Mihail Afanaszjevics Bulgakov világhírű regénye, A Mester és Margarita megosztó alkotás. Van, aki rajong érte, van, aki követhetetlen zagyvaságnak tekinti, legkésőbb a tizedik oldalnál leteszi. S ez nem csupán stílus, műfaj, a szatíra kérdése, amit Bulgakov nagymesteri szinten művelt. A tartalom iránt sem lehetünk közömbösek, hogy úgy mondjam, langyosak. Mert aki nem hideg vagy forró, azt – jól tudjuk – a Mester kiköpi.
A mű legfontosabb filozofikus kérdése: kicsoda valójában Woland? A leegyszerűsített válasz szerint, amivel a leggyakrabban találkozunk, maga a sátán. Lehet. Nem tudom. Helyesebben én nem így olvastam, nem egészen így értelmezem.
Inkább úgy, hogy az isten szigorú arca. Aki felvállalja a büntetést, aki lesújt, ha úgy látja, arra van szükség. Nem sátán módjára, csakis a gonosz hatalma, sokkal inkább az egyensúly érdekében.
A világ nem szereti ezt a kényes egyensúlyt, a világ urai pedig különösen nem szeretik, ha az alattvalóik gondolkoznak, önálló véleményt alkotnak. Könnyebb úgy kormányozni, ha sémák közé vagyunk szorítva. A legegyszerűbb kategorizálás szerint ha nem tépelődünk magunk és mások cselekedeteit mérlegelve a fölött, hogy mi a jó és mi a rossz.
A világ jelenleg is így vagyon felosztva. Adott a gonosz, és adott a jó, s aki vonakodik kétségbe vonni eme kinyilatkoztatást, az maga is gyorsan a gonosz táborában találja magát.
Mit sem törődve azzal, hogy gyakran éppen eme felosztás bomlaszt meg, tép fel szeretetteljes egységet.
Ukrajnában legutóbb 2001-ben készült hitelesnek tekinthető népszámlálás. Az akkor 48,5 millió fős ország lakosságának 17,3 százaléka, tehát 8,4 millió ember vallotta magát orosznak – öt százalékkal kevesebb, mint egy évtizeddel korábban. Hogy mi áll eme drasztikus fogyatkozás hátterében, arra nincs elfogadható válasz, mindenesetre önmagában az orosz beavatkozás egyik mozgatórugója lehet. A huszonhárom évvel ezelőtti hivatalos adat szerint a lakosság 29,6 százaléka beszélt oroszul, aminek ellentmond az a két évvel ezelőtt, tehát
a háború kitörése előtt készített felmérés, miszerint a lakosság csupán harminc százaléka használja kizárólag az ukrán nyelvet a mindennapokban.
Igaz, a hetven százalékra sem igaz, hogy csakis oroszul beszélne. Ezen adatok arra mindenesetre pontosan rámutatnak, hogy az ukrán társadalom a háború előtt sem volt homogén.
Eloroszosított ukrán, illetve elukránosított orosz? Az ukrán – ukrajnai – társadalom durván fele terhes dilemmával szembesült nap mint nap. Gondolhatjuk mi, akik nem ott élünk, csupán kívülállóként, önös érdekből tekintünk az ottani élethelyzetre. Ezt a kérdést persze felülírták a mindennapok megélhetési harcai, körbefonták a kulturális rokonság, sőt azonosság gyökerei.
Ukránok, oroszok, eloroszosított ukránok és elukránosított oroszok jól megfértek egy országban. Gyakran egy családban is. Az orosz–ukrán vegyes házasságoknak nincs irodalmuk, pláne tudományos, szociológiai vetületben. Pedig nyilvánvalóan tömegeket érintett és érint különösen azóta, hogy a keresztény múltú világ közös szégyeneként kitört az esztelen háború. Vajon hány család tagjai váltak hirtelen egymás ellenségeivé, hány meghitt családi fészek lett pokollá?
Az egyik, még ha nem is szentelünk neki figyelmet, a szemünk láttára bomlott fel.
Bulgakov nagy-nagy bánatára.
Szerhij Sztahovszkij a háború egyik legismertebb hőse. Ő az az ukrán teniszező, aki a háború kitörésének hírére a sarokba vágta a rakettet, és hazatért, hogy csatlakozzon a ukrán hadsereghez. Az ukrán propaganda természetesen fel is használja a céljaihoz. Sztahovszkij – állítólag – megjárta a bahmuti katlant is, amiről persze idealizált fotó készült; lelkesít, honvédelemre, hazaszeretetre buzdít, miközben lázít az oroszok ellen, az orosz sportolók ellen hozott szankciók fenntartását követelő, a párizsi olimpián való részvételük ellen bojkottal fenyegető tábor vezéralakja.
Sztahovszkij volt már hős korábban is. Még a béke idején, 2013-ban, amikor a második fordulóban legyőzte Wimbledonban a torna királyát, Roger Federert. Sztahovszkijjal akkoriban tele volt a világsajtó. Sok mindent megtudhattunk róla. Hogy Kijevben született értelmiségi családban, az édesapja orvos, sőt urológusként egyenesen professzor, az édesanyja közgazdaságot oktatott az egyetemen, ő maga az ukrán mellett oroszul, csehül, szlovákul és teniszezőként természetesen angolul is beszél. Sztahovszkij akkoriban azt is elárulta, hogy rajong az orosz irodalomért, Mihail Afanaszjevics Bulgakov az egyik kedvence, s hogy – miként mondta – a felesége a leggyönyörűbb nő a világon. Ez persze, gondolhatjuk, csupán szokványos férfiúi hízelgés szívünk választottjának, de Sztahovszkij kedvese valóban nem egy hétköznapi „teniszfeleség”.
S nem csak azért, mert egykori modellként igazoltan is szépség, ezen felül okos, művelt, a férjéhez hasonlóan több nyelven beszél – magyarul is! –, Londonban szerzett diplomát, sikeres üzletasszony és mindenekelőtt három gyermekkel ajándékozta meg a férjét. Anfisa Bulgakova – hogy fellebbentsük a fátylat – persze már a születése pillanatától nem egy átlagos teremtmény, hiszen híres dédapja nevét viseli.
Foglalkozásukból fakadóan Szerhij Sztahovszkij és Anfisa Bulgakova járta a nagyvilágot, ám az álompárnak, a családnak évek óta Budapest az otthona. Anfisát három éve közelebbről is megismerhettük, hiszen „luxusfeleségként” szerepelt az ismert tévésorozatban. Vállalkozásának magyar nyelvű honlapja is arról árulkodik, hogy beilleszkedett Magyarországon.
Aztán kitört a háború. Szerhij Sztahovszkijban felbuzgott a hazafiúi kötelesség. Előbb csak hazalátogatott, ingázott, majd ott is ragadt az ukrán hadseregben. Oroszként, még csak nem is Ukrajnában, hanem az Urálon túl, Szibériában született felesége kezdetben mindenben támogatta. Nyíltan elítélte az orosz agressziót, büszkén és kötelességtudóan öltötte magára a kék-sárga színeket. Mégis orosz maradt. Nem csupán az ukrán sajtó, hanem idővel a férje szemében is.
Az a hír már nem járta be a világsajtót, hogy Szerhij Sztahovszkij és Anfisa Bulgakova házassága idén februárban felbomlott. A férj Ukrajnában harcol a gonosz és talán a saját démonai ellen, a feleség itt maradt Budapesten.
Nem tudhatjuk, csak remélhetjük, hogy a két híresség, az álompár a békében egyszer majd ismét egymásra talál, s csendesen estéken közösen olvasgatja A Mester és Margaritát.
Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Mihail Afanaszjevics Bulgakov forog a sírjában.
Már csak azt lenne jó tudni, hogy mi jár Woland fejében, akiről beskatulyázó szemlélettel szinte lehetetlen eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalán áll. Elégedetten kacsint, netán azon munkálkodik, hogy helyrehozza, ha kell, kíméletlen büntetés árán, amit a gyarló emberek elrontottak? Maradjon Bulgakov titka.
A jó és a gonosz sajnos gyakran egymást feltételezi, s a szerepek könnyen felcserélődnek. Aki fennen hirdeti a maga jóságát, könnyen a gonosz birodalmának szolgálatába sodródik.
Az abszolút jó nem legyőzni, hanem felemelni, megsegíteni akarja a gonoszt. De ez már végképp az idealizmus birodalma, amelynek a hangját elnyomja a fegyverek döreje.
