Van benne rizikó, de kockázat is – tartja tréfásan a mindennapok valóságát és a jövőt firtató régi budapesti mondás. És ez momentán igaz a hazai gazdasági folyamatokra is. Különösen akkor, amikor a külvilág számára egymásnak ellentmondó makrogazdasági összefoglalók jelennek meg a Magyar Nemzeti Bank és a kormány részéről. Kinek van igaza? – teszik fel sokan a kérdést.
Márpedig a minap megjelent jegybanki inflációs jelentés hatott a kedélyekre. Még akkor is, hogyha az MNB szakmai elemzése nem közgazdasági „furcsaságokat” állít a kincstári optimizmussal szemben, vagy éppen annak ellenkezőjét. Hanem leegyszerűsítve azt: a jegybanki szakértők 2023 tavaszán miként is látják a gazdasági status quót, valamint a kilátásokat. Bár az elemzés megjelenése óta másról sem olvasni, miszerint ismét „odaszúrt” a kormánynak a jegybank, és „ordítóan hatalmas” az eltérés a gazdaságpolitikai döntéshozók között, mindenkit nyugalomra lehet inteni.
Bár a jegybanki inflációs jelentés a korábbiakhoz képest rövid és egyéves távon „elnyúló” pénzromlással számol, a kétéves belátható horizonton az előrejelzés, mármint a drágulás ütemének alakulása megegyezik a korábbival.
A másik fontos megállapítás pedig a gazdasági növekedéssel kapcsolatos. A jegybank egy ideje sávban jelzi a GDP várható alakulását is. A mostaninak a lényege, hogy megúszhatjuk a visszaesést, sőt némiképp növekedhetünk is 2023-ban, de lendületet a gazdaság csak a későbbiekben kaphat. Kétségtelen, hogy differencia mutatkozik a pénzügyi egyensúly tekintetében, itt a feladvány megoldása a kormánynál van, magas kamatszinten és romló finanszírozási környezetben, barátságosnak semmiképpen sem nevezhető brüsszeli háttér mellett kell javítani az államháztartás pozícióján.
Kormányzati oldalról pedig az a várakozás, hogy az esztendő végére lehet egy számjegyű az infláció, vagyis az úgynevezett dezinflációs folyamat csak az év második részében indul be.
Vagyis a kormány sem ígér zsákbamacskát ezen a téren, ugyanakkor tesz érte: a versenyhivatal beígért vizsgálatai valószínűleg pozitív hatással lesznek a magas árszint megfékezésére. Közben a gazdasági növekedés tekintetében másfél százalékos bővüléssel számol a kabinet; utóbbi sem az ördögtől való; pénzpiaci szakértői prognózisok alapján összejöhet.
Kockázatokat talált a büdzsében a Költségvetési Tanács is, hogy visszaugorjunk a bevezetőben említett mondáshoz. A rizikófaktor elhárítása elméletileg nem túl bonyolult:
takarékossági intézkedések meghozatala szükséges a költségvetési szervek részéről, de észszerű spórolással, hogy a közfeladatok ellátása ne járjon veszéllyel.
Ennyi negatív dolog után van-e egyáltalán valami, aminek örülhetünk 2023 tavaszán?
Annak feltétlenül, hogy az év elején már elérte a csúcsát Magyarországon az infláció, és az élelmiszerek árának növekedése lassulásnak indult, bár ezt a mindennapokban még aligha érezzük. S miközben több oldalról hűtik a gazdaságot, addig a növekedési pálya beindulhat. Ennek különösen hatékony támogatója a hazai munkaerőpiac, amely ellenálló, még mindig jelen van a teljes foglalkoztatottság, és idővel a beruházások élénkülésével is számolhatunk.
De tegyünk egy kitérőt is! Nem pusztán a hazai gazdasági helyzetet és kilátásokat övezik kockázatok, hanem a világgazdaság egészét. Mindenütt magas a kamatszint, ami általánosan drágítja a finanszírozását, és rekordinfláció tombolt az elmúlt hónapokban az eurózóna országaiban is. Olyan pénzromlási dinamikát mértek a tavalyi esztendő végéig Nyugat-Európában, amelyre évtizedek óta nem volt példa.
Noha a Lajtán túl csökkent a drágulás üteme, februárban ez a folyamat megtorpant. A várakozások pedig – úgy tűnik, az energiaválság nem ért még véget – bizonytalanságra utalnak.
Ne feledjük, a magyar kivitel túlnyomó része ide áramlik, és ezért sem mindegy számunkra, mi történik a legfontosabb piacokon, valamint onnét mi „gyűrűzik” be.
A leírtakból tehát kitűnik, hogy sajnos megmaradtak a korábbi időszak globális kockázatai, amelyek komoly kihívást jelentettek a jegybanki előrejelzés készítőinek. Ennek következtében inkább óvatosan, a rosszabb forgatókönyvek teljesülésével számoltak a magyar gazdaság várható makropályáját illetően. De sem a füstje, sem pedig a lángja nem akkora az elemzésnek, hogy abból belpolitikai okfejtéseket kelljen levonni.
Közben a nagy célokról, miszerint érjük be az osztrák, de legalább az EU átlagának életnívóját, nem szabad lemondani, különösen annak ismeretében, hogy a románok az Eurostat kimutatása szerint fejlettségben utolértek bennünket. A kockázatok ellenére igenis gyorsítani kell.
A szerző a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese
