Brüsszel miatt kell szabadon engedni az embercsempészeket

Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök – mondta Rétvári Bence.

2023. 05. 23. 18:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több százezer illegális bevándorlót állítottunk már meg az elmúlt években, ugyanakkor a folyamatosan növekvő számú illegális migránssal együtt egyre több embercsempész is megjelent a déli határnál – számolt be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy Facebook-videóban. Úgy vélekedett, Magyarország az egyetlen európai uniós ország, amelyik 2015 óta következetesen ugyanazt a bevándorláspolitikát folytatja. 

A déli határ védelmének a költségei igen jelentősek, már több mint 650 milliárd forintot fordítottak erre a magyar költségvetésből, aminek csupán egy százalékát térítette meg az Európai Unió. 

– Másfél milliárd eurónál is több, amit mi, magyarok a magyar adófizetők pénzéből az Európai Unió külső határának, a magyar déli határnak a védelmére fordítottunk – emlékeztetett. 

Hozzátette, az egyre több illegális migránssal együtt egyre több embercsempész is megjelent, akik a magyar börtönökbe kerültek. Évről évre nőtt a számuk, ami már meghaladta a kétezret, az ő eltartásuknak a költségeit is teljes mértékben magyar adófizetők fizették és fizetik.

 Az Európai Unió sem a déli határ védelméhez, sem a fogvatartottak ellátásához, sem a magyar börtönök építéséhez nem járult hozzá, ugyanakkor az egyre növekvő számú embercsempész tönkretette a börtönöket. 

Nemcsak az őröknek okoztak nehézséget, hanem 73 országból érkezve rengeteg többletköltséget jelentenek tolmácsolásban, étkezésben és sok minden más egyéb börtönökben felmerülő költségekben. Ezenkívül a börtönben levő, fogva tartott rabok száma is emelkedett, amitől már túlzsúfolttá váltak a rabtartási intézetek – mutatott rá.

Az államtitkár felidézte, hogy pár évvel ezelőtt elsősorban a Soros-hálózathoz tartozó ügyvédek a „börtönbiznisz” keretében azért indítottak milliárdos pereket rabok nevében, mert arra hivatkoztak, hogy embertelen a bánásmód a magyar börtönökben. Szerintük ennek oka az, hogy túl sok rab van túl kevés helyen, és túl kevés a rabokra jutó négyzetméterek vagy légköbméterek száma. – Most azt látjuk, hogy ismételten az embercsempészek miatt nagyon megemelkedett a magyar börtönökben levő rabok száma, és ezt a terhet teljes mértékben a magyar adófizetők fizették, Brüsszel ehhez nem járult hozzá – világított rá. 

Úgy fogalmazott, ezért született meg az a döntés, hogy a reintegrációs őrizet kiterjesztésével az elítélt és Magyarország területéről jogerősen kiutasított embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyni hazánk területét. Tudatta, ez nem azt jelenti, hogy eltörölnék a büntetésüket, hiszen ha nem hagyják el az ország területét, akkor folytatniuk kell annak letöltését. 

– Magyarországnak azért kellett ezt a döntést meghoznia, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségéhez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök – zárta gondolatait Rétvári Bence.

Borítókép: Rétvári Bence (Fotó: Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.