Alapvetően távol áll tőlem az a balliberális gyakorlat, amelyik amellett, hogy a neki nem tetsző megnyilvánulásokat tűzzel-vassal irtja a jobboldalon, még az azokat megosztó platformokat is el kívánja tüntetni a föld színéről. Ismerős mindenki előtt az a módszer, amikor bármelyik jobboldali publicista öblösebb hangnemben merészel reagálni a globalisták valamely disznósággal vegyes őrületére, azonnal össztűz alá veszik, kikezdik hitelességét, kétségbe vonják beszámíthatóságát, morálisan az anyaszomorító gyerekgyilkossal teszik egyenértékűvé a dollármédia egyébként semmivel nem hitelesebb, nem felkészültebb, és különösen nem erkölcsösebb bértollnokai.
De itt nem állnak meg, hanem feljelentik a szerkesztőséget, a kiadót, az üzemeltetőt is a médiahatóságnál, az igazságszolgáltatás szervezeteinél, Brüsszelben és Washingtonban, és behívnák az ENSZ-csapatokat is, ha tehetnék.
S ha netán valamelyik eljáró szerv elmarasztaló határozatot hoz a meggondolatlanul fogalmazó és a haladárokat haladásukban akadályozó mondatokat nyilvánosságra hozó médiumok ellen, akkor az egész vircsaft azzal folytatódik, hogy lám-lám, a lakájmédia propagandistái sorra bukják el a pereket, mégsem zárják be őket a legsötétebb börtönbe életük végéig. Teszik mindezt a sajtó- és szólásszabadság nagy-nagy dicsőségére.
Ismétlem, én még véletlenül sem akarok hozzájuk hasonlítani.
Mégis meg kell kérdeznem, miért tűrik a dollármédia valaha szebb napokat látott egyik zászlóshajójánál, a HVG-nél azt az ámokfutást, amit egyik-másik szerzőjük megenged magának?
Én a sajtószabadság feltétlen híveként vallom, hogy bármilyen hiteltelen, amorális idióta azt ír, amit akar. Tőlem frusztrált életének senkit nem érdeklő fájdalmait úgy enyhíti bármilyen személyiségzavaros fűzfapoéta, ahogyan akarja. Rúgjon bele mindenkibe, aki mást gondol a világról, nevezze őket öreg, félrevezetett, buta embereknek, szíve joga. De könyörgöm, miért kell közölni? Nincs már ott egyetlen jóérzésű, felkészült szerkesztő sem, aki leültetné maga mellé a szemüvege mögül gyanakvóan pislogó billentyűzetbetyárt, hogy türelmesen elmagyarázza neki, miközben löttyös indulatát ráborította a kimondhatatlanul gyűlölt ellenségeire, vérig sértette, megalázta és megbántotta őket, ezzel épp azoknak ártott leginkább, akiknek szolgál, akiknek a kenyerét eszi?
Mit csinál annál a lapnál a főszerkesztő, amelynek hasábjain a pápalátogatás idején láthat napvilágot egy olyan aljas provokáció, ami kétségbe vonja Ferenc pápa hitét, amelynek ostoba okoskodásait egyetlen cél vezérli, hogy mérhetetlen utálatát magyarsága, a hazája iránt olyankor is kifejezésre juttassa, amikor a pápa jelenléte miatt ránk szegeződik szinte az egész világ tekintete?
Nem lehetett azt mondani a bugrisnak, jót írtál, tesó, tedd el, majd a jövő héten megbeszéljük, mi legyen vele. Nem akadt senki, aki elmondta volna a megkeseredett kollégának, hogy persze, le lehet írnod azt a sületlenséget, hogy tanult, okos ember nem lehet hívő, de egyáltalán nem muszáj megtenned. Ha megfékezed magad, akkor sem veszít semmit a világ, viszont milliókat kímélsz meg a dühtől, a haragtól, a felháborodás okozta testi tünetektől, attól az állapottól, amitől te magad – ki tudja, miért – már évek óta szenvedsz.
Nem ez lenne egy szerkesztőség dolga? Nem ez a műhelymunka, amire oly büszkék azon a fertályon?
Egy magyarázatot tudok elképzelni arra vonatkozóan, miért süllyedt egy neves hetilap online felülete a kommentszekciók pöcegödrének színvonalára: ez az ott dolgozók közös akarata, előre megfontolt szándéka. Viszont, ha ez így van, a HVG kiírta magát a komolyan vehető orgánumok sorából.
Eddig se nagyon értettem, ki az az őrült, aki még fizetni is hajlandó az említett színvonalú írásokért, de most tudatosabb pénzügyi gondolkodásra szólítom fel kormányellenes honfitársaimat, ne dobálják ki pénzüket az ablakon.
Egyéb feljelentést nem teszek. Veri őket az Isten az én közbenjárásom nélkül is.
Borítókép: Fiatalok és a pápa (Fotó: Kurucz Árpád)
