Egy éve tart az orosz–ukrán háború

Pontosan egy éve kezdődött a háború Ukrajnában. A kora hajnali órákban Vlagyimir Putyin elrendelte a légicsapások és a szárazföldi invázió megindítását orosz, fehérorosz és szakadár területekről. Az első napokban kevesen gondolták, hogy a konfliktus több évig elhúzódhat, ma viszont már alig van olyan elemző, aki komolyan reménykedne abban, hogy a háború idén véget érhet. Mi történt az elmúlt évben, és mire számíthatunk a közeljövőben?

Ma már világosan látjuk, hogy az orosz hadvezetés számos tekintetben elszámolta magát. Minden bizonnyal úgy kalkuláltak, hogy több tényező is hozzásegítheti őket a gyors győzelemhez. Arra készülhettek, hogy az ukrán katonák nem fogják felvenni a harcot a kezdetben kilátástalannak tűnő csatában, hisz még amerikai barátaik is azzal riogatták őket, hogy Kijev három nap alatt elesik. Arra is számíthattak, hogy Dél- és Kelet-Ukrajna orosz ajkú népessége fellázad, valamint abban is bízhattak, hogy Zelenszkij elnök elveszíti az ellenőrzést az ukrán politikai elit felett. A három fenti forgatókönyv közül akárcsak az egyik bekövetkezett volna, akkor az ukrán ellenállás nem tart ki ilyen sokáig.

Nem így történt. Az ukrán fegyveres erők hősies, ádáz ellenállást mutattak és útját állták az orosz előrenyomulásnak először keleten Harkivnál, azután északon Kijevnél, majd délen Mikolajivnél. Keleten ugyan nem sikerült teljesen megállítani az oroszokat, de a Donbaszban legalább sikerült annyira lelassítani őket, hogy az tulajdonképpen egyenértékű legyen a frontvonal megmerevedésével.
Ez a patthelyzet vezetett ahhoz, hogy török és izraeli közvetítéssel komoly béketárgyalások induljanak az ukránok és az oroszok között, amelyek március végén Isztambulban csúcsosodtak ki. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov, valamint ukrán kollégája, Dmitro Kuleba személyes találkozójuk során nagyon közel kerültek a fegyvernyugvás eléréséhez, ám a körvonalazódó béketerv tragikus gyorsasággal összeomlott. Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnök később elmondta, ő úgy érzékelte, hogy Nyugatról – elsősorban Londonból – érkezett az a nyomás, amely következtében Zelenszkij elnök kihátrált a megállapodásból.

A háború ekkor új fázisba lépett. Az oroszok kivonultak Észak-Ukrajnából, és védekezésre rendezkedtek be Harkiv és Herszon megyében. Eközben a Donbaszban befejezték Luhanszk megszállását, és folytatták az ukrán ellenállás lassú felőrlését Donyeck megyében.

Kora ősszel pedig senki által el nem ismert „népszavazást” szerveztek a megszállt területek elcsatolásáról. Eközben az ukrán hadsereg felkészült egy ellentámadásra, amelyhez egyre nagyobb mennyiségben érkezett a nyugati katonai segítség – ekkor szállítottak az amerikaiak először a HIMARS tüzérségi rakétarendszerekből.
Ősszel kezdődött az ukrán hadművelet. Az offenzíva Herszon megyében indult, a Dnyeper nyugati partján található, orosz kézen lévő területek ellen, de kezdetben véres kudarcnak tűnt. A 128-as munkácsi hegyivadász dandár elsőként rohamozta meg az orosz védelmi vonalakat, súlyos veszteségeket szenvedve. Számos kárpátaljai magyar is életét áldozta Ukrajnáért a később sikeresnek bizonyuló támadás legnehezebb, kezdeti napjaiban.

Az orosz hadvezetés délre csoportosította át a tartalékokat, ami megnyitotta az utat az ukránok északi offenzívája ellen. Szeptember végén az orosz védvonalak összeomlottak Harkiv megyében, ahol az ukránok stratégiai jelentőségű csatákat nyertek. Miután elérték a kitűzött céljaikat, a kijevi hadvezetés már teljes egészében Herszonra koncentrált, és sikerült arra kényszerítenie az oroszokat, hogy vonuljanak vissza a Dnyeper keleti partjára. Ezzel azonban az ukrán őszi offenzíva kifulladt.

A háború következő szakaszát a krími híd elleni ukrán támadás hozta meg. A robbantás nem érte el a célját, a híd ugyan megrongálódott, de a közlekedés fenntartása megoldható volt. Ennek ellenére Moszkva úgy döntött, hogy büntető hadjáratba kezd: lerombolja Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Mindmáig rendszeresen támadják az orosz cirkálórakéták és drónok az ukrajnai erőműveket. Ideiglenes áramkimaradások vannak az ország egész területén.

2022 vége felé megérkeztek a frontra az orosz mozgósítás után kiképzett első friss alakulatok, ezzel párhuzamosan fokozatosan növekedni kezdett a nyomás Donyeck megyében. A magyar hírfogyasztók is megtanulták Szoledár, Bahmut és Vuhledar nevét, ahol a legintenzívebb harcok zajlottak, illetve zajlanak ma is.

Itt tartunk most, de mit hozhat a jövő? Vlagyimir Putyin elnök évértékelő beszédéből arra lehet következtetni, hogy a Kreml stratégiája nem fog változni, és a cél az ukrán haderő kivéreztetése marad. Az sincs kizárva, hogy nagyszabású offenzívára készülnek. Bár a pontos adatokat szigorúan titkolják, az ukránok óriási veszteségeket szenvedtek a háború első évében. Erre utal az a tény, hogy sorozóbrigádok járják az ország minden részét, és erőszakkal kényszerítik a férfiakat a fegyveres szolgálatra. Ezzel együtt Kijev egy újabb, nyárra időzített támadásra készül, amivel elvágnák az oroszok szárazföldi folyosóját a Krímig. Az sem zárható ki, hogy eszkalációt fontolgatnak Moldova szakadár, oroszbarát területei ellen, mivel itt található Európa legnagyobb fegyverraktára, és a hírek szerint az ukrán hadsereg lőszertartalékai vészesen fogynak.

Európában egyre több ukrán katonát képeznek ki, egyre komolyabb fegyverrendszereken. Ma már szó van harci repülőgépek átadásáról is. Egyelőre a nyugati fővárosok elzárkóznak ettől a lépéstől, de ezt a színjátékot láttuk már, tudjuk, mi a vége. A Biden-kormányzat egyértelmű célja a háború mélyítése – ezért akár nyugati „békefenntartók” bevetése sem elképzelhetetlen. A legtöbb európai szövetségesük nem tud ellenszegülni. Aki mégis, arra Washington fokozott nyomást helyez és kommunikációs támadások kereszttüzében találja magát.

Ezt Magyarországon nem kell ecsetelni, látjuk, hogyan akarnak belerángatni a háborúba – ma már nem csupán a tengerentúli baloldal által alaposan kistafírozott magyar ellenzék, de olyan amerikai diplomaták is, mint Pressman nagykövet és a USAID adminisztrátora, a háborús héja Samantha Power.

Kína kidolgozott egy olyan béketervet, amely – a magyar állásponthoz hasonlóan – azonnali tűzszüneten és a fegyverszállítások beszüntetésén alapul. Mégis hiú remény lenne abban bízni, hogy a harmadik világ vezető nagyhatalma elhozhatja Európának a fegyvernyugvást. Sem Kijevben, sem Moszkvában nem tapasztalható a békevágy szikrája sem, és Joe Biden aligha tűrné el, hogy Peking sikeresen játssza el a béketeremtő szerepét a régiónkban.

Folytatódik tehát a háború, tovább kell szenvednie az ukrán népnek. Tovább kell tűrniük az elhibázott szankciópolitika okozta gazdasági nehézségeket az európai és amerikai családoknak. Tovább kell viselniük az élelmiszer- és energiahiány következményeit azoknak a harmadik világba tartozó országoknak – bármennyire is igazságtalan mindez –, akiknek végképp semmi közük ehhez az alapvetően nyugati háborúhoz. Eltelt egy év, de a háború vége nem látszik.

A szerző az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője

Borítókép: Ukrán katonák páncélozott harcjárművel a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmut környékén az Ukrajna elleni orosz háború alatt, 2022. december 22-én (Forrás: MTI/AP/Libkos)