Valaki más élete

A globalizáció elméletileg azt jelenti, hogy a digitális technológiák és az utazás könnyűsége eredményeképp egyre egyszerűbb megismerni a világot, egyre gyorsabban eljutnak a termékek és ideák a földgolyó minden népéhez, így bárhová vet is minket a sors, ott lesz Coca-Cola és farmernadrág. Száz évvel ezelőtt még viseletéről meg lehetett állapítani, hogy valaki melyik magyar tájegységről érkezett, ma azt se lehet tudni, melyik kontinensről.

További Vélemény híreink

Marslakók

De nem kérdés, hogy az angolok nyertek. A globalizáció hatására mindannyian elkezdtük élni az angolok életét, átvenni az ő kultúrájukat, szokásaikat, ruházkodásukat, viselkedésüket.

Persze a globalizáció első számú motorja az Egyesült Államok, de észre kell venni, hogy ők is az angolok. Amikor a britek rájöttek, hogy milyen szépen körbe lehet hajózni a világot, és azokon a hajókon odafelé telepeseket és katonákat vittek, visszafelé meg mindenféle nyersanyagot és egzotikus gyarmatárut, a globalizáció elkezdődött. Ők ugyanis nem csupán azt tették, amit a gyarmattartók általában – miszerint lemészárolják a helyi lakosság zömét, majd elkülönülve élnek, szenvedve az éghajlattól –, hanem a mészárlást követően saját szokásaikat elterjesztették, s elvárták a gyarmatosoktól, hogy félig-meddig angolok legyenek. Így aztán viselkedést tekintve Amerika is egy gigászi Anglia.

Az Oktoberfestnél bajorabb dolog nincs, még a Bayern München is Hollywood hozzá képest. Az önfeledten söröző bajorok lelkesen danolásznak, mert tetőfokára hág a jókedv. De mit énekelnek? John Denver Take me home, country roads című slágerét. Mert mindenki ismeri Nyugat-Virginiát, ahonnan származik, legalábbis a szöveg szerint. A haza hívása nagyon erős tud lenni, a honvágy előbb-utóbb mindenkit elkap. A bajorok pedig tört angolsággal hitet tesznek a hazájuk, Nyugat-Virginia mellett. Természetesen a többség valamennyire ért angolul, még ha nem is feltétlenül jól, és feltehetően alig-alig van közöttük olyan, aki tudná, mit is énekel. De mégis bizarr az egész, ahogy átvedlenek bőrnadrágos-kockás inges bajorokból appalachiai hegyi parasztokká.

Mondhatjuk, hogy ugyan, ez csak egy dal, és a sör hozza ki a buli hevében a közös éneklést, nincs mögötte semmi. Igazunk is lenne, de nem teljesen. Ugyanis John Denver dala kiüti a bajor merengős énekeket Frankföld lankáiról, a zordan gyönyörű Harz-hegységről, a fenséges Rajnáról. Azok már nem divatosak, csak az öregek éneklik, márpedig ők az idő előrehaladtával elhallgatnak. A fiatalok pedig idegen szokásokat vesznek fel, és már Nyugat-Virginiáról danolásznak, ahol soha nem jártak, és valószínűleg nem is fognak. Meg hogyan horgásztunk az apánkkal Michiganben.

További Vélemény híreink

A nagy bumm

Milyen a manhattani sült perec illata. Ezek az európai gyerekekkel nem történtek meg, de mégis átjönnek hozzánk film formájában, és óhatatlanul hasonulni kezdünk hozzájuk. Mert az angolok élete vonzóbbnak van beállítva, mint a miénk, ők el tudják adni a múltjukat is, nem csak a jelent és a jövőt.

Az uniformizált múlt így uralja el a világot és teszi többé-kevésbé az egész földet angollá. Jelenleg az Európai Unió országai közül kettőben hivatalos nyelv az angol, Írországban és Máltán, mégis angolul beszél mindenki Brüsszelben, az egyébként francia nyelvű belga fővárosban. Nem igazi angol ez, hanem amolyan euroangol. Egyáltalán nem művészi, nem nagy a szókincse, hanem egy torz hivatalnoknyelv, amelyet mindenki ért, de senkinek sem az anyanyelve. Mivel azonban ezt a nyelvet használja az egész uniós siserahad, magánlevelezésben és a közösségi üzenetküldő applikációkban, ő is picit angollá válik. Angol kifejezéseket sző a mondandójába, mert azt kifejezőbbnek érzi, angol filmekből és dalokból idéz, és ha felcsendül a régi dal az öreg országútról, akkor könnyes szemmel emlékszik vissza Nyugat-Virginiára.

De nem csak Európa ilyen. Szingapúrban vagy Malajziában sok millió embernek a helyi angol az anyanyelve, angolul tanul az iskolában, angolul beszél szüleivel, csak a nagyszülőkkel nem, mert ők még pandzsábiul beszélnek. A filmeket angolul mutatják be a mozikban, mert nincs szükség feliratokra. Az Öböl-térség pontosan ilyen, az arab fiatalok angolul rendelnek az étteremben, hiszen minden kiszolgáló Fülöp-szigeteki, így az angol második – vagy éppenséggel első – anyanyelve. Az egyszerűség pedig utat tör magának. Később már az arab srácok is angolul beszélgetnek egymással, jóval trendibb az, mint az arab. Egyetlen hely van, ahol a nyelvek kavalkádjában el lehet veszni, az angol pedig szinte kiszorul a mindennapokból a bábeli zűrzavar közepette, ez pedig Anglia, főleg London. Hiába éli az egész világ az ő életüket, ők maguk erre már képtelenek.

Borítókép: Oktoberfest Münchenben (Fotó: Europress/AFP/Christof Stache)