Csak a londoni utca népe persze, ők nagyon okosaknak tűnnek. Előveszik a Földközi-tengertől a Jordánig terjedő független Palesztina eszméjét, amely egy nagyon véres és nagyon cifra háború ígérete, de őket ez nyilván nem érinti, a vonulás során azt kiabál az ember, amit akar. Nem gondol bele abba egy lelkes londoni sem, hogy mennyire egyszerűen dobál oda életeket, hogy ő gyönyörködhessen saját hangjában. Nincs egyedül a kiabáló, rengetegen ugyanígy kiabálnak, a média pedig örül, mert a felvonulásos videókat zabálja a nép, mintha történne valami, úgy tűnik. A nagyon visszafogott és nagyon erkölcsös Európai Unió pedig azonnal megoszlik a kérdésben, akkor vajon ki mellé álljunk. Mert minden országban vannak érdekcsoportok, lobbitevékenységet folytató erők, megvett politikusok, zsoldosok, akik nem hagyják, hogy bármikor is erkölcsi kérdéssé váljon bármi. Ez persze nem feltétlenül hiba, de nem is teljesen jó. Az erkölcsnek mindig át kell tűnnie a döntéseken, mindig kell, hogy legyen egy vezérlő elv, amely mentén a határozatokat meghozzák. A politika művészete nem egyszerű, és könnyű elcsúszni egy banánhéjon.
Ha viszont a skót főminisztert nézzük, ott ez már kicsit több a banánhéjnál. Humza Yousaf ugyanis a liberálisok büszkesége, aki úgy lehet skót hazafi, a Skót Nemzeti Párt által delegált skót miniszterelnök, William Wallace és Sean Connery örököse, hogy Gázában rekedt családjáért aggódik, muszlim, s dühös a túlságosan fehér Skóciára. A palesztinokat pedig Skóciába hozná repülővel. Mert a palesztinok most az izraeliek dühének vannak kitéve, és Skócia segíteni akar nekik. Ha bármelyik szélsőséges zsidó mozgalmárnak lennének ilyen ötletei, el lehetne fogadni, de egy kvázi-állam vezetőjétől kissé túlzás. Igen, minden zsidó telepes azt szeretné, ha az arabokat elszállítanák valami más országba, és soha többé ne lássák őket, az Ígéret földje pedig az övéké legyen üres házakkal, olajfákkal, az ősök sírjaival.
Skócia valóban olyan gazdag és befolyásos hely, hogy lényegében korlátlan számú embert képes befogadni, hogy amíg a viszály tart, addig őket elszállásolja, munkát ad nekik, integrálja, majd mikor a konfliktus nyugvópontra kerül, szépen visszaküldi őket? A palesztin családok pedig a házaikat hátrahagyva, családostul átköltöznek Skóciába, megtanulnak úgy élni, ahogy soha nem éltek, olyan munkákat végezni, amihez nem értenek. Természetesen valahogy meg kell oldani, hogy az összes palesztint végigvizsgálják, nehogy bekerüljön közéjük olyan, aki merényletekben vett részt, de feltehetően ezt Skócia meg tudja oldani. Alapvetően ebben a tapasztalatok alapján nagyon jó Nyugat-Európa, oda aztán be nem került egy terrorista sem.
Mindez természetesen egy agyrém, egy teljesen lehetetlen terv.
További Vélemény híreink
A palesztinok nem akarnak Skóciába költözni, technikailag nem megoldható egy ilyen menekítő terv a lezárt Gázai övezetből, Skóciának vagy az Egyesült Királyságnak nincs ennyi repülőgépe, a helybéli lakosság egyáltalán nem örülne a hirtelen megjelenő tízezreknek, és sorolni lehet még a hibákat. Összegezve, a skót főminiszter csak hadovál. Mert politikai pecsenyét sütöget, látja a felvonulókat, és azt gondolja, akkor én most ezt meglovagolom, ez most trendi.
Talán saját családja valóban érdekli, de a többi biztosan nem. Az pedig egyértelmű, hogy a skótok, akik a főminiszter számára nem többek szavazógépeknél, hiszen lám, fittyet hányva a helyiek akaratának népeket keverne össze önkényesen, a nagy, tökéletesen működő liberalizmus nevében. Az emberek élete ennél sokkal értékesebb. Az országok történelme is. Szégyen, hogy Európa egyes vezetői influenszerek szintjére küzdötték le magukat.
Borítókép: Palesztinok menekülnek Gáza északi részéből (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!