A hazai dollármédia az elmúlt napokban újfent – tőlük már megszokott módon – felháborodástól volt hangos. Azok, akik eddig a migrációt csak álproblémának gondolták, a magyar kormány határozott és a magyar emberek védelmét szolgáló politikáját pedig csak hatalomtechnikai trükközésnek vélték, most hirtelen hangszínt váltottak. Az egész médiateret betöltő háborgásuk oka ezúttal az volt, hogy egy új kormányrendelet értelmében a magyar börtönökben büntetésüket töltő embercsempészek egy részét kiengedték, azzal a feltétellel, hogy 72 órán belül elhagyják az országot.
De lássuk először a tényeket! A magyar börtönök túlzsúfoltak, ez évtizedes problémává vált a magyar büntetés-végrehajtásban. Új létesítmények építése szinte lehetetlen, elvégre – érthető módon – kevés település lakosságának vonzó az, hogy egy ilyen intézmény létesüljön a szomszédságukban. Mindezt csak súlyosbította a 2015-ös migrációs hullám, amelynek kialakulásában a Soros-féle jóemberkedő NGO-kon kívül az embercsempész-hálózatok is nagyon fontos szerepet töltöttek be.
Magyarország – Európában szinte egyedül – kezdettől fogva szigorúan lépett fel a balkáni útvonalon érkező migráció ellen: határkerítés létesült a szerbiai határon, változott a jogi környezet, szigorodott az ellenőrzés, illetőleg felállították a határvadászegységeket is. A magyar hivatásosok pedig bátran eredtek a bűnözők nyomába, pedig előfordult, hogy fegyveresen érkeztek az országba. Ennek eredményeként a magyar börtönök lassan megteltek: jelenleg az összes fogvatartott tíz százaléka, 2636 embercsempész van a magyar büntetés-végrehajtás létesítményeiben. Harminc éve nem volt Magyarországon annyi fogvatartott, mint most!
Ennek költségeit pedig az EU látványosan rátolta azokra a tagállamokra, amelyek nem várták a migránsokat tárt karokkal. Csak a déli határőrizet mintegy 650 milliárd forintjába került eddig hazánknak – ennek mindössze két százalékát volt hajlandó Brüsszel átvállalni. Pedig a schengeni övezet logikájából kifolyólag Magyarország az egész unió határait biztosítja és védi. Egyetlen fogvatartott őrzése havi egymillió forintba kerül a magyar adófizetőknek. Mindemellett pedig szaporodnak azon ügyek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a börtönzsúfoltság miatt, amelyekben hazánk kénytelen kártalanítást fizetni. Emlékezetes lehet, hogy ezen döntések 2020-ig mintegy tízmilliárd forintot vettek ki a magyar államkasszából.
Mindezt tetézi a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet is, amely az ukrajnai háborúra adott elhibázott szankciók, az emiatt megugró energiaárak miatt állt elő. Az energiaintenzív magyar gazdaság költségei nagyon megnövekedtek, mindemellett az EU már egy éve visszatartja a nekünk járó forrásokat (a helyreállítási pénzek esetében még régebb óta is). Brüsszel tehát elvárná, hogy Magyarország a magyar családok védelme mellett a határőrizetre is egymaga áldozzon, miközben mindent megtesz, hogy pénzügyileg nehezítse a magyar kormány munkáját.
Ilyen helyzetben érthető döntés, hogy a kormány szeretné a kiadásait csökkenteni, és – mivel a határőrizet költségein aligha lehet mérsékelni a biztonság fenntartása mellett – erre a börtönben lévő külföldi embercsempész fogvatartottakra szánt költések felülvizsgálása kínál megoldást. Első körben ez azzal történt meg, hogy januárban lehetőséget teremtettek arra, hogy az embercsempészek kérhessék, saját országukban töltsék le a büntetésüket, amihez az érintett államnak is hozzá kellett járulnia. Ez azonban több nehézségbe is ütközik: ha olyan országról van szó, ahol rosszabbak a börtönviszonyok, mint nálunk, aligha várható, hogy az elítélt maga kérelmezi áthelyezését. Másrészt ha hazájában enyhébben – nem letöltendő szabadságvesztéssel – büntetik az embercsempészetet, akkor a fogadó állam nem fog a büntetés végrehajtásának átvételébe beleegyezni.
Ezért születhetett végül meg a döntés, hogy mindazon külföldi embercsempészek, akiket a bíróság ki is utasított az ország területéről, és akikkel szemben más büntetőeljárás nincs folyamatban, reintegrációs őrizetbe kerülhetnek. Ez a gyakorlatban az ő esetükben azt jelenti, hogy a kiengedésüktől kezdve 72 órájuk van arra, hogy az ország területét elhagyják és visszatérjenek hazájukba. Amennyiben ez nem történik meg, vagy később visszatérnek a büntetésük ideje alatt Magyarországra, úgy elfogásuk után folytatni fogják a börtönbüntetésüket. Ez a rendelkezés összesen mintegy nyolcszáz fogvatartottat, vagyis a nálunk büntetését töltő külföldi embercsempészek mintegy harmadát érinti.
El is érkeztünk a dollárbaloldal álszent kritikáihoz, amelyek ezt a rendelkezést érik. Szemben azzal a migrációpárti állásponttal, amelyet eddig képviseltek, hirtelen felfedezték magukban az abszolút rendpártiságot. Ám ebből az irányból támadni a magyar kormányt már a 2022-es választáson sem volt okos stratégia, hiszen az emberek emlékeznek arra, mit is képviselnek ők valójában.
Szemben az általuk elmondottakkal, ezeket az embereket nemcsak úgy „szélnek eresztik”, hanem kötelezik az ország elhagyására és a távolmaradásra a büntetésük végéig. Amennyiben később visszatérnek hazánkba, a jól és megfelelő jogszabályi környezetben működő határvédelem jó eséllyel lefüleli majd őket. Hiszen épp magyar börtönökből szabadulnak, vagyis egyszer már elkapták őket.
Az sem lehet érv a döntés ellen, hogy majd visszatérnek korábbi embercsempész-tevékenységükhöz. Ezt jó pár év múlva, a büntetésük végével is legalább ilyen valószínűséggel megtehetik, amíg ebben jó pénz van, és amíg az EU migrációpárti politikája nem változik érdemben. Fontos azt is megemlíteni, hogy az elítélt embercsempészek egy része nem feltétlenül profi bűnöző, csak a kínálkozó lehetőséget látta meg, vagy egyszerűen csak becsapták.
Röviden érdemes szót ejteni Ausztriáról is mint a liberálisok mostani hivatkozási alapjáról. Ausztria szokásához híven kettős játékot játszik: miközben keménynek mutatkozik a migráció kérdésében – főleg a belső választói elvárás miatt –, addig a gyakorlatban keveset tesz a kérdésben. Emlékezhetünk, hogy annak idején előbb támadták a magyar határkerítést, majd ők építettek „kapukat, oldalsó szárnyakkal”, és azóta is nehezítik a magyarok belépését az országba, az uniós joggal is szembe menve. Az osztrák kormányban most pedig lehetőséget láttak rá, hogy a magyar kormánynál is keményebbnek mutatkozzanak a kérdésben.
A tényeket végigtekintve tehát láthatjuk: a dollárbaloldal pánikkeltése a kérdésben álságos, és némileg későn kezdték el a migráció miatti aggódást ahhoz, hogy ezt komolyan lehessen venni.
A magyar kormányban ezzel szemben bízhatunk, hiszen sosem hozna olyan intézkedést, amely átgondolatlan lenne és ártana a magyar embereknek. Erre az elmúlt 13 év kormányzása a garancia.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
