Az óévet az eurózóna is mintegy tízszázalékos inflációval zárta, amely negatív rekordnak számít Nyugat-Európában. S csak átlagos értékről beszélünk, mert akadtak olyan tagállamok, amelyek ugyancsak két számjegyű inflációt produkáltak. Bár az év elejére a közös pénzt használó valutaövezetben a két számjegyű érték alá csökkent a pénzromlás szintje, februárban ez a trend nem folytatódott. Sőt új kockázati elemek jelentek meg a pénzromlás mérséklődésével kapcsolatosan. Részint a maginfláció, amely az alapvető termékek kosara, nem csillapodik, másfelől pedig az energiaárak emelkedése is ott lebeg a horizonton. Konkrétan: az Eurostat jelentése alapján Franciaországban, Spanyolországban, illetve az eurózóna majdnem összes tagállamában megtorpant az infláció csökkenése, és a várakozásoknál néhány tizedszázalékkal magasabbak lettek az adatok. Mindezek hatására emelkedtek a kamatemelési várakozások az Európai Központi Bankkal (EKB) szemben, amely a napokban fél százalékkal emelte meg az irányadó rátát.

De mi is okozza a januárihoz képest eltérő, negatív folyamatot? Pénzpiaci szakértők szerint az, hogy az év eleji átárazások, a béremelések emelték meg újra az eurót használó országokban az inflációt. A dezinflációs folyamat nem feltétlenül tört meg, de az áremelkedés mértékének csökkenése egy hosszabb időszakot vesz majd igénybe. Mindezt pedig pénzpiaci elemzők állítják, akik vélekedése alapján az Európai Központi Bank legutóbbi döntése után az a nagy kérdés, hogy milyen irányba folytatódik a monetáris szigorítás. Tekintettel arra, hogy maguk a jegybankárok sem egységesek, a szakérők arra számítanak, hogy tavasz végére négy százalék közelébe emelkedhet az EKB alapkamata.

Miként azt fentebb említettem, az eurózónában a problémát az jelenti, hogy nagy bizonytalanság van az idei évre is az energiaárak hullámzását illetően. Februárban 8,5 százalék volt az infláció éves szinten az eurózónában, ami jócskán meghaladja az elemzők által várt 8,2 százalékot. Decemberben pedig 9,2 százalékos pénzromlási ütemmel zárt az eurózóna. Sokan attól tartanak, hogy a felfelé mutató kockázatok miatt visszatérhet a magas drágulási szint; a várakozások pedig beépülnek az inflációba. Vagyis az infláció letörése sehol sem könnyű feladat, és jobb esetben hónapokba telik még a közellenség kiiktatása.

Politikai értelemben uszítani persze addig is lehet, de az aligha oldja meg a problémát. Ráadásul pont akkor, amikor túljutottunk a negatív csúcson.

A szerző a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese

Borítókép: az infláció tetőzése és csökkenése azt jelenti, hogy az árszínvonal nem emelkedik már olyan mértékben, mint korábban (Fotó: Teknős Miklós)