Ennek az áramlatnak próbál ellenállni néhány, mind a bal-, mind a jobboldalon szerveződött párt, illetve úgynevezett alternatív médium, amelyeket azonban a tényleges hatalmat birtokló háttérhatalom, vagyis a plutokrácia, a maga anyagi és szellemi erejével (egyetemek, tudásközpontok, média) igyekszik a szélsőséges „pária” kategóriába szorítani, olyanformán, hogy aki velük szóba áll, az kizárja magát a hétköznapi tudományos és szellemi életből.

 A baloldali ellenzék képviselői 37-en vannak, fő programjuk Brüsszel neoliberális politikájának és centralizációs törekvéseinek kritikája és általában a munkavállalói érdekek képviselete.
A parlamenti ellenzék másik oldalán, a jobboldalon a legjelentősebb frakció az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) 66 fős csoportja, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az Európai Unió föderatív európai szuperállammá való alakulását és Brüsszel nemzetállami belügyekbe való túlzott beavatkozását. Támogatják a szabadkereskedelmi politikát, a bevándorlás tekintetében pedig a szigorúbb ellenőrzést szorgalmazzák. A csoport gerincét a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt adja. 

Ezen az oldalon áll még az Identitás és Demokrácia- (ID) csoport is a maga 62 képviselőjével, fő erejük az olasz Lega (Liga) és a francia Rassemblement National (Nemzeti Tömörülés), nem utolsósorban a német AfD, az Alternatíva Németországnak. A nem elkötelezettek, vagyis az egyik csoportba sem tartozók jelenleg 47-en vannak, amelyek közül legnagyobb súllyal a Fidesz képviselői (13 tag) és az olasz Öt Csillag Mozgalom képviselői (nyolc tag) rendelkeznek.

Több országban, így Svédországban, Dániában, Ausztriában, Olaszországban e pártok már kormányzati befolyással rendelkeznek, és várható, hogy – ahogy az unió vezetésének irracionális politikái egyre több kárt okoznak a közösségnek és ezt az európai választópolgárok egyre inkább felismerik – a józanság talaján álló pártok a következő választásokon megerősödnek.

Ha az Európai Gazdasági Közösség három nagy alapító országának, tehát Franciaországnak, Németországnak és Olaszországnak konzervatív pártjai jó eredményeket érnének el a jövő évi választásokon, összefogva, bizonyos alapvető területeken a józanság irányába tudnák elmozdítani az európai politikát, még akkor is, ha nem kerülnek a kormányzás közelébe. E szempontból legrosszabb helyzetben kétségtelenül a német AfD van, mert a fősodratú média és a német kormány is mindent megtesz, hogy a pártot náci pártként állítsa be, amely halálos veszélyt jelent a demokráciára. A Foreign Policy azonban nemrég közölt egy cikket, amely arról szól, hogy ez az elszigetelés nem elég hatékony, mert az AfD sikerei nyomán, helyi szinten már van együttműködés a kereszténydemokraták (CDU) és az AfD között. Az AfD a 2021-es német szövetségi választásokon az öt keletnémet tartomány közül kettőben vezető párt lett, és támogatottsága országos szinten is meghaladja a tíz százalékot.

Ha az ember az AfD programját olvassa, semmi olyat nem talál benne, ami szélsőséges lenne és mondjuk Magyarországon vagy általában a mi térségünkben nem férne bele a normális politikai vita keretébe. A kritikusok általában nem is az AfD programjával vitatkoznak, hanem a párt képviselőit igyekeznek a szokásos antiszemita, homofób, rasszista klisékbe beszorítani. A realitások azonban lassan áttörik az AfD köré vont „egészségügyi kordont”, a fősodratú pártokat a gazdasági és társadalmi kudarcok fokozatosan rákényszerítik a normalitást képviselő pártok és programjaik elfogadására.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója

Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)