akiknek van rá lehetőségük.
Világos azonban, hogy valakik rengeteget keresnek a kialakult helyzetben, ezért elhúzódó háborús viszonyokra érzékenyít bennünket az ebben érdekelt propaganda.
A legabszurdabb az Európai Unió viselkedése. Teljesen világos, hogy az Oroszországot megbüntetni szándékozó önsorsrontó szankciós politika teljesen elhibázott; okoz némi fejtörést, érdeksérelmet az agresszornak is, de közben totális összeomlással fenyegeti a kontinens gazdaságát.
Ha nem lenne olyan az időjárás, mint amire utaltam az elején, az orosz energiahordozók hiánya már ezen a télen óriási gondot okozott volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az újabb és újabb szankciók bevezetését acsarkodva követelő országok azért soha nem látott mértékben növelték kereskedelmi forgalmukat az oly nagyon elítélt Oroszországgal. Egy dolog a jóemberkedés, de valamiből élni kell ugyebár.
Érdekes kérdés az is, milyen állapotban van az az Európa, amit állítólag az ukránok védenek meg nekünk a keletről fenyegető despotikus rémuralommal szemben. Csak ámultunk a német nagyvárosokból szilveszterkor érkezett képeken, amelyeken elállatiasodott hordák tűzijáték-rakétákkal, petárdákkal, feltépett aszfaltdarabokkal, utcakövekkel támadtak mentőkre, tűzoltókra, rendőrökre, vagyis mindenkire, akik szemükben a német államot akkor és ott megtestesítették.
Szintet lépett az utcai erőszak, pedig már az érthetetlen volt, miért tűrik az európai polgárok, hogy tömegesen erőszakolják meg asszonyaikat, lányaikat a félresiklott integrációs politika vesztesei. Az idén azonban jól kivehetően megtámadták a német államot, demonstrálva, mit gondolnak az őket befogadó, mindennel ellátó berendezkedésről. És milyen szerencse, hogy egyelőre csak ilyen kezdetleges eszközökhöz tudtak nyúlni, és közel ötven egyenruhás megsérült ugyan, de hála istennek, senki nem halt meg.
A józanul gondolkodó, az európai értékeket még komolyan féltő európaiak egy emberként kiáltottak fel: azonnal beazonosítani és kitoloncolni valamennyi elkövetőt a kontinensről. Fejezzék ki eltorzult férfiasságukat odahaza a szülőföldjük élhetőbbé tétele során, ne itt erőszakoskodjanak. Ehelyett miről folytatnak terméketlen vitát a német hatóságok szakemberei? Arról, hogy szabad-e vizsgálni származását a dühöngőknek, és mekkora felelőssége van a befogadó társadalomnak abban, hogy szegény befogadottak ennyire elégedetlenek. Az ember esze megáll.
Nem árt odafigyelni azokra a hírekre sem, amelyek arról számoltak be, hogy kiképzett afgán katonai parancsnokokat kapcsoltak le a szerb rendőrök, akik valamilyen számunkra érthetetlen okból az unió területére akartak eljutni. Mi lesz itt jövőre a szilveszteri buliban?
A legszomorúbb az, hogy Európa tönkreteszi magát az illegális bevándorlók hordáinak segítsége nélkül is. Az ünnepi időszak híre volt az is, hogy a pedofíliát és a pedofilokat megértő hangnemben bemutató színdarabot készítenek a Theater unterm Dach színházban, melyet a berlini városi tanács és egy német állam által finanszírozott művészeti program is támogat. A produkciót Luke Malone amerikai újságíró cikke ihlette, aki meginterjúvolt egy három és nyolc év közötti kisgyermekek iránt érdeklődő pedofilt, és következetesen szexuális irányultságként hivatkozik írásában a pedofíliára.
A színdarab készítői pedig egyenesen azt állítják, hogy durva leegyszerűsítések és bűnügyekkel kapcsolatos félreértések alakították ki a pedofilokról a társadalomban jelenleg élő képet. A pedofil tehát nem undorító bűnöző ezeknek a haláltáncművész balliberálisoknak a szemében, hanem kiskorúak iránt vonzódó személy. Szerintem elcsodálkoznának a jó dolgukban meghibbant csepűrágók, ha néhány édesanya és édesapa durva leegyszerűsítésnek, netán bűnügyi félreértésnek titulálná, hogy az önbíráskodást nem engedik meg a törvények, és úgy elvernék ezeket az idiótákat, hogy az újévkor megsérült rendőröknek kelljen kitámogatni őket a kórházi vécébe, ha rájuk jön a szükség.
Ennyiből is jól kiolvasható, mi a baj Magyarországgal az Európai Unióban, miért tartják vissza a nekünk járó pénzeket, miért próbálják megbuktatni minden eszközzel a nemzeti kormányt. Teljes mértékben elhibázottnak, egyenesen önsorsrontónak tartjuk az oroszok elleni szankciós politikát, súlyos tévedésnek gondoljuk az illegális bevándorlás támogatását, a tömeges migráció pozitív megítélését, és a törvény erejével tartjuk távol kiskorú gyermekeinktől az LMBTQ-, valamint a genderpropagandát.
Ennyi elég ma ahhoz, hogy saját szövetségeseink fenekedjenek ránk, hogy állítólagos barátaink a legképtelenebb vádakkal illessenek bennünket. Például azzal, hogy a kormány szétlopta az országot, itt rendszerszintű a korrupció, ami súlyosan veszélyezteti az uniós költségvetés érdekeit.
Mondja ezt az a nemzetközi baloldal, amelynek hazai lerakata hárommilliárd forintnyi guruló dollárral nem tud elszámolni a rendszerváltás óta eltelt harminckét év legsúlyosabb választási botrányában, brüsszeli elvtársaik pedig csapatostul buktak bele az évszázad megvesztegetési botrányába, amit Katar-gate néven emlegetünk, bár a marokkói titkosszolgálat is érintett lehet.
Az ember csak kapkodja a fejét, nem akarja elhinni, hogy amit lát, az a valóság, és nem valami ócska börleszk, vagy vásári szemfényvesztés. Ilyen viszonyok között azon sem lepődnénk meg igazán, ha január végére virágba borulnának az almafák.
