Például a mohácsi busójárást sem nagypénteken tartják, még akkor sem, ha a busónak beöltözők közül éppen senki nem keresztény.

Persze lehet, hogy a 444 ez alól kivétel, nem tudom. A húsvét azonban a legnagyobb keresztény ünnep, és, ahogyan a karácsonyhoz, ehhez is kapcsolódik számos néphagyomány is, amely – vallási felekezettől függetlenül – a magyar emberek szokásaiba szervesen beépült. Például, majdhogynem biztos vagyok abban, hogy a Ficsakon gúnyolódó 444-esek közül mindenki a feltámadás reggelén vagy azt megelőző este sonkát fog otthon zabálni, valószínűleg persze fogalma sincsen, hogy miért. Miért is lenne, hiszen azzal sincs tisztában, miért nem tartunk farsangi bulit nagyböjtben.

Az, ahogyan erről az egészről a „Soros György által dróton rángatott” 444 kommunikál, engem, hívő, keresztény embert, mélyen sért. Ahogyan abban is biztos vagyok, hogy ha a kisfiam óvodájában a nagyböjti negyven napban lenne farsangi buli, igen komoly dilemmát okozna, hogy megfosszam-e őt attól a közösségi élménytől, amit a beöltözés és együtt ünneplés öröme ad, vagy dobjam a sarokba a hitem által mélyen bennem gyökerező evidenciákat. Amit a 444 az eset kapcsán csinált, nem csupán pellengérre állítása, kigúnyolása és nem tiszteletben tartása egy több ezer éves vallás követőinek, hanem aljas kettős mérce is.

Mert valamiért az ő vallási szokásaikat érzékenyen és más emberek hitét maradéktalanul tiszteletben tartva kommunikált akkor a portál, olyannyira, hogy idéznék most egy 2015-ös blogbejegyzésből, amely a Charlie Hebdót ért terrortámadás kapcsán íródott: „… Számomra azonban a Charlie Hebdo-képregények végtelenül arrogánsak, lenézőek, buta rasszista sémákban gondolkodnak, infantilis poénjaikon tizenhárom évesen nevettem volna utoljára. Nem a fanatizmusból űznek gúnyt, hanem a vallásból magából.” Nos, ha ezt a 444 szerzője ilyen pontosan és akkurátusan meg tudta fogalmazni akkor a Hebdo és az iszlám kapcsán, vajon saját írásaikkal és attitűdjükkel a kereszténységet illetően miért nem villan fel bennük a kétely pislákoló sugara?

Például, amikor a Ficsak kezdeményezéséről szóló elmés írásukat azzal a konklúzióval zárják, hogy „…Szóval attól, hogy amit kérnek, viccnek hangzik, még nem biztos, hogy nem lesz belőle kormányrendelet.” Nos, ez nem vicc. Azért nem, mert, ahogyan érzékletesen a címben is kiemelte a 444, Jézus Krisztus kereszthalála a Biblia egyik legnagyobb titka. Nagypénteken és az oda vezető nagyböjti időszakban ugyanis arra emlékezünk, hogy Jézus saját magát feláldozva váltotta meg az emberiség bűneit, méltóvá téve minket arra ezáltal, hogy Istennel személyes közösségbe kerüljünk.

A farsangot pedig nem eltörölni kell, hanem az évnek abban a szakában tartani, amikor annak ideje van, trükkösen egyébként a neve is segít nekünk a jól tervezhetőségben: farsangi időszak.

Végül pedig, hogy egy kicsit visszakanyarodjak írásom elejére, a 444 azért eszembe juttatott egy jó emléket is, amely ilyenformán irányadóként is szolgál az ilyen és ehhez hasonló esetek megfelelő kezeléséhez.

Édesapám több mint két évtizeden át volt dékánhelyettese és vezette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának polgári jogi tanszékét. Aki ismeri, a neve hallatán rendszerint megemeli a kalapját, az egyetemi „legendáriumban” pedig kering róla számos történet és mendemonda, amelyek közül van, ami igaz, van, ami teljes kitaláció, és van olyan, amelyik csak részben tartalmazza a valóságot.

Sok évvel ezelőtt, ugyanígy a nagyböjti időszakban jártunk, amikor a jogi kar épületének falait HÖK-ös plakátok borították be, invitálva a nagyérdeműt egy gigantikus bulira, még a nyári vizsgaidőszak megkezdése előtt, a tavaszi szünetre időzítve. Ezzel így önmagában semmi probléma nem lett volna, a dátum volt csak némileg elhibázott, a „mega party” ugyanis nagypéntek estéjére lett időzítve. Édesapám hívő katolikus, nem mellesleg nagyon határozott belső iránytűvel rendelkezik, úgyhogy körbejárt az épületben és sztoikus nyugalommal az összes plakátot letépte a falról, mondván:

Aztán hazaértünk aznap mindannyian, Apa pedig elmesélte, mintegy érdekességként, hogy ilyen is van, hüledeztünk rajta.

Később, a kanapén ülve arról is beszélt, hogy ezzel a húzással valószínűleg nem lesz népszerű a hallgatók körében, de mégiscsak van egy határ, pláne egy katolikus egyetemen. Megkérdeztem tőle, nem zavarja-e, hogy a diákok egy része köti az ebet a karóhoz és őt hibáztatja azért, mert elmarad a buli. Sosem felejtem el, ahogy Apa teljes érdektelenséggel az arcán rám nézett, megvonta a vállát, és annyit mondott: „Hisztizzenek!” Hát, így.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)