Igaz, ettől csak árnyalatokban különbözik a baloldal teljes egészére jellemző keresztényellenesség és egyházgyűlölet, aminek jegyében Nyugat-Európában sorra-rendre távolítják el a közintézményekből a keresztény jelképeket, meghurcolják a hitüket nyilvánosan megvallókat, kitörlik Európa szellemi-erkölcsi alapjai közül a Krisztus-hitet – holott megmásíthatatlan tény, hogy a valódi Európa a hellén filozófia, a római jog és az ezeket egyszerre megtermékenyítő, integráló és a mába átmentő keresztény etika hármasságán, és csakis ezek együttesén alapul.
„A szabadkőművesek célja, hogy megszabadítsák Európát a kereszténységtől. Ennek megvalósításához minden eszközt hajlandók bevetni, lobbierejüket kihasználva az unió vezetői közé is beférkőztek” – mondta a Magyar Jelen portálnak adott karácsonyi interjúban Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek. És a jelek szerint egyházi körökbe is.
Egyes bajor katolikus püspökök homoszexuális párokat áldanak meg, sőt minden isteni és egyházi paranccsal, tilalommal szembeszállva esketnek is. Őszintén szólva meglepő, hogy e személyeket nem távolítják el az egyház kötelékéből, a nyílt engedetlenségért ugyanis ez a büntetés jár. „Ez már nem kereszténység, ez már Krisztus-ellenesség” – fogalmazott a botrányos viselkedés kapcsán Márfi Gyula.
„Már eddig is sok antikrisztus lépett föl. […] Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. De rajtuk kellett nyilvánvalóvá lennie, hogy nem mindenki tartozik közénk” – olvassuk Szent János apostol első levelében. Korunkra alkalmazva e megállapítást világossá válik, hogy ma a liberalizmus mételye a hamis próféták által támadja a kereszténységet. A liberalizmus – nevezzék bár progressziónak vagy felvilágosodásnak, divatosan woke-nak – sokszínűséget, toleranciát prédikál, valójában azonban gyűlöl és elpusztít mindent, ami rajta kívül van.
„A felvilágosodás nem talált, de nem is keresett igazságot, mert a jellegzetesen felvilágosodott gondolkozók egyetlen, ismételten és hangsúlyozottan egyetlen tevékenysége sem az igazságkutatás volt, hanem bosszúhadjárat az egyház és a kereszténység és a vallás és a spiritualitás ellen, és (egészen kevés kivétellel) minden, az utóbbi négyszáz év alatt kimondott gondolat nem az igazságkutatás, hanem az egyházon való bosszú jegyében keletkezett, éppen ezért a fundamentum absolutum szempontjából zérusnak tekinthető, mintha senki sem mondott volna semmit” – írja nagy bölcselőnk, Hamvas Béla.
Ez a liberalizmus hatja át azokat a magukat kereszténynek mondó propagandistákat is, akik valójában meghamisítják a keresztény tanítást.
„Jó érzés számomra az, hogy el tudom fogadni a másik embert, legyen bármilyen szempontból más, mint én. És ez az érzés örömmel és felszabadultsággal tölt el. Mert a másik embernek úgy tudok örülni, ahogy ő van” – mondja például a keresztény-nemzeti tábort és az egyházat rendre gyűlölettirádákban támadó Perintfalvi Rita végzett teológus, a Grazi Egyetem katolikus fakultásának tanára, aki magát progresszív kereszténynek vallja.
„Szeretnénk előmozdítani a valódi, egymást kölcsönösen gazdagító párbeszédeket, támogatni, erősíteni kívánjuk a közösségeket és a közösségi szemléletet, továbbá hozzá kívánunk járulni, hogy nagyobb nyitottsággal forduljunk egymáshoz, jobban elfogadva, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki hordozhat értékeket” – ez a magát szintén kereszténynek valló Szemlélek blog hitvallásából való.
Márpedig mindez visszafogottan értékelve is tévtanítás. Liberális kereszténység ugyanis nincs. Aki a kereszténységre bármilyen jelzőt aggat, az eltéríti, meghamisítja azt. A liberalizmus ellentétes a kereszténységgel. „Elvont eszméket ültet át erőszakosan, tekintet nélkül a történeti fejlődésre. Így minden téren oktalan, erőszakos és veszedelmes helyzeteket produkál. Nem veszi tekintetbe, hogy az élet nem mechanikus, hanem organikus. A liberalizmus hórihorgas, holdkóros, kimángorolt lelkű léhűtőket állít a világba. Olyanokat, akik nem növekednek, hanem kinyújtottak, s akik összeroskadnak ürességük terhe alatt” – állapítja meg pontosan nagy székesfehérvári püspökünk, Prohászka Ottokár Az egyház demokráciája című munkájában.
Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy minden létező jelenséget egyenértékűnek kell tekinteni, és úgy kell elfogadni, ahogy van. Épp ellenkezőleg. A relativizmus ellen küzdeni kell, világosan különbséget téve jó és rossz, helyes és helytelen, erény és bűn között.
Bár mindannyian újra és újra elbukunk, ez nem ok a beletörődésre, még kevésbé a kudarcok vagy mások vétkeinek elismerő elfogadására. Mert Szent Ágostonnal szólva „jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani”. Ugyanő tanítja Vallomásaiban, hogy „a vétkeket, melyek természet ellen vannak, mindenkor és mindenhol gyűlölnünk és büntetnünk kell […]”.
Ellentmondana ez a szeretet parancsának? Egyáltalán nem. Ha elfogadjuk embertársainkat a rosszban, akkor nem könyörületesek vagyunk, hanem cinkosok. A rossz eltűrése, különösen tüntető támogatása nem szeretet, hanem az igazság cinikus megtagadása, a bűn felmagasztalása. Nincs épeszű ember, aki valamely barátja, netán családtagja drogfüggővé válása láttán ahelyett, hogy igyekezne segíteni neki kiszabadulni a rabságból, még támogatná is a méreg beszerezésében. Mégis, az úgynevezett liberális keresztények így tesznek. Az egészséges életállapottal egyenértékűnek, mi több, büszkén támogatandónak hirdetnek az ördög hatalma alá került létállapotokat, megbélyegezve azokat, akik nem így tesznek, hanem a tanítás szerint cselekszenek. Jézus nem azt mondta, hogy mindenkit ellenvetés nélkül úgy kell elfogadni, ahogy van. Ő megkülönböztette a jót és a rosszat, megtagadva és kirekesztve utóbbit. Nem azt mondta, hogy a lepra értéket hordozó állapot, hanem azt mondta a benne szenvedőnek: „Akarom, hogy tisztulj meg!” És nem folytatott „egymást kölcsönösen gazdagító” párbeszédet a sátánnal, hanem azt mondta: „Távozz tőlem!”
