A botrányos svéd kisfilm közelebbről

A minap nyilatkoztam a Hír TV-nek a Magyarországot lejárató svéd kisfilmről. Tanár vagyok, huszonegy évet töltöttem kint, az iskolaszerkezetet, a svéd intézményrendszert és intézménykultúrát eléggé ismerem már ahhoz, hogy kommentálni tudjam. A Hír TV csak három kérdést firtatott, de érzem, a levegőben maradt egy pár gondolat, amit jó lenne – még időben – kifejteni. Sok szinten különbözünk egymástól: kultúrában, mentalitásban, de történelmi háttérben is (és főképp ennek megbecsülésében), ebből adódik súrlódásaink nagy része is.

Ingemar Stenmark, a 70–80-as évek óriás-műlesiklója egyszer úgy válaszolt egy értelmetlenül viselkedő svéd újságírónak, hogy „felesleges magyarázni annak, aki nem érti”. A svéd, többnyire balos újságírók ma is ilyenek. A körülmények, a háttér, az összefüggés nem érdekli őket, mert megelégedve az „igazukkal” már kész narratívával jönnek a terepre, ha ugyan nem más munkájából mazsoláznak, mint itt, és csak olyan alanyokat keresnek, akiknek a szájába adhatják a saját mondókájukat. Így jön létre a közszolgálati adó tendenciája; az „utcán leszólított emberek” jelentős része „véletlenül” balos aktivista vagy egyenesen balos politikus. A fősodratú sajtó meg követi a köztévé narratíváját, mert ott dolgozni a legmagasabb státust jelenti, nem jó megharagítani a stockholmi Sveriges Utbildningsradio (UR) elvtársait.

A központi narratívát védeni szokták, így a kritikus hangokat igyekeznek elhallgattatni; 2011 és 2013 között több mint száz cikkemet utasították el – mindegyik a Magyarországgal kapcsolatos hírek/vélemények ténybeli helyreigazítása volt, forrásokkal együtt. Így épült éveken keresztül a szalmabáb: a Magyarországról alkotott torzkép. Az UR Facebook-oldalán már több éve tiltva vagyok, zokon vették, hogy jobb híján ott írtam a helyre- és hibaigazításokat. 

S mivel Svédországban nincs jobboldali konzervatív tévé, rádió, de még nyomtatott sajtó se, sok szerencsét annak, aki a szélesebb közönséget akarja elérni!

A filmben gondosan megrendezett jelenetek követik egymást; egy magyar szélsőbaloldali anarchista rágalmazza a kormányt, akinek provokációi a törvényesség határait bőven feszegetik, egy közönséges bajkeverő, ám saját propagandacsatornája van az egyik legnagyobb webhelyen, pedig állítólag nincs is szabad média. Egy balos elemző siránkozik és elnyomásozik a CEU kapcsán. Mutatják Judith Sargentinit, aki őszintén gyűlöli a „rosszul szavazó” magyarokat. Ártatlan arcú középiskolásokat vágnak be, akik szerint borzalmas dolog hazaszeretetre nevelni az iskolákban. Mindezt tetézi a magyar kormány bojkottja. Ugyanis a roppant demokratikus svéd közszolgálati szerkesztők nem kérdezték meg a kormányoldal politikusait. Ezek után kétlem, hogy az UR beengedne erre a filmre egy magyar forráskritikai elemzést! Egyből összeomlana ordas hazugságváruk.

A patriotizmus támadása az internacionalista/globalista baloldal egyik vesszőparipája. A dánok, a norvégok, a finnek megtapasztalták a háborút, megértik a függetlenség fontosságát. Csak Svédországban tudta a baloldal felmorzsolni a nemzeti öntudatot az „antirasszizmus” jogcímén. Tehát bevett módon baloldali szemüvegen keresztül magyarázzák azt az országot, amelynek a szovjet, Habsburg és török elnyomására a propagandafilmben ki sem térnek. 

A svéd posztmodern baloldalt – amely uralja a svéd sajtót és intézményeket – a nemzeti kultúra és a magyar történelem nem érdekli, nem fogják sem megérteni, hát még megbecsülni. Nekik minden kérdés megválaszolható azzal, hogy szörnyülködnek egy nagyot a rasszizmusról.

A baloldali mentalitás nem is lenne gond, ha azt intézményi tisztviselőként félre tudnák tenni. De nem teszik. Viszont a svéd demokrácia hiányait nem illik vitatni (ezt saját bőrömön tapasztaltam meg). Ekkor lesz használatos az állami propagandaanyag. Mert ez az. Nem is diákoknak lett készítve. Ez egy jó kis gumicsont. Ők, a svédek a jó emberek, akik Budapesten megtalálták a patás ördögöt, hát lássa mindenki azt az utálatos képet, aminél ők maguk sokkal különbek!

A magyar álláspont teljesen érthető; tizenhárom évnyi köpőcsésze-szereposztás után betelt a pohár. Ha a köpködő fél mindezek után szívességet kér és arrogáns „Aláírást ide!” mentalitással jön, ám közben folytatja a rágalmazást és a hátba döfögetést, akkor nagyon nehéz a svéd kormányt megbízható stratégiai partnernek tekinteni. Kiváltképp, ha vezetői azon föderalista klikkbe tartoznak, amely Magyarország létezését akarja aláásni. 

Svédországnak amúgy is vannak hitelességi problémái, a migránsbandák háborúi és a borzalmas közbiztonság miatt például eleve biztonsági rizikó lenne a NATO-ban.

A svédek teljesen tisztában vannak azzal, hogy intézményeikben nem tudnák fenntartani a demokratikus látszatot hisztéria- és alattomos lejáratókampányok nélkül. Ezért inkább úgy tussolják el drámai helyzetüket, hogy közlik: a magyar fél „nem érti, hogy működik a (svéd) demokrácia”. A svéd kormány a balos svéd sajtó függvénye, és úgy is cselekszik. Vagy épp ugyanolyan okok miatt nem cselekszik. Az intézményi aktivisták meg folytatják Magyarország pocskondiázását.

A svédek helyzete lehetne jobb is, de ahhoz egy működő demokráciában alapvető dolgokra lenne szükség, mint például jogilag biztosított tisztviselői felelősségre vonhatóságra, ami gátat vetne az intézményi aktivizmusnak, ahol nem a nem demokratikusan választott újságírókhoz alkalmazkodik a választott kormány. Addig is jó lenne visszavenni a svéd felsőbbrendűségből és jóemberkedésből, és kitakarítani a baloldali szellemiséget az állami intézményekből, mert a választók többsége nem erre szavazott.

A szerző biológia–kémia szakos pedagógus

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)