Van-e jövője az EU-nak? Azt hiszem, nagyon is jogos a kérdés. S abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok az egyedüli ember a Magyarországon élő állampolgárok közül az első, akiben ez a kérdés felmerül. A válasz összefügg egy újabb kérdéssel, hogy akkor most igazából mi is a teendő itt ebben a kis kelet-közép-európai országban, az EU huszonhét tagországa egyikeként. Olyan országként, amelyet a Németország vezette szövetség többi tagja állandóan csak fenyeget, kritizál, korrupcióval, jogfosztással, demokráciadeficittel, migrációellenességgel, az LMBTQ-jogok korlátozásával, oroszbarátsággal vádol. S a hazánknak jogosan járó fejlesztési pénzeket tudatosan tartja vissza, káoszt, gazdasági ellehetetlenítést megcélozva ezzel.
Az őszödi nagy igazmondó (Gy. F.) megfogalmazása ez esetben hajszálpontos, hiszen azt nyilatkozta, hogy brüsszeli embereik egyik alapvető feladata éppen az, hogy megakadályozzák az uniós források Magyarországra jutását, s ennek az a módja, hogy a balliberális vezetésű EP politikai elvárását, azaz a jobboldali keresztény-konzervatív Orbán-kormány megdöntését jogi köntösbe öltöztetik, s ameddig Orbán-kormány van, addig nincs pénz Brüsszelből.
Ilyen egyszerű ez, foglalta össze a DK elnöke. Igen, úgy látszik, ilyen egyszerű, hiszen a jogi köntöst állandóan cserélve mindig újabb és újabb követelményeket támasztanak. Se vége, se hossza a módosításoknak, a kettős mérce alkalmazásának, az újabb és újabb megalázó, erkölcsileg-logikailag értelmezhetetlen, elfogadhatatlan követelményeknek, az állandó meghurcolásnak, kínpadra, szégyenpadra állításnak.
De mit tett az EU a tagállamok érdekében az utóbbi években? Nézzük röviden a legfontosabbakat! Három dolgot. Mindössze hármat!
Az első. Az USA erőszakos demokráciaexportjának köszönhető arab tavasz lángba borította Észak-Afrikát és az egyébként is folyamatosan forrongó, izraeli–palesztin szembenállástól fűtött Közel-Keletet, amihez még hozzájárult számos olyan tény (például az amerikaiak kivonulása Afganisztánból), ami családjuk, településük, városuk, országuk elhagyására ösztönzött százezreket. Megindult a migránsáradat Európa felé. Mit is mondott a korábbi német kancellár?
Wir schaffen das! Azaz majd mi megoldjuk. Hát remekül megoldották. Lásd a minapi párizsi migránslázadást! S az EU politikája továbbra is ösztönzőleg hat a migránsokra, mintha az európai emberek kitárt karokkal várnák a többségükben képzetlen, kulturálatlan, dolgozni nem kívánó, a befogadó ország nyelvét nem tudó és megtanulni nem kívánó, a kereszténységet ellenségként kezelő bevándorlókat.
Akik között nem egy terrorista is akad. S nem kettő és nem három.
Az amerikai milliárdos pénzén rángatott, az Open Society mozgalom iránt elkötelezett EU-s képviselőknek mondom: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! Ezt akarják? Gyújtogatást? Vandalizmust? Erőszakot? Nem volt elég ennyi tapasztalat? Van még épeszű ember, aki azt hiszi, hogy a migránsok többsége integrálható lesz az európai civilizációba? Jogos a kérdés, van-e még egyáltalán európai civilizáció.
Minket közben a kötelező betelepítési kvótával arra akarnak kényszeríteni, hogy bevándorlóországgá váljunk. Azaz adjunk fel mindent, ami a múltunkhoz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz köt. Adjuk fel a gazdasági életre vonatkozó terveinket is, azaz a munkaalapú társadalom építését. Hiszen ott virít a példa: a németországi bevándorlók zöme állami segélyekből, nem pedig munkából él. Aki ezt nem veszi észre, az nem látja a fától az erdőt. (Vagy gyengeelméjű.)
A második. Az EU az orosz–ukrán háború kitörését követően egyre több és több szankciót szavazott meg Oroszországgal szemben. Várva és elvárva, vagy talán csak remélve azt, hogy azok majd jobb belátásra bírják az orosz medvét, értsd ezen azt, hogy Putyin gazdaságilag térdre kényszerül. Ez be is jött, csak nem az orosz oldalon, hanem az unió országaiban. Csak egy példa. Az oroszok eladták az olajat Indiának, azok pedig továbbadták az EU egyes államainak. Emelt áron.
Igen, a szankciók jelentős árnövekedést eredményeztek csaknem az összes európai államban, ahhoz képest, mint ahogy kapták korábban. S ezek a szankciók félelmetes energiahordozó-hiányt okoztak a legtöbb európai államban, amit az ott élő emberek csak megrökönyödéssel fogadhattak. Hiszen az EU vezetése nem ezt ígérte, azt hitte, hogy más forrásokból a probléma könnyedén áthidalható lesz. Óriási tévedés volt, ami az európai népesség millióit sújtotta. Keményen és kegyetlenül.
De a politikusok szeme nem nyílt fel, az oroszellenesség politikai vakságot eredményezett náluk. A saját állampolgáraik kárára.
A harmadik. Úgy vélem, mi hihetetlen sok segítséget nyújtottunk az ukrán félnek az elmúlt másfél esztendőben. S nem csupán a kárpátaljai magyarokat segítettük. De a közvetlen, ember ember ellen vívott háborúban fegyverek és katonák küldésével nem kívántunk, nem kívánunk részt venni. S ez az EU korifeusainak elfogadhatatlan álláspont. Ők számolatlanul öntik a pénzt s a fegyvereket Ukrajnába, persze az egyéb katonai segítségről, a harci járműveket irányító személyzet kiképzéséről, az informatikai, logisztikai segítségről se feledkezzünk meg. S bár a világ országainak jelentős többsége a béke pártján áll (ahogyan Európában Magyarország, Szerbia és a Vatikán is), a háborúpárti NATO-szövetségesek addig akarják ezt a pusztítást folytatni, illetve az ukrajnai bábkormánnyal végeztetni, ameddig Oroszország kapitulál.
Szerintem ez nem fog bekövetkezni. Akár beszél az EU és Amerika jelenlegi balliberális vezetése geostratégiai kontextusról, akár nem.
Ukrajna támogatásával az EU gazdaságilag tönkreteszi magát, a büdzsé kiapadt, Ursula von der Leyen máris újabb 25 milliárd eurót követel Ukrajnának a tagországoktól. Egy feneketlen tóba öntött pénzről van szó és a háború eszkalációjáról. S további ezrek, százezrek haláláról. Ehhez mi nem társulhatunk!
Akkor hogyan tovább? Meg kell próbálni meggyőzni azokat, akiket még lehet, hogy az unió jelenlegi irányvonala rossz. Módosítani kell. Talán sikerül és 2024-ben fél évig mi is sokat tehetünk ennek érdekében.
A szerző egyetemi tanár
Borítókép: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter (Fotó: Mary Altaffer)
