A politikai zsarolási tényező

A különböző zsarolási manőverek különösen azóta lettek erősek, amióta a progresszivista erők akadálytalan politikai befolyáshoz jutottak az egyházban. Az EKD (németországi protestáns egyházak szövetsége) ugyanis auto­matikusan alkalmazza a német állami antidiszkriminációs törvényeket, ennek következtében elég egy önbevallási nyilatkozat, amely szerint az illető az evangélikus egyház érdekében szeretne dolgozni, és már választható. Semmiféle objektív hitbeli, erkölcsi kritériumot nem lehet elébe állítani, példának okáért konfirmációt, horribile dictu keresztséget. Ennek megfelelően, 

És hogy miben? Természetesen nem a lelki-szellemi-lélekszámbeli felépülésben, nem az igei tanítás, a kegyes és bibliai erkölcsöknek megfelelő (megszentelt) élet elmélyítésében, hanem az egyház „modernizációjában”, az új elvárásokhoz való alkalmazkodásában. És ennek a progresszivista társadalmi behódoltatásnak a püspökök társadalmi hatóerő és befolyás címen korlátlan teret adnak.

Arról nem is szólva, hogy amikor néhány éve 

A Német Evangélikus Egyház pedig nemhogy kiállt volna a keresztények szólásszabadsága és a keresztény meggyőződés szabad vallásának biztosítása érdekében! Míg ugyanis az állami bíróság „csupán” pénzbüntetéssel sújtotta nevezett lelkészt, az ottani Kirchenrat állás- és palástvesztéssel.

Dialóguskényszer vagy kényszerdialógus? 

A terrornak és megfélemlítésnek ebben a közegében kezdenek az egyházi (?) modernisták különböző „dialógusokat”. A felvetett témák hagyományosan az ökogyülekezetek, a társadalmi igazságosság, a genderegyenlőség és a (totálisan) befogadó egyház lettek, amely mellé a nürnbergi Kirchentagon felzárkózott a demokráciavédelem jelszava is. Most tekintsünk el attól, hogy az első pontnak teremtésvédelem címszó alatt lehetne pozitív keresztény olvasata is, hogy a társadalmi igazságosság keresztény gondolata hagyományosan etikai alapú megkülönböztetési többletet jelentett a marxista egyenlősítéssel szemben.

Itt azonban korántsem előbbiről van szó, hanem új típusú, „antirasszista”, valójában „ellenpólusú” újrasszista módon kell keresztény nyelvezetbe öltöztetni egy proletárhelyettesítő újmarxista genderdiktatúrát. A 3–4. ponttal kapcsolatban pedig még az Újszövetség is így ír: „Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák (!), se bálványimádók, se házasságtörők (!), se pulyák [pedofilok], se férfiszeplősítők [efebofilok], se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.” A totális isteni befogadás pedig az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatában megragadható bűnbocsátó kegyelemhez van kötve: „Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (I. Korinthusi levél 6. rész 9–11. versek) 

Ahogy 

a „Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Máté ev. 5. rész 9. vers) igaz­ságáról való teljes megfeledkezéssel.

Mindezekben a kérdésekben tehát 

A valódi kereszténységnek ezt a behódoltatását pedig a korábban látott többségi elv segítségével erőltetik keresztül. Így teszik „kívülvaló” emberek az igazi fiakat idegenné saját közösségeikben, és veszik el az egyháznak azt a só-, kovász- és világosságjellegét, amellyel Isten dicsőségére szolgálhatna a világ – egyre kevésbé létező – német részében is.

A szerző történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa

Borítókép: Ouinton Caesar dél-afrikai születésű német evangélikus lelkipásztor (Fotó: Instagram)